Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa – Megnyitó ünnepség
2010.01.11.

Vasárnap este Pécs apraja-nagyja ott szorongott a finoman szólva ideiglenesen felújított főtéren (újra kell rakni a díszkövet), hogy tanúja legyen a pécsi kulturális évad megnyitójának. A műsor végén, a tűzijáték után beálló csendet csak egy borízű hang törte meg. „Boldog új évet!” – mondta. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA.

Essenben a megnyitó alatt havazott. Pécsett – dacára az előző napok havas, esős időjárásának –, jelentem: tiszta volt az ég, még csak szellő sem zavarta a grandiózusnak (több mint ezer szereplő, Demjén Ferenc, Lang Györgyi stb.) beharangozott megnyitót. Legalább az égiek megkegyelmeztek a sokat látott városnak és a viharvert projektnek, és most már Hiller István és Páva Zsolt szavainak mágikus erejénél fogva Pécs visszavonhatatlanul és hivatalosan is Európa kulturális fővárosa lett.

És ez is valami, merthogy a szó mágikus erején kívül nemigen van mire alapozni. Ha azt mondjuk, a város felkészült 2010-re – ahogyan azt a projekt vezetői kommunikálják a médiában –, akkor az nyilván úgy is van. Én pedig nem billegő, szürke (minden felújított tér alapvetően szürke a városban) kőlapon egyensúlyoztam végig a megnyitót, illetve nem szorultam be egy ideiglenesen elkerített építési terület és a Művészetek Háza közé ezredmagammal. Ha azt mondja a miniszterelnök – akit persze az újabb népi hagyományok jegyében kifütyült az ünneplő tömeg –, hogy a pécsi EKF az összefogásról és az egységről szól, akkor nyilván az is úgy van. Azaz semmiképpen sem arról szólt az EKF ötéves története, hogy amikor a politika és mohó holdudvara pénzt szimatol, akkor ráveti magát bármire, amit prédaként tud beazonosítani, majd pedig lerabolva a lerabolandókat, füstölgő romokat hagy maga után. A pécsi EKF-projekt állatorvosi ló: szimptomatikusan mutatja meg Magyarország elmúlt közel tíz esztendejének minden politikai mocskát.

A pécsi állapotokkal kapcsolatos kommunikációban megfigyelhető, hogy a „majdnem készen vagyunk” fordulat mellett a jövőre való készülődés retorikája az uralkodó. Vagyis: nem 2010 a cél, hiszen ez az év csupán prológus Pécs jövendő kulturális virágzásához, azaz nem is baj, ha nem készült el minden nagyberuházás (ne feledjük: egy sem!), hiszen ezek úgyis az örökkévalóságnak készülnek. Ehhez képest a meglehetősen kezdetleges állapotban lévő Koncertteremnek és Konferenciaközpontnak még nincs kinevezett vezetője, stábja. Ez csak azért baj, mert már régen (legkésőbb tavaly) el kellett volna kezdeni a 2011-es műsor megtervezését, a fellépők lekötését stb., ugyanis enélkül ott fog állni egy drága és hatalmas épület kihasználatlanul, és csak nyelni fogja a pénzt. (Hacsak a komlói fúvósok nem kapnak végre méltó fellépési helyet…)

És ráadásul most itt van ez a megnyitó. Miután a helyi potentátok ellehetetlenítették annak a hozzáértő, civil kezdeményezés nyomán létrejött csapatnak a működését, amelynek vezetője kitalálta, elnyerte és kezdetben koordinálta is az előkészületi munkálatokat, végül a saját, tökéletesen dilettáns embereiket ültették a szakemberek helyére. Az ennek nyomán fellépő, botrányokkal színezett működésképtelenség arra ösztönözte a kormányzatot, hogy saját hatáskörébe vonja a szervezést, aminek eredményeképpen a Hungarofest jegyezheti a megnyitó színpompás műsorát is. (Üzenve azt is, hogy „vidéken mindenki hülye és dilettáns”.) A Káel Csaba által rendezett koncepciótlan és mindennemű szellemi erőfeszítést nélkülöző műsor ebben a formában valóban – az egyik közelemben álló pécsi szájából elhangzott – kimerítette a „parasztvakítás” minősített esetét. (Vö. „Ezeknek ott lent jó lesz ez is.”)

Ha ugyanis valaki most revolvert szorítana a homlokomhoz, és azt követelné, hogy holnap reggelre írjak egy forgatókönyvet a pécsi EKF-megnyitóra, akkor minden bizonnyal Pécs történeti korszakainak szimbolikus megjelenítése mellett döntenék. Csakhogy ha volna még egy napom, akkor alighanem eltöprengenék azon, hogy miképpen jelenítsem meg ezeket a korszakokat, miféle kapcsolatot tételezzek múlt(ak) és jelen(ek) között. Vajon folytonosságról vagy szakadásokról, folytatható hagyományokról vagy mitikus eredettörténetekről van-e szó? (És ez még mindig csak a második nap…) A pécsi megnyitó műsora azonban még erre az igencsak kezdetleges szintre sem jutott el. Összehordtak ott mindent, amit csak lehetett: római szekéren érkező legionáriust, csuhába (!) bújtatott ókeresztényeket, sámántáncot járó busókat (?!), egyetemalapítást és Janus Pannoniust (aki egyébként mindig is barbárnak tartotta ezt a tájat), török derviseket, Mária Terézia kiváltságlevelét felvezető (!?) árnyjátékot stb. (Az utolsó, jövőben játszódó kép mondanivalóját sajnos egyszerűen nem sikerült megértenem.)

A képek forrása: Wikimedia Commons
A képek forrása: Wikimedia Commons

A műsor valószínűsíthetően azoknak a – leginkább olimpiai megnyitókon látott – sokszereplős, nagyszabású kompozícióknak a modelljét próbálta követni, amelyek a lélegzetelállító látványra építik hatásmechanizmusukat. Ehhez viszont sem a ráfordított idő, sem a helyszín, sem a pénz, sem pedig a hozzáértés nem volt elegendő, és így csupán mindennek valamiféle szánalmas paródiája realizálódhatott Pécsett. (Például a török időket megjelenítő dervistánc ebben a koncepcióban úgy lehetett volna igazán ütős, ha nem három, hanem legalább háromszáz dervis keringett volna a színpadon.) A látványra építő rendezői koncepció tehát eleve nem érhette el célját ilyen körülmények között. Ahhoz, hogy működjön a dolog, komoly odafigyelés és szellemi munka lett volna szükséges.

A záró kórus volt a hab a tortán. Ez egyébként elsőre jó ötletnek tűnt: egy jól eltalált és fülbemászó dallam nagy reklámértékkel bír. (Pécsett bizonyára nem lett volna nehéz találni zeneszerzőt és szövegírót, akik komponáltak volna egy ilyen dalt.) Csakhogy itt legnagyobb elképedésemre az történt, hogy a Kádár-korszak amúgy valóban nagyszerű slágerét, a Várj, míg fel kel majd a napot énekelték a Pécshez kötődő hírességek, a feledhetetlen Demjén Ferenccel az élen. Na persze playbackről, minthogy – és most kapaszkodjanak meg! – minden konzervzene volt az este folyamán. (A városi pletyka szerint Lovasi András ezért nem volt hajlandó szerepelni a megnyitón, amúgy nagyon helyesen.)

Ezek után azon már nem is csodálkoztam, hogy egy narancssárga léggömb (lufi?) formájában végül valóban felkúszott a Nap (egyesek szerint Hold, de ennek nem sok értelme volna) a Széchenyi tér fölé, az európai Pécs éjszakai egére. Kicsit sápadtabb, kicsit petyhüdtebb, de a miénk.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Helyszín és időpont:  Pécs, 2010. január 10.
Címkék: EKF 2010, Káel Csaba