Ha Leonardo DiCaprio nem volna férfi, azt is mondhatnók, hogy az utóbbi években Martin Scorsese múzsájává vált: a Viharsziget a rendező negyedik filmje, amelyben a színész játssza a főszerepet. Az persze, hogy együttműködésük mennyire gyümölcsöző, már más lapra tartozik – egy biztos, most tárgyalt filmünknél csináltak ők már figyelemre méltóbb alkotást (New York bandái) ugyanúgy, mint kevésbé sikerültet is (Aviátor). Nem mintha nem volna alaposan átgondolt, professzionálisan kivitelezett mozi a Dennis Lehane bestselleréből készült Viharsziget, csak valahogy a szürreális álmokkal spékelt gyönyörű kompozíciók és a gondosan adagolt film noiros motívumokból építkező sztori valahogy mégsem ér el az ember lelkéig.

Leonardo DiCaprio

Ennek valószínűleg éppen az a profizmus az oka, ami a filmet is jellemzi: tudjuk már régen – hisz bebizonyították –, hogy DiCaprio kiváló színész, és hogy Scorsese remek rendező. Amikor mindketten a legrosszabb formájukat futják, akkor is jók, és ez a Viharszigeten is meglátszik: hiába jön rá a néző az első fél órában, hogy hová fut ki a sztori, a mozizását akkor sem rontották el egészen, elvégre ezután is akad pár mesterien fényképezett szcéna (operatőr: Robert Richardson), egy karosszékben ücsörögő Max von Sydow, no meg néhány film noiros áthallás A kísért a múlttól a Valakit megöltekig.

Jelenetkép

A történet szerint két bostoni nyomozó, Teddy Daniels (DiCaprio) és a társa, Chuck (Mark Ruffalo) azért érkezik az USA legveszélyesebb elmebeteg bűnözőit fogva tartó szigetre, hogy az egyik, rejtélyes körülmények között eltűnt fegyenc után nyomozzon. A sziget rabkórházát a freudista módszereiről híressé vált pszichiáter, Dr. Crawley (Ben Kingsley) vezeti, aki egyre gyanúsabbá válik Danielsnek – szerinte az orvos nem csupán hátráltatja a nyomozást, de az is lehetséges, hogy titkos emberkísérleteket folytat. Hogy főhősünk kissé paranoiás, nem csoda: egyszerre gyászolja a tűzhalált halt feleségét (Michelle Williams), és próbálja helyretenni azokat a borzalmakat, melyeket a dachaui haláltábor felszabadításakor katonaként megtapasztalt, a korszakot jellemző hidegháborús frászról már nem is beszélve. 

A karakternek az említett két életrajzi vonatkozása nagyszerű lehetőséget nyújt a rendezőnek, hogy megcsillantsa vitathatatlan szakmai tudását: a Viharszigetnek talán azok a legjobb jelenetei, melyek Daniels nyomozó rémálmait, látomásait elevenítik meg látványos, szürreális montázsokban. Igazi, atmoszféra-teremtő jelleggel bíró szcénák ezek, akárcsak azok, melyek a film noiros vonalra hajaznak: a szigeten szinte megállás nélkül szakad az eső, az árnyak fenyegetőek, a világítótorony titkokat rejt, mindig akad egy zárt ajtó, és egyfolytában „kísért a múlt”, hisz „valakit megöltek”.

Ben Kingsley. A képek forrása: PORT.hu