Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY NŐ (VAGY KETTŐ)

Fogarasi Gergely: Vera, Verám, Verusa / 41. Magyar Filmszemle
2010. febr. 7.
A Fogarasi Gergely filmjét gyanútlanul szemlélő nézőnek egy ponton az az érzése támadhat, hogy voltaképpen két különböző filmet néz. Ami nem véletlen: tulajdonképpen tényleg két különböző filmet néz. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Fátyol Kamilla és Fátyol Hermina
Fátyol Kamilla és Fátyol Hermina

A Csöpp szívem, mely egy idősödő, klimaxos férfi és egy titokzatos huszonéves lány csaknem végzetes éjszakáján játszódik, öt évvel ezelőtt szép siker volt, utóbb még a közszolgálati televízióban is látni lehetett. Azt magam is csak most tudtam meg, hogy az előzmény értékű folytatás is elkészült, Jamais vu címen, egy lányról, aki találkozik egy titokzatos férfival, s a találkozás(ok) után hetek, s ezzel emberek, történetek vesznek el életéből. A rendező első játékfilmjében a két rövidfilmet montírozta összefüggő történetté. Az „összefüggő történet” talán túlzás kicsit, hiszen az összefüggések megtalálása némi befogadói kreativitást is igényel – ami a mindent készen tálaló, kiszámítható dramaturgiájú filmek divatja idején akár frappírozóan is hathat (sőt, kifejezetten érdekes játék megtalálni azokat a pontokat, melyeknél az előzmény elmozdítja a Csöpp szívem értelmezési koordinátáit).

Bálint András és Fátyol Hermina a Csöpp szívemben
Bálint András és Fátyol Hermina a Csöpp szívemben

Ám az összefűzés nem jár egyértelmű sikerrel. Mert ha a két történet közötti ellentmondások feloldhatóak is (ha akarom, arra is található magyarázat, hogy a második részben miért egy Vera, aki az elsőben kettő), a két rész nézőpontja, horizontja, a sztori elmesélésének módja élesen eltér egymástól. Míg az első rész egy női nézőpontból kiinduló, fordulatos, játékos, misztikus (de a misztikumot iróniával kezelő), metaforikus, a nézői elvárásokkal is eljátszó történet, addig a második egy férfi szempontból megkomponált, a reáliákban gyökerező, összefogottabb, hagyományosabb dramaturgiájú eseménysor. Így a filmet voltaképpen nem a történet, hanem egyfelől a narratíva, másfelől az atmoszféra tartja össze. Merthogy a kimondott szót a gondolattal vegyítő, a történetbe hol belépő, hol abból kilépő narráció éppúgy meghatározó, mint a könnyed, lebegtetett, a tragédiát a játékkal összekapcsoló hangulat. Ebből adódóan a képi világ is egységes, mi több, érezhető az az ambíció, amely a videó technikából megpróbálja a maximális lehetőségeket kihozni. S noha a mozivászon helyenként túlontúl láthatóvá teszi a videó fogyatékosságait, a színek variálásának, a fények kompozíciójának, a képek egymásba csúsztatásának ötletessége így is nyilvánvaló.

Maguk a dialógusok (és a monológok) jóval egyenetlenebb színvonalúak, különösen az első részben. Frappáns mondatokat nem egyszer lapos közhelyek vagy nem csattanó poénok követnek, a giccsel való játszadozás helyenként banális, lila mondatokat eredményez. A stílus gördülékenysége és a többnyire finom, sokrétű, egyszerre komoly és ironikus színészi játék a legtöbbször feledtetni tudja ezt: sikerül elérni, hogy az „ellopott idő” metaforáját éppúgy lehessen átélni, komolyan venni, mint jóízűen megmosolyogni. Az, hogy a címszerepet az első részben „felváltva” játssza Fátyol Hermina és Fátyol Kamilla, eleinte csak a befogadói elvárásokkal való szellemesen pimasz játéknak tűnik, ám fokozatosan az elbeszélés integráns része lesz. A két, erősen hasonlító, de egyértelműen megkülönböztethető arc más érzelmeket tükröz, más titkokat rejt, következésképpen más szituációkban jelenik meg, s másként határozza meg a film hangulatát. Ez fontosabb is, mint a szerepjáték lefordítható értelmezése (noha a váltások következetessége okán ilyet is találhat a néző).

Bálint András és Fátyol Hermina a Csöpp szívemben
Bálint András és Fátyol Hermina a Csöpp szívemben

A két alakítás nagyon szépen, pontosan rezonál egymásra, válik szét, és válik eggyé, ahol kell. Fátyol Hermina esetében jelentős a minőségi különbség a két rész között  –  ami a színésznő szempontjából örvendetes (hiszen méltánylandó színészi érést mutat), a film szempontjából kevésbé. Merthogy Vera így a második részben nemhogy egyszerűbb, átláthatóbb alakká válik a korábban megismertnél (ez még a koncepció része is lehet), hanem tartalmatlanabbá, haloványabbá, érdektelenebbé is. Amíg a Csöpp szívemet önmagában néztük, ez nem volt különösebben zavaró, hiszen így is, úgy is a Bálint András által sokszínűen, fájdalommal és humorral, igazán markánsan játszott férfi szempontjából néztük a történetet, a lány inkább katalizátornak tűnt. Ez ebben a filmben így nem működik: Vera szerepének kifakulása s a férfi nézőpont dominanciája mindenképpen törést jelent. Miként tény az is, hogy aki  – hozzám hasonlóan –  jobban vonzódik az első rész szabadabb, szertelenebb, játékosabb világához, az a fegyelmezettebb, kamaradráma jellegű másodikat mindenképpen a perspektíva szűküléseként éli meg. (És persze lesz, aki éppen fordítva: örül, hogy a számára parttalannak tűnő első részből érkezhet el az összeszedettebb, átláthatóbb másodikhoz.)

Végeredményben befogadói pozíció és vérmérséklet kérdése, hogy ki figyel mindkét részben a rendezői erényekre, és ki látja élesen az egyik erényeinek fényében a másik hibáit. Annyi bizonyos, hogy Fogarasi Gergely több filmes tradícióból táplálkozó, de egyéni hangon megszólaló, a favorizált trendektől üdítően eltérő filmje mindenképpen felkelti az érdeklődést egy következő, jobb körülmények között, komolyabb büdzséből megvalósított, egységesebb következő alkotás iránt.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Götz Eszter: Vera élni akar 
"Zsíroskenyérrel, pogácsával a kezünkben" / Interjú a rendezővel

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek