Kazinczy Ferenc: Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig
2010.06.27.

Hamlet szomorújáték. VI. fel-vonásban. Shakespeare munkája úgy a’ mint az, a’ mi Játszó-színeinkre léphet – írta fordítása alá 1790-ben Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás hazai zászlóvivője. GERE ZSOLT ÍRÁSA.

A magyar (irodalmi) nyelvújítás jelentőségének a belátása, a szakirodalomban többnyire katonai kifejezéssel „harcoknak” nevezett időszak megértése, hatásának felmérése a nemzeti művelődésre, kultúrára nehéz, sőt szinte lehetetlen feladatnak tűnik a laikus, a folyamatot csupán egy-egy anekdotából, mára már parodisztikusnak ható kifejezésből ismerő olvasó számára. Az ugyan még köztudott, hogy a nyelvújítás központi figurája a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc volt, de hatalmas életműve, levelezése és fordításai, s azokon belül a nyelvújításhoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó szövegei egyfajta primus motorrá, láthatatlan első mozgatóvá váltak.

Az író születésének tavalyi, 250. évfordulójára rendezett Kazinczy Év megemlékezései, s a Debreceni Egyetem által szervezett nagyszabású konferencia mellett a szűkebb szakmai közösség célja, az évforduló után is folytatódó munkája, hogy modern, digitalizált és papíralapú, a legkorszerűbb textológiai és technikai elvárásoknak megfelelő felületen, illetve kötetekben tegye közzé a Kazinczy-életművet. A vállalkozás minden bizonnyal az utóbbi évtizedek legátfogóbb, a XVIII-XIX. század irodalmával foglalkozó kutatók és befogadó intézmények szinte mindegyikét érintő feladat és kihívás. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében konzorciumi formában működő, támogatott akadémiai kutatóhely koordinálásával 2009-ben az életműből két kritikai kiadáskötet jelent meg. Az egyik a már új, a mestertől az irodalmi irányító-vezető szerepet átvevő romantikus iskola, elsősorban Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály biztatására, kérésére a Tudományos Gyűjteményben publikált Pályám emlékezete. Az Orbán László által sajtó alá rendezett kritikai kiadás terjedelmi szempontból és jegyzetanyagát tekintve is a magyar kiadástörténet legnagyobb munkái közé tartozik, hiszen – Kazinczy sajátos munkamódszerének visszaadására törekedve - közli a szöveg formálódását, átiratait, változatait is.

A kritikai kiadás második kötete a „Kazinczy Ferenc életében önálló kiadványként megjelent fordításokat tartalmazza”. (Terjedelmi okok miatt önálló kiadásra várnak még a lírai művek, és a „Szép Literatúra cím alatt megjelent kilenc kötet” is. – 763.o.) A korai, 1776-ban, mindössze 17 évesen, németből készített Bessenyei-fordítás ugyan hatástalan maradt a korabeli fordításirodalomban, de szimbolikus értelemben ekkor veszi kezdetét az a nagyszabású irodalmi-művelődési program, amelynek egyik legfontosabb terepe-területe éppen a műfordításokon keresztül fejtődik ki, s rendkívül heves vitákat szít a kortársak, Kazinczy ellenfelei között. A kötetben közölt tizenkét fordítás között számos olyan található, amely egyben a magyar prózanyelv általa elképzelt megteremtésére, változtatására irányuló közvetett elméleti állásfoglalást tartalmaz, s ami alapjaiban érintette például a művelt társalgási, azaz lényegében a hazai befogadói közeg nyelvi bázisát. 1808 márciusában, Marmontel Szívképző regéjinek fordítása után írja Kazinczy Dessewffy Józsefnek a fordítás körül kialakult vitáról: „Pestről írják, hogy egy bizonyos circulusban [körben] az ítéltetett Marmontelem felől, melyet itt vészesz, hogy azt érteni nem lehet… Hogyan légyen az illy munka mindennek érthető? Én csak azoknak akartam érthetővé tenni, a kik a franczia Conversátió [társalgás] stylusát ismerik.” A „fentebb stílus” megteremtésének igényével, s a leveleiben kifejtett poétikaelméleti háttérrel együtt Kazinczy a magyar művészi próza nyelvét radikálisan és következetesen elválasztja a köznapi nyelvhasználattól. Újítása természetszerűleg kerül szembe a nyelvszokás védelmezőivel, az új szavak, a neológia, a nyelv mégoly bizonytalan, de feltételezett „ősi szellemiségét” óvók táborával, köztük például a debreceni grammatika változtatásoktól elzárkózó, Kazinczy által megvetett provincializmusával.

Fontos, alig felmérhető hatást gyakorolt a kortárs olvasó- és íróközösségre Kazinczy az évtizeden át bővített munkával készülő Gessner Idyllek fordításával is. Az elragadtatott vélemények közül Kisfaludy Sándoré egyenesen a költővé avatódás egyik alapélményeként számol be a mesternek a szöveg olvasása során érzett hatásról: „megvallom azt is, hogy a’ mindent embert Poétává varázsló szerelmen kívül, a’ Te, finomabb érzést lehellő Irásaid buzdítottak légyen engem is az írásra, midőn Pozsonyban, a’ Filozófiát tanultam, Gesznernek Általad, olly szépen magyarrá váltt Idiliomi, engem nyelvemnek, és Nemzetemnek azon dicsőségébe ragadának, melyben képzelem azt, ha az Ég nékünk is egy 14-dik Lajost, és több Kazinczykat adott volna!” (775. o.).

Irodalom- és nyelvtörténeti szempontból is jól látható, hogy a fordításirodalom korabeli, a maival össze sem hasonlítható szerepe és gyakorlata kitüntetett figyelmet érdemel Kazinczy és a XVIII. század végének, a XIX. század első negyedének heves és izgalmas vitákkal tarkított, napjainkig tartó hatásának a megértéséhez. A Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig címmel ellátott kötetet sajtó alá rendező Borbély Szilárd és Bodrogi Ferenc Máté egyszerre takarékos, olvasható módon jegyzetelt és a tudományos igényeket is kielégítő munkát fejezett be az évforduló alkalmára. 

Szerző: Gere Zsolt
Szerző:  Kazinczy Ferenc,  Cím:  Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig,  Kiadás helye és éve:  Debrecen, 2009,  Kiadó:  Debreceni Egyetem,  Terjedelem:  888 oldal,  Ár:  3800 Ft
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet kiadására (2009)