Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY KAPCSOLAT KEZDETE

A Pannon Filharmonikusok koncertje / Magyar Szimfonikus Körkép, MűPa
2010. febr. 4.
Peskó Zoltán kinevezése a Pannon Filharmonikusok élére azzal kecsegtetett, hogy Hamar Zsolt eredményei nem vesznek kárba, az ország legjobb vidéki zenekara továbbra is megmarad a legjobbnak. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Peskó Zoltán
Peskó Zoltán

Miután Hamar Zsolt október elején leköszönt a Pannon együttes vezetői posztjáról, a távozásával nehéz helyzetbe került pécsiek igen gyorsan rátaláltak Peskó Zoltánra. Kíváncsian vártam, vajon mit tud kezdeni a pécsiekkel Peskó, aki már a világ minden nevesebb zenekarával, a Berlini Filharmonikusoktól az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestráig, dolgozott. Aki perfekcionizmushoz, tökéletes hangszeres tudáshoz, pontossághoz szokott, ahhoz, hogy mint a legjobb magyar zenekaroknál is szokás, naponta és sokat gyakorló zenészekkel munkálkodjon. Kíváncsi voltam tehát, mit kezd egy igyekvő, de a legnagyobbakhoz mégsem mérhető együttessel. Vajon velük is sikerül-e elérni azt a kifejezőerőt, mint a berliniekkel? Hiszen nem elég, hogy hallgassanak rá, de némely zenész esetén elengedhetetlen lett volna – a tanulságos januári este után mondhatjuk így: lett volna – az újjászületés, a teljes megújulás. Mert jó zenekar a Pannon Filharmonikusok, de jelen állapotában nem mérhető sem a Nemzeti Filharmonikusokhoz, sem a Fesztiválzenekarhoz.

Peskó egyházzenész családban nőtt fel (testvére Peskó György orgonaművész), eleinte a Nemzeti Színházban vezényelt, s 1962-ben maradt nyugaton. Tanult Szöllősy András és mások mesterénél, Petrassinál, Pierre Bouleznél, hírnevét operakarmesterként alapozta meg: a bolognai Teatro Comunale, majd a La Fenice zenekarának vezetője volt, de vezényelt a Scalában is. Születésnapjára írta Tihanyi László: „a 70 éves Peskó Zoltán személyében olyan művészt köszöntünk, aki pályája csúcsán áll. Aktivitása töretlen, érdeklődése sokirányú, tele van tervekkel, feladatokkal. Repertoárját ma is folyamatosan és minden irányban bővíti, állandóan figyel az újdonságokra, ma is ugyanolyan fontosnak tartja a bemutató-karmesteri feladatokat, mint fiatalabb éveiben”. 

A Pannon Filharmonikusok mindig gazdag és érdekes repertoárt játszott, sosem ezerszer hallott, biztos sikert garantáló műveket, tehát a zenekar csillaga és az új vezetőé szerencsésen együttáll.

Pannon Filharmonikusok
Pannon Filharmonikusok

A MűPa-béli bemutatkozásra Peskó Zoltán valóban érdekes, s bár nem revelatív, de felvillanyozó programot hozott. Három művet, Liszt Les Preludes-jét, Ravel zongoraversenyét – nem a balkezest, hanem a másikat – és Cesar Franck szimfóniáját játszották a Pannon Filharmonikusok a vidéki zenekarokat bemutató Körkép-sorozat koncertjén. Könnyen értelmezhető program: a Les Preludes, egyáltalán Liszt szimfonikus költeményeinek hatása nem csupán kimutatható Franck művében, de egyenesen ez a legjobb nem Liszttől származó szimfonikus költemény, Franck nem csak a formai jegyeket, de Liszt világlátását is magáénak vallva alkotta művét. „A zene az érzelem erősségét és kifejezését egyaránt közvetíti, a zene a szellem testet öltött formája” – írta Liszt, és ez a gondolat nem idegen Cesar Francktól sem.  

