Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÁVOLABB AZ UTÓPIÁTÓL

UtopiaTransfer a Kiscelli Múzeumban
2008. márc. 7.
A kortárs művészet számára a legfontosabb kérdések ma társadalmi jellegűek. A Kiscelli Múzeum UtópiaTransfer kiállításán felbukkan Saint-Simon, Fourier, Rodrigues, kicsit távolabb Lenin is. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, Tulajdon. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.
Atelier Van Lieshout: Férfi Rabszolga Egyetem. Forrás: lowfesztival.hu
Atelier Van Lieshout: Férfi Rabszolga Egyetem. Forrás: lowfesztival.hu

Ma egy négy részre szabdalt Lenin-szobor csorgott le a Dunán. Hatalmas kőszobornak tűnt, fölemelt mutatóujjal, a felső- és altestét felcserélték, de nem volt groteszk, a Duna ritmusa inkább méltóságot adott neki. Ha magasabb a vízszint, fektében súrolta volna a Lánchidat, így viszont kényelmesen átfért alatta.

Az volt a meglepő, túl a látvány döbbenetes szürrealizmusán, hogy nem történt semmi. Az emberek nem ugráltak föl a villamoson, észre se vették, csak egy fényképezőgépes turista tartott lépést a hajóval, de ő is kissé bizonytalanul.

Aztán eszembe jutott – épp a jelenet fölfoghatatlan, gyanús spontaneitása miatt – a fiatal román művész, Dumitru Gorzo akciója, aki néhány évvel ezelőtt Ceausescu mosolygó portréjával plakátolta tele Bukarestet, ezzel a feliattal: Öt perc múlva jövök.

Itt most senki nem akart borzongatni, Lenint filmforgatásra vitték, és véletlen, hogy épp olyan kiállításról írok, amelyben lényegi szerep jut a társadalmi utópiák szocialista karakterének. Igaz, a Kiscelli Múzeum kiállítása csak utal Morus Tamás hermetikus, kommunista jellegű társadalmi konstrukciójára, és inkább a posztmodern kor szkeptikus utópiáit veti föl, a gondolati radikalizmus parafrázisaival, helyenként történeti jelleggel.

Atelier Van Lieshout: Férfi Rabszolga Egyetem. Forrás: lowfesztival.hu
Atelier Van Lieshout: Férfi Rabszolga Egyetem. Forrás: lowfesztival.hu

Spaces of Hope című könyvében David Harvey Baltimore példájából kiindulva (a várost p+p+p konstrukcióban tették elviselhetetlenné, hogy a piaci verseny elidegenítő hatása miatt a vallási radikalizmusba kelljen menekülni) bevezeti az „elfajzott utópia” fogalmát, amelyet a Disneyland-jelenségre alkalmaz. Disneyland a fogyasztói társadalom fétise, a technológia futurisztikus utópiája, amellyel ellenőrizni akarja a neoliberális világot. Ennek a világnak a sűrítményét hozza létre a kiállításon a rotterdami Atelier Van Lieshout (AVL) multidiszciplináris alkotóműhely a Rabszolgatelep című munkájával. A Rabszolgatelep Morus ideális városához képest negatív utópia, amely a kizsákmányolást a profit maximalizálása érdekében a végsőkig fokozza, miközben spektákulummal hinti a port: tizennégy órás munkát három óra szabadidő és hét óra alvás követ, de van kulturális központ és pláza bioszupermarkettel. A Férfi Rabszolga Egyetem futurisztikus épületmakettje a Kiscelli templomterében a leghatásosabb mű (de persze föl kell mászni Krijn de Koning állványrendszerén a kis zöld házba is, amely konstrukciós minimalizmusával mintha sűríteni tudná a templom elszivárgott szakralitását); a pókszerű épület környezetbarát és racionális szerkezetű, minden az oktatás hatékonyságának van alárendelve annak érdekében, hogy a rabszolgák nagyobb teljesítményen dolgozzanak majd a rabszolgatelepen. A helykihasználás maximális, mint a barakkban: négyszintes priccs, válaszfalak nélküli küblik, a lépcsősorok átláthatóvá és ellenőrizhetővé teszik a rendszert. Ha nem olvastuk volna Naomi Klein riportkönyvét (No logo), azt gondolhatnánk, nagyon messze vagyunk mindettől. Pedig csak hajszálnyira, illetve nyakig benne, attól függ, melyik multinak dolgozunk.

