Peter Strickland: Varga Katalin balladája / 41. Magyar Filmszemle
2010.02.24.

Peter Strickland Erdélyben forgatott, magyarul beszélő elsőfilmje régen várt remeke lehetne a magyar mozinak, ha magyar film lenne egyáltalán. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.

Péter Hilda a címszerepben
Péter Hilda a címszerepben
Noha a bosszúfilm minden bizonnyal a hetvenes évtizedben élte aranykorát, az utóbbi idők filmkészítői is gyakran fordulnak központi motívumához, ha masszív talapzatú cselekményt óhajtanak. Hol felbőszült prostituált (Dugj meg!), hol acélkemény külvárosi proli (Dead Man’s Shoes), hol háborús veterán nagypapa (Vorosilov mesterlövésze) hajtja végre, de a vendetta rendre működőképes történetsémát kínál – ám kivált akkor lesz érdekes, ha olyan környezetet és értelmezést kap, mely újszerű fénytörésbe helyezi az ezerszer látott kliséket.

Míg az európai rendezők nagyobbára kisrealizmussal és aprólékos karakterrajzzal közelítenek a témához – így tett például Mátyássy Áron is a tavalyi keltezésű Utolsó időkben –, addig a néhány éve hazánkban élő brit Peter Strickland metafizikus igénnyel nyúlt hozzá: rendezői debütje alkalmával lassú ritmusú, természeti közegben játszódó, meditatív bosszúfilmet készített, amely olybá tetszik, mintha Tarkovszkij és Werner Herzog hatását viselné magán.


A főképp Strickland családi örökségéből tető alá hozott Varga Katalin balladája a szépségesnek fényképezett Székelyföldre vezet: egy asszonyról mesél, akit a férje azon nyomban utcának ereszt, mihelyst kiderül, hogy tízéves fiuk nem tőle, hanem egy ismeretlen férfitól származik. Katalin a pletyka miatt a falusi közösségben is kitaszított lesz, így kisfiát maga mellé véve vándorútra indul: állítólag látogatóba mennek a nagymamához, de a napnál is világosabb, hogy ide többé már nem térhetnek vissza. Strickland filmjének szüzséje sokáig titkolja, hogy mit kíván tenni a magára maradt asszony – hogy célja a bosszú egykori erőszakolóin, az voltaképpen csak akkor derül ki, mikor az első áldozatával már kegyetlenül leszámolt. Innen fogva azonban a hősnő kétszeres szorításba kerül: nem csupán a másik bűnöst kell felkutatnia – erre vonatkozó meggyőződése egyre világosabban látszik –, de első áldozata rokonait is el kell kerülnie, mivel azok szintén a brutális elégtétel ügyében szorgoskodnak.

Pálffy Tibor
Pálffy Tibor
Ezen a vidéken ugyanis láthatóan az archaikus törvények mentén szokás eljárni. Noha Katalin története papíron a napokból való, aligha keltene értetlenséget, ha a szimpla cselekményt több száz évvel korábbra datálnánk: Strickland olyan ősi világot panorámáz körül, melyben ember és természet között még élő és intenzív viszony gondolható el, és ahol olykor felsőbb hatalmak is megnyilvánulnak. Ködös hegyek és napsugaras lankák lélegzetállító totálképeit szemlélhetjük hosszasan, máskor életlen tárgyak mutatkoznak érzéki fényjátéknak: Strickland, miközben komótos tempóban mesél, merész, olykor tolakodónak tetsző megoldásokkal érzékíti meg a nagyobb erők jelenlétét és főhőse egyre nyiladozó pszichózisát. Ám még ha néhány szekvenciát és eljárást túlzónak is érzünk, aligha lehet ellenállni Győri Márk megragadó gazdagságú, vibráló képeinek, melyek a jelentéskeltés helyett legkivált az atmoszféra megteremtésében működnek közre.

Amely főképp a hangkulisszának köszönhetően elannyira sűrű és baljós. Strickland komor és feszült filmje majd’ végig hideglelősen dübörög, zúg vagy neszez, meggyőzően demonstrálva, hogy kép és hang filmi viszonyában mennyire alulértékelt az utóbbi: hiszen olykor egy semleges totált is démoni erővel képes telíteni egy hosszan elnyújtott basszushang. Az aprólékosan megdolgozott (és a tavalyi Berlinálén díjazott) hangképben Steven Stapleton és Geoff Cox zenéje örvénylik sötéten, máskor viszont csupán a kelepelés vagy a sercegő tűz adja a muzsikát.
Forrás: PORT.hu
Forrás: PORT.hu
A film csúcspontján például a csobbanó evezők zenéjét hallgatjuk, miközben Varga Katalin egykori meggyalázóját szembesíti tíz évvel korábbi tettével egy csónakban. A kolozsvári színházban dolgozó Péter Hilda végig lenyűgözően, megannyi különböző arccal alakítja a címszereplőt, ebben a hosszan egyben tartott és parádésan vizualizált jelenetben azonban a misztikus átlényegülés határáig jut el. Delejező hatású, bravúros szekvencia,  melyhez foghatóan erőteljes momentum Peter Strickland első mozijában még bőséggel akad: a Varga Katalin balladája – dacára minden kezem-feje megoldásának – nem csak a magyarul beszélő filmek piacán, de nemzetközi szinten is kiemelkedő bemutatkozásnak tetszik. 


Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják. 
Cím:  Varga katalin balladája (Katalin Varga),  Rendező, forgatókönyvíró:  Peter Strickland,  Zeneszerző:  Geoffrey Cox,  Steven Stapleton,  Operatőr:  Győri Márk,  Vágó:  Fekete Mátyás,  Producer:  Oana Giurgiu,  Tudor Giurgiu,  Peter Strickland,  Szereplők:  Péter Hilda,  Andrea Gavriliu,  Roberto Giacomello,  Kántor Melinda,  Kozma Attila,  Pálffy Tibor,  Tankó Norbert,  Raluca Sava