A Ravel-versenymű, aminek könnyedsége és könnyűzenés, jazzes allűrjei, vidámsága kissé kirítt a szerelemről és nagy érzelmekről értekező programból, mint a szólista, Csalog Gábor elmondta: vártalanul és az utolsó pillanatban, egy Kurtág-darab helyett (…quasi una fantasia…) került be a műsorba. De az erről nem értesülő hallgató sem találhatta volna nem ide, nem erre az estére valónak: ez az előadás nem egy ügyesen hangszerelő, ravasz, de kissé léha Ravelt mutatott, hanem az alázatosat, akinél a humor a tisztelet jele is.  

Csalog Gábor
Csalog Gábor

Peskó Zoltán igen jó zenekart vett át tavaly október végén Hamar Zsolttól és keze alatt a zenekar tovább formálódott, érett, még jobb és erősebb megszólalásra is – a Liszt-műben és a Franck-szimfónia utolsó tételében – képes volt. A Liszt-darab nem harcias vonásait, hatásvadász elemeit mutatta fel – azt az oldalát, mely miatt az a szégyenfolt esett a darabon, hogy ez volt a náci idők filmhíradóinak zenéje –, hanem a robusztus vonások mellett pasztorális részleteinek szépségét is. Liszt témaformálási tehetségének legékesebb bizonyítéka e mű. A nyitó 4/4-es tempót határozottan intette be Peskó Zoltán: a belépések pontosak voltak – pontosabbak, mint Hamarnál –, az együttes összjátéka, különösen a vonósoké példás volt, csak a fafúvósok gyengélkedtek. A hamis hangokat produkáló oboás mellett sajnos a rezesek is sokat hibáztak. Hiába vezényelt le szinte mindent Peskó, hiába koncentrált mindvégig, az együttes játéka messze nem volt makulátlan. A harmadik tételben a halk vonósakkordok fölött megszólaló kürtök is hamisan recsegtek. A 261. ütemnél, ahol a fokozás kezdődik, különösen precízen mutatta meg Peskó, hogy mit kíván, de ekkor már a vonósok is le-le maradtak. A negyedik tétel riadója harciasan, de nem olyan ádázul, olyan lázas sietséggel szólalt meg, mint Karajannál vagy más nagyoknál – Karajan nem tartozik Peskó kedvencei közé, olvashatjuk a nem rég a Rózsavölgyinél megjelent Peskó-portrékötetben –, hanem fényesen, ünnepélyesen; indulatok nélkül.

Csalog Gábor kissé érzelemmentesen, ridegen játszotta a G-dúr zongoraverseny szólót, ami különösen a nagyon kellemes, Debussyt és Satie-t is idéző második tétel kezdetén volt sajnálatos, a tétel érzelmes kezdését meglehetősen komoran – a raveli lírától idegenkedve – játszotta el. Szerencsére kárpótolta hallgatóságát két Kurtág-darab elgondolkodtató előadásával: a második először hangzott el koncertteremben, a szerző Vékony Ildikó cimbalomművész emlékére komponálta: a meditatív akkordokat váratlanul egy sikolyszerű felkiáltás, egy sóhaj töri meg.

Az est legnagyobb meglepetése a szünet aztán felcsendülő Franck d-moll szimfónia lett, aminek kissé lagymatag, a Les Preludes-öt idéző első tétele ugyan álmosító volt, ám a scherzót és a lassú tételt egyesítő harmadik tételben már megmutathatta Peskó, hogy e zenekart is tudja elképesztő tempóváltásokra, színgazdag játékra késztetni. A Pannon Filharmonikusok és Peskó Zoltán közös életének vélhetően lesznek még emlékezetesebb napjai, mint e január 29-i, de egy biztos, mindkét fél, Peskó és a zenekar is jól járt ezzel a kapcsolattal. Élvezzük gyümölcseit!

Vö. Csengery Kristóf: Les préludes

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek