Kő kövön - a HÍR TV építészeti, urbanisztikai és örökségvédelmi magazinja
2010.03.01.

Az építészet aktív jelenlétének hiánya a médiában régóta fájó pontja a hazai építész társadalom egyebekben kevéssé integrált organizmusának. Ezt a fantomfájdalmat azonban kivétel nélkül érzi az egész építész szakma. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Hiányzó végtag ugyanis az építészeti kommunikáció – szakmán belül is fogyatékos az információáramlás, a közönség irányában pedig nyugodtan nevezhető teljes kudarcnak. Utoljára a szocializmus utolsó évtizedeiben került szóba rendszeresen laikus körökben az építészet: az előző napi tévéműsort reggeli kávézgatás közben megvitató kollégák rendszeresen hivatkoztak az Unokáink is látni fogják adásaira. Akkoriban az építészek gyanakodva fogadták Osskó Judit népszerűsítő munkáját, nagyjából úgy viszonyultak hozzá, mint az orvosok Czeizel Endre tevékenységéhez.

Azóta változtak az idők és a rendszer, az akkor megszólaltatott építész egyéniségek közül egyre kevesebben vannak köztünk, a felvételek dokumentum értékűvé váltak – volna, ha mind hozzáférhetőek lennének. A rendszer- és székházváltás zűrzavarában azonban nagy részük eltűnt, sok kazettát újabb és újabb műsorok rögzítésére használtak, a maradék annál inkább értékes kor- és szakmai dokumentum. Osskó Judit – méltán – Prima Primissima Díjat díjat kapott 2006-ban,  kezdetben megmosolygott tevékenysége példaértékűvé vált, utánzója is akadt Ráday Mihály személyében, aki az építészet és építés társadalmi vonatkozásaival szemben az épített örökség megóvására helyezte a hangsúlyt – kevésbé kockázatos terepet választva magának. A méltatlanul sanyarú sorsra ítéltetett műemlékekért szót emelni garantáltan sikeres műfaj, Ráday és a liftrácsok bekerültek a szilveszteri kabaréba, ami a népszerűség akkori csúcsát jelentette.

Forrás: PORT.hu
Forrás: PORT.hu
A piacgazdaság új kihívások elé állította az építészeket és a média szereplőit. Nélkülözhetetlenné vált a reklám,  bár az „építő művészek” mai napig rangon alulinak tartják, hogy magukat „árulják” – holott égető szükség lenne egészséges párbeszédre befektetők, alkotók és fogyasztók között. Kulturális, pláne építészeti műsorok előállítására pedig nagyon kevés állami fillér jut. Míg az átkosban Osskó Juditnak saját bevallása szerint egyszer sem kellett álmatlanul hánykolódnia műsora finanszírozását illetően, s nyugodtan fordíthatta minden energiáját a mondanivalóra, addig manapság a költségvetés kérdése meghatározó, és  egyértelműen az alkotók gondja. Ilyen körülmények között csak dicsérni lehet azt az elhatározást, ha valaki az építészet népszerűsítésére vállalkozik. 

A Kő kövön című műsor a Hír Tv-ben jutott műsoridőhöz. Készítője, Csontos János, szakmáját tekintve újságíró, de építészmérnök testvére révén járatos az építészet területén. Magazinja az Unokáink is látni fogják társadalmi elkötelezettségét ötvözi az Unokáink sem fogják látni ízlésvilágával. Miközben minden riportja mélyén ott bujkál az építészeti tevékenység társadalmi hasznosságának, szociális vonatkozásainak firtatása, összességében inkább az építészeti örökségre koncentrál, mintsem a kortárs építészetre. Ez nagyjából meg is felel a hazai átlagközönség érdeklődési körének. A magazinműsor különböző rovataiban rendre beszámol az építészeti közélet eseményeiről, rangosabb pályázatok eredményéről, tehát nyit a szakma felé is. Nemzetközi események kapcsán külföldön készített riportokat is közöl, tematikus rendben bemutatva egyes régiók építészetét, de ebben sem megy túl az ismeretterjesztés határain. Hiánypótló műsora a kortárs építészet izgalmas és küzdelmes világába kevéssé enged bepillantást, a megszólaltatott építészek illedelmesen vallanak a kamera előtt munkájukról, terveik és épületeik korrekt módon bemutatásra kerülnek, de kérdés, vajon ez ösztönzi-e a karosszékben ülő nézőt arra, hogy ezentúl felkapja  a fejét, ha az építészet szóba kerül, vagy olthatatlan vágyat érezzen újonnan átadott épületek azonnali meglátogatására? Ha a téma engedi, persze szót kap az építészeti filozófia is – a kortárs templomépítészetet bemutató nagyszabású kiállítás anyagát (A Mindenség Modellje, Modem, Debrecen, 2009) feldolgozó, három részt kitöltő sorozatot jó érzékkel karácsonykor tűzte műsorára a televízió.

Korrekt műsor tehát a Kő kövön, ami vállalt feladatát derekasan teljesíti, még ha lehetne is izgalmasabb. Talán akkor pezsdülne meg az építészeti közbeszéd, ha nem egyedül árválkodna a média tengerében, követ kőre rakva építkezve az építészetről szóló kommunikáció lakatlan sivatagában.
Szerző: Zöldi Anna
Műsor:  Kő kövön - a HÍR TV építészeti, urbanisztikai és örökségvédelmi magazinja,  Szerkesztő:  Csontos János,  Szakértő:  Csontos Györgyi,  Operatőr:  Bucsek Tibor, Farkas Antal, Novák Lajos,  Rendező:  Dobronay László
Megítélt támogatás: 3 800 000 Ft
Támogató: Építőművészeti Kollégium
A Kő kövön címmel építészeti televíziós magazinműsor készítésére (2008)
További támogatás: 5 900 000 Ft
Támogató: Építőművészeti Kollégium
A Kő kövön címmel építészeti televíziós magazinműsor készítésére (2009)