Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HANGSZERELÉSTAN ZENEKEDVELŐKNEK

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje / MűPa
2010. jan. 1.
Wagner, Stravinsky – és csendestársként Felix Mottl – műveit tűzte a Fesztiválzenekar idei karácsonyi hangversenyének műsorára Fischer Iván. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Wagnertől két nem tipikus művet, Stravinskytól viszont életművének egyik alapkövét játszották el (belátom persze, hogy Wagner tipikus művei nem férnek el egy tipikus zenekari koncert műsorában). Mottl csak hangszerelőként jelent volna meg a műsorban, ha kiírták volna; a második szám, az öt Wesendonk-dal – Wagnernél szokatlan műfaján túl – éppen azáltal volt atipikus, hogy Wagner maga sohasem hangszerelte meg őket (az állítás a Träume, az utolsó dal esetében finomításra szorul, de ez most számunkra nem lényeges); az első szám, a Siegfried-idill viszont az önálló zenekari darab, illetve az operafüggelék státus közötti irizálása révén egyedülálló. 

Fischer Iván
Fischer Iván

A szünet után a Petruska hangzott el az 1947-es, valamelyest redukált hangszerelésű változatban; Fischer Iván a darab előtt a Stravinsky által idézett Lanner-keringő (Die Schönbrunner) eljátszásával is megörvendeztette a közönséget, s a balett cselekményét is folyamatosan közvetítette a közönségnek. Ezeken kívül rendkívüli esemény csak annyiban történt, hogy a nyitószámban, a Siegfried-idillben a zenekar (nagy része) állva játszott. Erre a furcsaságra nem kaptunk magyarázatot sem a műsorfüzetből, sem élőszóban; a magam részéről ebben a műben inkább valamicskét érdesebbnek találtam a zenekar hangzását, ami nem vonatkozik az itt is elementárisan megszólaló kürtökre (és egyéb rézfúvósokra), de vonatkozik a fafúvók egy részére. A darab gazdag zenei anyagának és karaktereinek kibontásával azért nem maradt adós a zenekar és a karmester. 

A dalciklusra azután a zenészek visszazökkentek székükre – a Fesztiválzenekar pedig megszokott olvadékony hangzásába. A Mathilde Wesendonk közepeske szövegeire komponált, zeneileg azonban annál koncentráltabb öt dal énekszólistája az elsősorban Wagner-énekesként ünnepelt Petra Lang volt. Az énekesnő szépen, kontrolláltan énekelt, jó zenei elképzelései voltak, és érzékeny partnere volt a karmesternek; mindezt azonban amolyan 95%-os meggyőző erővel tette: igazán jól, de nem magával ragadóan, nem elemi erővel. A mélyebb regiszterben valamelyest forszírozott, a dallamvonal intenzitása épp hogy csak egy csöppel maradt el attól, ami már igazán szuggesztívvé tette volna. A zenekar ugyanakkor valóban erőteljesen és beszédszerűen szólalt meg Fischer Iván pálcája alatt; ragyogó gordonkaszólót hallottunk az első dalban (Szabó Péter), illetve mélyhegedű-szólót a harmadikban (Lukács Péter); a másodikban, a Stehe still címűben a „körben forgó” zenekari anyag volt különlegesen kifejező, jóllehet még a „biztonsági” hangszerelés szürkítő hatását is ellensúlyozniuk kellett. A legpregnánsabban a legközhelyszerűbb szövegre íródott, ám zeneileg talán a legerősebb, és tömörségével is kiemelkedő negyedik dal, a Schmerzen hatott. De az utóbb a Trisztán II. felvonásába „beemelt”, jóval terjedelmesebb Träume is emlékezetes marad, s eddigre mintha az énekesnő is teljesen feloldódott, s maradéktalanul felnőtt volna a többi előadóhoz. 

Petra Lang
Petra Lang

A hangszerelés-versenyből, mondani sem kell, természetesen Stravinsky került ki győztesként, egyszersmind a – legjobb értelemben vett – jutalomjáték lehetőségét kínálva a Fesztiválzenekarnak. Persze ez így azért igazságtalan, hiszen a Petruska jóval több bravúrdarabnál, rendkívül gazdag és sokrétű zene, és így persze előadása is a szó igazi értelmében vett művészi teljesítményt kíván. Mindenesetre a hatás legmellbevágóbb eleme az elementáris hangzási élmény, a fiatal Stravinsky káprázatos zenekari ötlet- és effektus-kavalkádjának friss és harapós megszólaltatása volt. A legjobb formában játszó Fesztiválzenekar bravúrját nagyszerű szólóteljesítmények fokozták még tovább, például a zongorista Báll Dávidé, a fuvolista Sebők Erikáé, vagy a trombitáé, a fagottoké, hogy csak találomra válogassak. Fischer Iván arról is gondoskodott azonban, hogy a tüntető stravinsky-i érzelemmentesség mögé rejtett tiszta líra és részvét, a nagyon is klasszikus eszközökkel előkészített tragédia világosan kirajzolódjon a harsány karneváli színek és zajok forgatagában. Mert a mese – hol a színpad, kint-e vagy bent? – mindig rólunk szól, és mindig ugyanarról; mert mi vagyunk a Balerina, mi vagyunk Petruska, sőt mi vagyunk a Mór is. Fischer Ivánék ezt is el tudták játszani.

Vö. Molnár Szabolcs: Privát-Wagner és esti mese

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek