Gergye Krisztián Társulata: Quartet / Trafó
2010.02.22.

A Quartet egy zeneileg pazar, de egyébként unalmasan csordogáló darabbá kerekedett a túladagolt szexuális szerepjátékoknak köszönhetően. Beindulsz a puskás embertől? És a rendőr bácsitól? Nem? Sajnáljuk, akkor nem vagy célközönség. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Balra: Téri Gáspár
Téri Gáspár
Gergye Krisztián új darabja mintha csak a Gaia (kritikánk itt olvasható - a szerk.) és a A szatír (kritikánk itt olvasható - a szerk.) furcsa nászából született volna. A Quartetben megvan a A szatír erotikus túlfűtöttsége, de mindez a bábjátszás szigorú formai keretei közé szorítva, és a Gaia nemcsak a bábtechnika, hanem a báb-analógia miatt is visszaköszön. Az első részben sorakozó szólóknak mind az a jellegzetessége, hogy a táncosokat – Téri Gáspárt, Gresó Nikolettát, Virág Melindát, Gergye Krisztiánt – fekete ruhás, fekete maszkos, halkan suhanó bábosok mozgatják, akaratuk ellenére, mintegy hipnotizálva őket: olyan helyzetekbe űzve-kergetve a szereplőket, melyekben teljesen fel kell adniuk minden racionális kontrollt.

  
Végeredményben teljesen mindegy, hogy ebben a hatalmi rendszerben ki irányít és ki az irányított (hiszen van, aki alárendelődni, más diktálni szeret), csak a kölcsönös és a szimbiotikus függés számít. Elég triviálisan dekódolható mindez: a felettes én elbukik az ösztön-én zabolátlanul feltörő késztetéseivel szemben – ez a freudista olvasat –, avagy – ha a jungista kódot használjuk – mi lesz a personával, ha szembesül a személyes tudattalannal, és megpillantja az árnyékszemélyiségét.
Virág
Virág Melinda
Gergye pályáján különben már jóval hamarabb (még a báb-motívum megjelenése előtt), a Barbara L.-ben is felbukkantak hasonló, arcukat fekete maszkkal takaró szellemlények. Bármennyire is hidegrázósak ezek a figurák – akiket a Quartetben Domokos Flóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn és Szabó Gábor kelt életre –, a darab bábos jelentésrétege működik, hiszen pontosan mutatja, hogy a személyiségben vannak olyan elfojtások, vakfoltok, melyek sokkal inkább meghatározzák, mozgatják az embert, mint a tudatosan kialakított és kontrollált homlokzat. Csak hát persze kérdés, hogy mi az, ami kivillan a maszk mögül, mert az azért egy kicsit unalmas, ha mindenkiből csupán egy S/M akrobata tör elő.
A piros-fekete látványvilág roppant harsány és jelentéssel meglehetősen túlzsúfolt. A kellékek is mesélnek – a zabla, a pálca, a nyereg –, hiszen ezek mind a fegyelmezés, a kontroll, a másik felett gyakorolt uralom eszközei. Nem véletlen, hogy az első rész szólóit végül egy óriási – megzabolázott, felnyergelt – lóalak megjelenítése zárja, csatlakozva a Gergye-darabok korábbi, több szereplőből összeállt, furcsa kentaurjaihoz. A táncosok által viselt ruhák mind vörös-fekete színben vibrálnak, és leginkább szexuális szerepjátékok jelmezeire emlékeztetnek (jelmez: Béres Móni). Árvai György díszlete is szimbolikus: a vörös színű térben, kissé didaktikusan egy tükröződő padlófelület mutatja meg a szereplők ún. igazi énjét. Gyakori az előadásban a szimmetrikus testalakzatok és tárgyegyüttesek (pl. a nyergekből készített alakzat) többrendbeli visszatérése, melyek a Rorschach-teszt tükörszimmetrikus pacáira utalnak. Annyira domináns ez a látvány, hogy az egyéni táncos teljesítményeket sajnos elhalványítja, háttérbe szorítja a harsány, didaktikus jelentésréteg.
Gresó Nikoletta
Gresó Nikoletta
Elég rázós az a kérdéskör, hogy a darab a szereplők különböző pszichológiai tesztekből kirajzolódott eredményei alapján formálódott, hiszen emiatt megeshet, hogy a táncosoknak érzékenyebb, sérülékenyebb a viszonyuk a Quartethez. Lehetne emiatt nagyon személyes ez a darab – és tartok tőle, hogy a próbafolyamat jellege miatt a szereplők talán így is élik meg –, de kívülről nézve nem az: a Quartet egyszerűen csak egy újabb Gergye-féle stílusgyakorlat, ráadásul a gyengébbek közül. A nyilvános analízis tehát elmarad, a táncosok csupán egy artisztikusra tupírozott S/M közhelyszótárba pottyantak gyanútlanul. A szadomazochizmus esztétizálása nagy divat manapság, de valaki vagy kattan a szexualitás és a hatalmi játszmák szimbiózisára – és feldobják a rendőr bácsis, pálcás, dominacsizmás, szembekötős stb. szerepjátékok –, vagy nem, ez utóbbi esetben pedig mindennek a teatralizált formáját egyszerűen giccsként, idétlenkedésként vagy erőszakként éli meg.
Gergye Krisztián. Fotó: Dusa Gábor (Forrás: gergye.org)
Gergye Krisztián. Fotó: Dusa Gábor (Forrás: gergye.org)
Okos húzás, hogy Gergye hangsúlyossá teszi, beemeli a színpadi térbe a zenészeket: a cél nyilván az, hogy az Accord Quartet muzsikája illuzórikusan megemelje az előadás szintjét, és segítsen abban a koreográfusnak, hogy a tabukkal övezett kérdéskört magaskultúraként tálalhassa. Azért ez mégsem megy ilyen könnyen: szétválik a két szint, a zene sokkal izgalmasabb, mint az élvetegnek, kifinomultnak, veszélyesen rafináltnak képzelt, ám voltaképpen csupán kliséket halmozó, koreografált szexuális szerepjátékok. A zenészek rendkívüli szerénységgel és érzékenységgel játszanak egy túlságosan hosszúra nyúlt, monoton, egyhangú, számtalan ismétléssel (el)nehezített koreográfia alá. 
Cím:  Quartet,  Koreográfus, rendező:  Gergye Krisztián,  Videó:  Laczkó Juli,  Díszlet:  Árvai György,  Jelmez:  Béres Móni,  Smink, maszk:  Károlyi Balázs,  Zenei szerkesztő:  Philipp György,  Dramaturg:  Miklós Melánia,  Előadók:  Gergye Krisztián,  Gresó Nikoletta,  Téri Gáspár,  Virág Melinda,  További szereplők:  Frigy Ádám,  Hoffmann Adrienn,  Domokos Flóra,  Szabó Gábor,  Közreműködik:  ACCORD Quartet
Megítélt támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás bemutatására (2009)