 kiállítási enteriőr, az előtérben részlet Erdély Miklós Verzió (1981) című filmjéből |
A múlt évben volt ötven éves a fiatal filmeseket összegyűjtő, egykor igen aktív műhely, a Balázs Béla Stúdió. E születésnap alkalmából a Műcsarnok, amely néhány évvel ezelőtt befogadta a BBS-t és azóta is intézményi keretet biztosít számára, nagyszabású kiállítással emlékezik meg az elmúlt ötven évről. A Műcsarnok termeit mozgóképek foglalják el, ám ez alkalomból nem teszik őket „fekete dobozokba”, hogy a falakra helyezett táblaképeket nézegető kiállítás-látogatókat ne zavarják. Most a cél egyenesen a múlt mozgásba hozása a technikai apparátusok segítségével, legtöbbször tévéképernyőkön, néhányszor a fehér falra vetítve, és nem utolsósorban egy vetítéssorozatba ágyazva. Ez utóbbinak helyet adó terem is a kiállítás részét képezi, és nem csak a sorozat miatt. Egy munkatárstól úgy tudom, hogy a nagytestű archaikus apparátusok, vagyis maguk a vetítőgépek is érdeklődést keltenek a látogatókban, bár eredetileg nem mutatóba tették oda őket. Egyébként a vetítések alkalmával a nézők eredeti kópiákról láthatják a filmeket, ez pedig nem mindennapos. Jóllehet a Műcsarnok egyik helyiségében a szóban forgó sorozattól és a kiállítástól függetlenül is lehetőség van a filmek megtekintésére, ám a vetítővásznon futó képek értelemszerűen más az élményt nyújtanak, mint az amúgy digitalizált formában rendelkezésre bocsátott verziók.
 kiállítási enteriőr, részlet Mátis Lilla: In memoriam Hajnóczy Péter (1981) című filmjéből |
A maga furcsa képelrendezésével, más szóval álló- és mozgóképhalmozásával már a legelső terem ígéri a szöveges (történeti kontextust felvillantó) és mozgóképes rekonstrukció egymásba tükrözését. Tudniillik itt a falakon végig a magyarországi kultúrát erőteljesen meghatározó két alak, Kádár János és Lukács György könyvespolcairól készített fotók láthatók, míg a terem közepén egy hatalmas dobozban, a rajta vágott nyílásokban elhelyezett tévéképernyőkön „balázsbélás” filmek futnak – ehelyütt egyelőre minden információ nélkül egymás mellé helyezve. Innentől azonban kevésbé asszociatív, inkább tárgyszerű bemutatásban van része a látogatónak. Az egyes termekben látható filmeket a falakon elhelyezett képek és szöveges dokumentumok magyarázzák, és a termeket hívószavak mentén is „olvashatjuk”. A BBS egyik legerősebb vonalát, a szociológiát többek között Sára Sándor Cigányok című filmje képviseli, két másik alkotás társaságában (Tagfelvétel, Hosszú futásodra mindig számíthatunk), a rendszerkritikai modalitás azonban már ez utóbbiak esetében szarkasztikus felhangokkal párosul. Tegyük hozzá, a Balázs Béla Stúdió tagjai az elzártság következtében szabadabban alkothattak – az már más kérdés (?), hogy a bemutatást sokuktól cenzurálisan megtagadták.
 kiállítási enteriőr Sára Sándor fotóival |
A szomszédos teremben a Cigányok előkészületeiről és a film megszületéséről szóló, Sára által jegyzett dokumentum-értékű szövegek, Perneczky Géza művészettörténész, valamint Szuhay Péter szociológus tanulmányai, illetve Féner Tamás A telep című fotósorozata együtt alkotják a filmek diszkurzív hátterét. Egy másik „szobában” a két falsík két különböző témát feldolgozó filmtípusnak ad helyet. Az egyiken a történelemhez való különböző viszonyulások bemutatásai követik egymást, talán hogy a különböző megközelítések összehasonlíthatóak legyenek: Novák Márk Kedd című 1963-as burleszkfilmje egyesek szerint ötvenhat egyik korai és virágnyelven szóló reflexiója, míg Bódy Gábor Privát történelem című 1978-as alkotása családi mozgóképeket vesz alapul, hogy létrehozza saját „képét” a történelemről, végül Peternák Miklós 1981-ben forgatott Restaurációja a Feszty-körkép restaurálásáról szól. A másik falsíkon pedig montázsfilmeket láthat az érdeklődő: Bán Róbert Hajnal után sötétség című ’61-es műve a világ egy napját mutatja be fotókon keresztül, Tóth János ’70-es Arénája sűrű kulturális archívum, amelyben a sportaréna egy növekvő metaforarendszer kezdőpontjának szerepét tölti be, Ragályi Elemér 1974-es Szilvesztere a felső tízezer és az alsó tízmillió évbúcsúztatását tárja a néző elé, végül Huszárik Zoltán Elégiája montázsszekvenciákon keresztül felépülő allegóriaként mutatja be a lovak sorsát az emberek kezei között.
 kiállítási enteriőr. Fotó: Csoszó Gabriella (Forrás: Műcsarnok – mucsarnok.hu) |
Úgy tűnik tehát, hogy a „más-más szobák” egyben csoportosítást is jelentenek, hol korszakolót, hol tematikust és műfajit. A falakon szereplő dokumentumok nem mindig állnak közvetlen kapcsolatban a teremben látható filmekkel, inkább azok kulturális párhuzamát vagy éppen ellenpontját mutatják be. Például a történeti reflexiónak az is része, hogy a Más hangok… más kiállításokra emlékezik, olyanokra, melyek téma vagy hely alapján kapcsolódnak össze vele. Párhuzam a Peternák Miklós szervezte Film/művészet című 1983-as kiállítás a magyar kísérleti film történetéről (Budapest Galéria), és ellenpont Kovács Margit kiállítása a Műcsarnokban (a „korongon tartott” BBS-sel szemben a kor abszolút kanonikus keramikusa); Major János és (a BBS-ben több filmet is jegyző) Erdély Miklós elutasított politikai „kisplasztikái” szerzői értelmezésekkel kísérve. Külön termet alkotnak az nyolcvanas évek újhullámos-ellenkulturális filmjei (Ex-kódex, Király’s Dreams, Jégkrémbalett), körben fotók a Fiatal Művészek Klubja látogatóiról, köztük a filmek készítői és azok barátai, vagy Szilágyi Lenke képeslap-fotói ugyanezekről az emberekről.
A Más hangok, más szobák érezhetően a Balázs Béla Stúdió sokféleségét hangsúlyozza, azt, hogy itt a tudhatóan sokszor vérre menő viták ellenére sok különböző filmkészítő talált otthonra, még ha ez az otthon egyben a befalazottságot jelentette is. A kiállítás a rendelkezésre álló keretek között felvázolja a falon belüli és kívüli kulturális kontextusokat, és ezzel növi ki magát filmvetítés-halmozásból kiállítássá.
A kiállítás 2010. február 21-ig tekinthető meg.
Vö. Gulyás Luca beszámolója
Dékei Kriszta: Egy Kádár-kori sziget
Varsányi Gyula: Látványosan búcsúzik a BBS
Takács Eszter: BBS: Kortérkép és "szubkulturális ágy"
Szakály Fruzsina: Ötvenéves múlt
Mélyi: Nézetek, filmen
Hornyik Sándor: "Az élet nem ilyen szép"