Aernout Mik: Zóna. Forrás: lowfesztival.hu
Aernout Mik: Zóna. Forrás: lowfesztival.hu

A következményeit ennek a racionalizált életnek Aernout Mik videofilmjén nézhetjük végig, bár szerintem a Zóna sokkal kevésbé erőteljes, mint lehetne. Szüleik által magukra hagyott kamaszok gyújtogatnak, püfölik egymást kartondobozokkal, és unatkoznak. Teljesen világos, hogy nincs bennük annyi életelevenség, amennyi például egy forradalomhoz kellene, múlékony indulatuk iránytalan és céljavesztett, hurcolják föl-alá a kis díszletüket, egy-egy vékonyka törzsű fát, majd leheverednek, mint a tigriskölykök. A rögzített kameraállásból fölvett film a megrendezett jelenet és a dokumentumfilm halszálvékony határán egyensúlyozik, és ebből az egyensúlyból táplálja a hatást, amely meglehetősen lehangoló.

Bik van der Pol: A művészet vagy plágium vagy forradalom. Forrás: Kiscelli Múzeum
Bik van der Pol: A művészet vagy plágium vagy forradalom. Forrás: Kiscelli Múzeum

A rotterdami Liesbeth Bik és Jos van der Pol 1995 óta dolgozik együtt Bik van der Pol néven. Erdély Miklós 1956-os pénzgyűjtő akcióját már felelevenítették 2003-ban a Moszkva téren, mostani munkájuk egy idézet, a soha meg nem épült belgrádi Forradalom Múzeumának betondarabjai között megrendezett akciójukhoz kapcsolódik. Gauguin definíciója kereskedelmi köntösben, a manipulatív reklámok vibráló neonfelirataként jelenik meg, és így szól: „A művészet vagy plágium vagy forradalom”. Arról van szó, hogy a kortárs művészetben igenis benne van a klasszikus avantgárdéhoz hasonló társadalmi erő, de a szkepszis is, amit a mostanában sokat idézett Nicolas Bourriaud Relációesztétikájának legfontosabb mondatában így foglalt össze: „Ezek a művészek igenis a modernitás fürdővizével együtt kiöntött avantgárd gondolatát folytatják, (szeretnénk ezt a mozzanatot hangsúlyozni, noha szükség lenne egy új, kevésbé konnotált kifejezésre), mégsem tesznek úgy naivan vagy cinikusan, mintha az egyetemes és radikális utópiák még napirenden lennének”. Az egyetemes és radikális utópiák persze nem bírják a rendszer halálos ölelését, az intézményesült formákat, amelyet már az avantgárd sem viselt el, ezért az a kérdés, hogy lehet-e a perifériáról forradalmat csinálni. „Ha a múzeumi társadalomban minden készen áll a művészi alkotások kiállítására, védelmezésére, megismertetésére, mekkora teret szentelhet a művész az utópiának?” – kérdi Catherine Millet.

Société Realiste: Transitiones. Forrás: Kiscelli Múzeum
Société Realiste: Transitiones. Forrás: Kiscelli Múzeum

A Société Réaliste, Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy elképesztően bonyolult és komplex rendszert hozott létre Transitioners projektjével, amely egy politikai „trend-ügynökség”, dizájner kliensek számára, akik „az ügynökség javaslatait fölhasználhatják a jövő forradalmainak megtervezésekor”. A Transitioners 2008-as, itt bemutatott kollekciójának címe Le Producteur, Saint Simon követőinek nyomán, vizuális tekintetben pedig óriási, kétoldalú panoráma, külső felületén politikai trend-dizájn eszköztárral, belsejében pedig kolorimetrikus kalendáriummal. A XIX. század utópikus gondolkodóinak nyomán a Transitioners a társadalmi egységek általakítását az utópikus egységek felhasználásával, alapmodellek keresztezése révén képzeli el, így jöhet létre például a lináris család vagy a celluláris város kategóriája. Eljárásuk neve „az aranymetszéssel megállapított alfabetikus távolság” metódusa. Tekintve, hogy az elmélet túlbillen a vizuális reprezentációján, a kiállítótérben hosszabb idő eltöltése javasolt.

Végül a fiatal Falke Pisano négy videómunkája, a modernizmus letisztult geometrizmusát idéző térkonstrukcióival egy absztrakt gondolatkísérlet nyelvi transzformációjának a folyamatát vezeti le, valahogy úgy, ahogy az utópia alakul át, ha megpróbálják megvalósítani.

A kiállítás megtekinthető április 6-ig.

Kapcsolódó cikkünk:

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek