Átok

És akkor most hosszasan lamentálhatnék arról, hogy anno, a korábbi évtizedekben hány meg hány száz kiváló magyar tévéjáték készült, köztük nem avuló remekművek, amelyeket imádtak a nézők, s amelyek nemcsak értékeket, műveltséget, ízlést közvetítettek sokaknak, akikhez akkor se jutott el másképp a kultúra, csak a képernyőn keresztül. Nem mellesleg nemesen szórakoztattak, megismertették a magyar színészet kiválóságait a publikummal, s rendezői, operatőri, tervezői stb. generációkat indítottak sokfele ágazó filmes utakra. A kertévék mai silány bulvárdömpingje mellett a közszolgálati csatornák alig-alig vállalkoznak önálló, nívós televíziós filmek létrehozására.

De tartsunk rendet. A szemlén versenyző kilenc műből három (Mundruczó Kornél A Nibelung-lakóparkja, Horváth Csabától A tavasz ébredése s Pajer Róberttől az És a nyolcadik napon) eleve korábbi színházi előadások filmes változata. A mezőny legfajsúlyosabb opusza is közülük kerül ki (A Niebelung-lakópark, de erről később).  Az Állomás – Kutyából nem lesz szalonna című film (ugyancsak Pajer Róbert munkája) a Duna tévén csordogáló sorozat egyik nem különösképpen sikerült epizódszerűsége, groteszkbe hajló életképek közhelyesen laza gyűjteménye. (Természetesen ennyi erővel az MTV-s Presszó-sorozat valamely összekompilált epizódja is indulhatott volna e műfaji kategóriában, ahogy számos, kisjátékfilmnek nevezett alkotás is.) Ám a továbbiak valóban tévéfilmnek tekinthetők, kiváltképp a tavalyi fesztivál-győztes Mátyássy Áron izgalmasan induló, végül menthetetlenül ellaposodó négyrészes munkája, az Átok.

Bánsági Ildikó az Átokban

Utóbbi sztorija azzal kezdődik, hogy egy Balaton-parti nyaralóban összegyűlik a szétszóródott család, hogy elbúcsúzzanak az elhunyt, szeretett apától, s hamvait a Balaton vizébe szórják. A látszólagos családi idillt a végrendelet s a hagyaték körüli bonyodalmak robbantják széjjel: hamar kiderül, a férfinak balkézről fogant gyermeke is született, s a hajdani titkos szerető rögvest bejelentkezik a jussáért. Aztán egyre gyorsuló ütemben tárul fel a zűrös múlt, kiömlik a családi szennyes, s hőseink szilárdnak látszó házastársi kötelékei ádáz acsarkodásba torkollnak. Egymást módszeresen gyilkoló párokat látunk, akik kétségbeesetten igyekeznek fenntartani a hamis látszatokat, de mindhiába. Az egyik pár gyermeke kórházba kerül kóros anorexiával (családi szeretethiány az ok, mi más), vehemens papája a zsaroló szeretőt dulakodás közben autó alá taszítja és így tovább. A film késleltetett csattanója maradjon a leendő nézők édes titka; a rendező mindenesetre egy ponton rácsomózza ama dramaturgiai csomót a történéssor végére, amitől az epizódok markáns lezárását reméli. Ám a sztori meglehetősen banális, a fordulatok hamar kiszámíthatóvá válnak, egyénített és megformált jellemekről bajos lenne beszélni a film kapcsán (talán csak Bánsági Ildikó megrendült özvegye mutat némi drámai elevenséget a melodrámán túl), s nyári aranyfény füröszti a túláradóan színpompás képkockákat.

László Zsolt, Nagy Ilona és Ónodi Eszter a Május záporban

Még hatványozottabban tör a képi artisztikumra Esztergályos Károly Kaffka Margit novellájából készült Májusi zápor című filmje, amely ugyan kicsit unalmas, kicsit szépelgő is, de legalább megbízhatóan profi munka. A túlcsordulóan artisztikus film többé-kevésbé szabványos szerelmi háromszöget mutat be, s a színek, a fények, a kifinomult érintések, a pőre testek valóságos orgiáját zúdítja a nézőre.  Miközben a férfihős művész-szeretőjével enyeleg a tágas műteremlakásban, odakinn ömlik az eső, zubog a víz az ablaküvegeken (később az arcokon), s csillogó üvegtáblák elmosódó-remegő képein át látjuk hőseink szerelmi körtáncát, amely ugyan nem héja-nász, inkább szolid szerelmi érintőzés. Szép vagy, ahogy eszel, hódol a férfi a ruháiból kibomló ifjú kedvesének, és mit tesz isten, tényleg szép; az arc, a mozdulat, a látvány – a sok szépség idővel kioltja egymást. Ónodi Eszter finom eleganciával játssza az okos feleséget, az érett asszonyt, László Zsolt visszafogottan adja a két nő között vívódó férjet, Esztergályos pedig filmvászonra hoz egy üde, tiszta, szépségesen fotogén lányarcot, a kiváló kaposvári színésznőét, Nagy Ilonáét.

Meglepetéseket tartogat Vasvári Emese karakteres, némi iróniával is fűszerezett s kissé talányos rendezése, az Aliz és a hét farkas. A film hősnője, Inez (Szabó Márta) rég nem látott ikertestvérének esküvőjére toppan be barátnőjével, hogy megbizonyosodjon hajdani érzéseiről; szeretetről, féltékenységről, testvéri összetartozásról, meg nagyzoló, rideg közönyről. Hosszan kitartott epizódok, csapongóan meditatív fantáziák s egy különleges szájharmonika-szóló fémjelzik a váratlan fordulatokkal is operáló filmet.

Komoly dolgok

Pajer Róbert műve (És a nyolcadik napon) egy Down-kóros kisfiát nevelgető szerelmetes anya (Szalay Kriszta) s a felnövekvő gyermek testi-lelki kapcsolatának korrektül kivitelezett, szívszorító, ám túlontúl is hosszadalmas krónikája. A Komoly dolgokban (Szabó Csilla rendezése) mai fiatalok botladoznak, játszadoznak, próbálgatják magukat a nagybetűs (és rendre közhelygyanús helyzeteket produkáló) életben. Lelkesen naiv leányzó és koros, családos férfi szerelme körül bonyolódik a sokfele szétindázó, vékonyka, konfúzus történetfüzér; s a kiszámítható fordulatokat sem igen „írja fölül” a filmben időnként felcsillanó irónia. A Végh Zsolt–Stefanovics Angéla szerzőpárosnak meglehetősen nagy nimbusza van az 1999-es uristen@menny.hu óta, s a néző egyik szeme sír, a másik nevet új filmjük láttán. A roppant fantáziadús Messze Európában címmel forgalmazott munkájuk ugyanis a verbális szellemesség és a zűrzavaros történetmesélés zagyva szimbiózisának iskolapéldája. Makutyi dumák és virgonc szópetárdák, bohózati blődli és vaskosan alpári gesztikus poénok sorozata, csacsogó ökörködés és mélyrepüléses, szatirikus társadalomkritikai futamok furcsa egyvelege ez a végtelenül hosszadalmas, önismétlően túlbonyolított, néhol kifejezetten unalmas film.

Bánki Gergő és Nagy Zsolt A Nibelung-lakóparkban (Forrás: magyarfilmszemle.hu)

A végére maradt, pedig ezzel kellett volna kezdenem: Mundruczó Térey János nagy formátumú drámájából készült, s a Krétakör Színház hajdani, legendás előadása alapján forgatott A Nibelung-lakóparkját minden bizonnyal a magyar mozgóképkultúra originális, robusztus és formateremtő alkotásai közt tartják majd számon, sorolják bármilyen kategóriába (kritikánk a filmről itt olvasható – a szerk.). Szóopera és képbalett, profán passió és szakrális szaturnália, karneváli víg apokalipszis: a barokkosan frivol érzékiségnek, a blaszfém poézisnek s a szofisztikált, rusztikus színjátszásnak olyan magas rendű rituáléja, amely felülírja a mozgóképcsinálás sztenderdjeit. Térey, Mundruczó, az operatőr Dobos Tamás s a Krétakör színészei: Láng Annamária, Péterfy Bori, Sárosdi Lilla, Nagy Zsolt, Rába Roland, Csákányi Eszter, Tilo Werner s a többiek az ezredelő Gesamtkunstwerkjének lapjait írják szikár derűvel, élvezettel. A tévécsatornák pedig… akkor járnak el legracionálisabban, ha szépen, sorban műsorra tűzik e kivételes alkotást.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Bujdosó Bori: Szappanoperába fojtva / Átok 
Kelemen Éva: Ki helyett szeretsz? / Májusi zápor 
Kelemen Éva: Iván, a rettentő / Aliz és a hét farkas 
kalmárté: Panelnász a nihilizmussal / Komoly dolgok 
Tóth Ágnes Veronika: Naiva a lakótelepen / Komoly dolgok 
Kovács Bálint: Kávézacc és térerő / Messze Európában 
Horeczky Krisztina: A legjobb szándékok / És a nyolcadik napon 
Csákvári Géza – Varsányi Gyula: Tévéfilmek, kis gyártási hibával / Összefoglaló a szekcióról