A mezőny erőssége a profizmusában állt. A bosszantó filmek sem azért voltak bosszantóak, mert nézhetetlenek voltak, hanem azért, mert a nézhetőségükön túl nem adtak semmit a napunkhoz, sőt a világ sorsának alakulását nagy valószínűséggel egy mákszemnyit sem fogják befolyásolni. Ilyen például a Szurdi-klán filmje, a Showdown, amely egy profin fényképezett, tökéletesen elmondott, ugyanakkor teljesen érdektelen rövidfilm két kislányról, egy csónakról meg egy fiúról a parton, akibe mindkét lány szerelmes. Plázák háttérzenéje juthat róla eszünkbe: bájos, de semmitmondó munka. 

Frusztra

A Hajónapló-sorozat Kemény István által ihletett darabja is ügyes, de épp oly bosszantó. A Bagota Béla rendezte Frusztra Anger Zsolt főszereplésével cseppet sem hozza lázba nézőjét. Ebben egy rajztanár egyik tanulója a tanár lányának készített rajzát viszi a Balaton-parton lakó vagy üdülő lánynak, és a kísérteties vonatúton visszagondol egy úttörőtáborra, amely az első szerelem és az első megaláztatások színhelye volt. Sajnos a történet túlságosan álomszerűvé válik, pedig a funkcióval bíró animációk és a két idősík egymásra rímeltetése biztos kézzel van levezényelve.

Sorra lehetne venni a valamiért félrement filmeket. Van, ami a színészválasztáson csúszik el (a Csak segélyhívás főszereplőjének nézése van, jó beszédtechnikája kevésbé), egy másik a didakszis csapdájába esik (a Hidegzuhanynál szájbarágósabb tanmesét elképzelni sem lehet), a harmadik pedig az ötlettelen alapszituációval küszködik (gondolok itt az Éjfél című filmre, amely ügyesen játszik a semmivel).

Stricik

Ha már itt tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni a független filmes Géczy Dávid sokadik kisfilmje, a Stricik mellett sem, amelyet nagyon sok támadás ért a zsűri részéről is (ez azért érthetetlen, mert ugyanők voltak az előválogatók is), és a nézők között sem aratott osztatlan sikert.  A Scorsese- illetve Tarantino-filmeken nevelkedett rendező filmjében túlzásokba esik. Talán maguk a mesterek is el-elpirulnának például, ha levetítenék nekik az opuszt. Mégsem érzem rossznak a filmet, mert hangulata van. Milyen kár, hogy nem természetes fényben forgott, hanem a Korda-stúdió mesterséges körülményei közt, és milyen kár az is, hogy a négy forgatókönyvíró többet akart ennél a hangulatnál. A soványka történet ugyanis olyan, semmiből nem következő fordulatokat vesz, hogy csak pislogunk. A vásznon érthetetlenül keveset foglalkoztatott, veterán szinkronszínész, Végh Péter elbírna egy egész estés mozit is, Géczynek csak egy jó forgatókönyv kellene hozzá.

De essék szó inkább a telitalálatos darabokról, például a Hajónapló-sorozat címadó filmjében, melyet Nagy Viktor Oszkár rendezett, egy öreg író két arcát látjuk. Rajhona Ádám zseniálisan gusztustalan figura, egyik pillanatban Victor Hugót idézi franciául, a másikban meg mindenkit elzavar a halálba. Magának való, rasszista, alkoholista féreg, aki képtelen az emberekkel kommunikálni, miközben a tévében erről papol. Talán csak az álomjelenetért kár, ahol azért el-elhangzik néhány üresen puffanó mondat. Vicces, bár szerényebb ívű alkotás az Otthon, amely a közelmúlt utcai harcait vizsgálja az abszolút kívülálló szemszögéből: ő az, aki egyik oldalon sem áll, csupán élni szeretne. Az aktuálpolitika e távolságtartás miatt egyáltalán nem válik zavaróvá.

Chatarine Magánélete, werkfotó (Forrás: magyarfilmszemle.hu és PORT.hu)

Beszámolóm végére két meglepetésfilmet hagytam. Az egyik a Catharine Magánélete Breier Ádám-film, amelyben egy kislány kacérkodik egy férfivel. A film lassan komorul el, ahogyan a játék komollyá válik, és a férfi fokozatosan egyensúlyát veszti. A kiváló dramaturgiai ívű film nyomasztó, sokkoló hangulata sokáig kísérti az embert. A másik film, Szimler Bálint díjnyertes Itt vagyokja ugyanilyen emlékezetes. Jeles András, John Cassavetes, Jim Jarmusch nevei röpködtek a levegőben a vetítés után, és ebben mind lehet valami. A filmes múlttal nem rendelkező Vida Viktor és társai rögtönzéseit fél órán át nézve könnyedén azon kaphatjuk magunkat, hogy érdekel minket, mi járhat ezeknek az embereknek a fejében, mi lesz velük, történik-e valami, és ha nem, miért és hogyan nem. Közben pedig mi is észrevétlenül alkatrészei leszünk az eleinte taszító, fekete-fehér, de még inkább szürke lakótelepi világnak.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Jankovics Márton: Az abszurd idén is felütötte a fejét 
Barkóczi Janka: Pesti test 
Klág Dávid: Átsörözni egy éjszakát 
Vajda Judit: Csattanó nélkül