Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér
2010.05.06.

Málnácskapiros, nádszálzöld, éjmélykék ruhába öltöztette Bagossy László meséjét Takács Mari. A Sötétben Látó Tündér kivételes erejű színházi előadásmódján túllépve a mesebeszédből színpompás mesekönyv, önálló mű lett. SZILÁGYI ZSUZSA CIKKE.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy színház. A színházban élt-éldegélt egy rendező, aki maga is nagy kedvét lelte a mesélésben. Volt neki egy kedves története, a világszép Nádszálkisasszonyé. Valahányszor a gyerekei azt kívánták, lekuporodott az ágyuk szélére, és elmesélte nekik, hogyan találta meg a királyfi a három nádszál egyikében a szerelmét, a világszép Nádszálkisasszonyt. Volt abban a mesében gonosz boszorka, nyalka királyfi, gyönyörű szép királykisasszony, táltos paripa, bátorság, szerelem, de még türelmetlenség és nagy baj is, nem beszélve a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetéről. Mikor a rendező befejezte az ágy szélén a meséjét, és a királyfi meg a világszép Nádszálkisasszony boldogan éltek, míg meg nem haltak, egyszer csak megszólalt a takaró alól egy álmos hangocska: „Mesélj még, félek egyedül a sötétben!” Valahogy így képzelem, miért is kerekítette Bagossy László kedvenc meséje köré A Sötétben Látó Tündér szívet melengető történetét.

S ahogyan a tündérek a szappanbuborékból, úgy bújnak elő (a medvehagyma zöldjévé transzformált) nádszálak közül a keretmese hősei. Pirinyó Minyó, aki tündéranyja ölében kucorogva nemcsak születése titokzatos történetét tudhatja meg, hanem azt is, hogy mi végre jött a világra, mi az, amiben épp ő a legügyesebb. S ekkor tündéranyja elmond csak neki egy mesét, csak rá figyelve, csak őt szeretve, amiből megtudhatja a tündér-nevét! A Sötétben Látó Tündér története nemcsak a sötéttől félő gyerekek meséje, de a mesemondás misztériumára rátalálni vágyó felnőtteké is. A jól ismert népmesei motívumok átdolgozásával építkező, a mesebeszéden belül elmesélt történetet megelőző és elbúcsúztató percekben a mesélő felnőtt kap egy kis időt, hogy a racionális vagy épp irracionális, gondokkal teli felnőtt-hétköznapokból átlényegüljön a mese-misztérium megidézőjévé. A belső mese kezdetére érkezünk meg Takács Mari öblös zöld mesefoteljába, amit épp arra teremtettek, hogy ölbe vett gyermekünkkel együtt átéljük a mesélés örömét. A köznapi beszédtől a mesebeszédig vezető utat mutatja Bagossy László prózaverse is. A szemet vezető rövid sorokban a folklórból jól ismert motívumkészlet valójában éppen úgy működik, mint ahogyan a „nép ajkán élő” szövegváltozatokban áthagyományozódó népmeseszövegek a maguk idejében: a szüzséelemek kötöttségeiből és az újrateremtő mesemondó fantáziájából szőtt változatként, amely a mesemondással mint beszédaktussal nyeri el teljességét. Így lesz a gonosz boszorkából sárkány, a legkisebb királyfi megkapja a Tökmag nevet, a nádszál világszép lakója pedig beköltözködik egy üveg lekvárba, hogy Málnácskaként éljen tovább.

A Pagony Kiadó könyve azonban még ennél is továbblép. Takács Mari - igaz, nem először - egészen magával ragadó módon teremti meg azt a különleges képi világot, amelyben a mese szövege helyet kap. Merthogy itt nem a prózavers illusztrációjáról van szó, hanem egy olyan, két kemény fedél közé zárt térről, amely a mesebeszéd olvasóját a különböző művészeti alkotómódszerek (kép és versszöveg) összjátékával vonja bűvkörébe. Takács Mari számára nem idegen terület a különféle látásmódok, művészeti ágak egybefogása: nemcsak a tipográfia iránti vonzalma jelzi ezt, de olyan, az illusztráláson túlmutató munkái is, mint a Beszél a kéz, mely a siketek jelnyelvébe vezet be, vagy a Csodafa, amelyben egy szimfonikus zenekar mutatkozik be az óvodásoknak. A képi és a szövegvilág harmóniájának megteremtése a nyomda számára is nagy feladat, melynek eredményeként néhány, nekem túlzottan rózsaszínbe borított laptól eltekintve igen szép, kiegyensúlyozott oldalpárok születtek, miközben arra is ügyelni kellett, hogy a kompozíció szempontjai ne írják fölül a szöveg olvashatóságát. A tizetlépős dombocskára fölfelé haladva az utolsó lépéseknél kicsit erőlködik a szemünk a levelek sötétzöldjére nyomtatott fekete betűket olvasván, de a precíz könyvészeti munka, az oldalpárok pontos találkozása, az átfutó képek zavartalan látványa feledteti ezt az apró kellemetlenséget.

A Sötétben Látó Tündér különleges képességgel bír: látja a sötétben kimondott szavakat, a képzeletében meg tudja teremteni a mese képeit. Ülünk a színházban, korom sötétben hallgatjuk Pogány Judit ezerféle hangján a mesejeleneteket, és lehetetlen vállalkozásnak tűnik ezt a mesét színes képeskönyvben kiadni. Valószínűleg nem is lehetne, ha Takács Mari az egész problémán átlépve valami teljesen újat ki nem talál! A végsőkig leegyszerűsített, csak a leglényegesebb részt kiemelő rajzaiban a figurák, a tárgyak csak utalásszerűen vannak jelen, hogy a „továbbképzelés” már a sötétben látó olvasótündérek dolga maradjon. Figurái olykor Malevics parasztciklusának arctalanságát idézik, néha pedig a naivok szürrealisztikus megoldásait juttatják eszünkbe. S bár az illusztrációk valósággal betöltik a lapokat, a tömbszerű, olykor kifejezetten sematikus, ugyanakkor csupán egy-egy részletet felvillantó képek nem fosztják meg a könyvet lapozgatókat attól, hogy a mese részeseivé válva maguk is kipróbálják, mennyire sötétbenlátók. A könyvegész ritmusa követi a mese fényváltozásait, hol a sötétebb tónusú festett hátterek előtt megjelenő fehér betűkből bontakozik ki a történet, hol - a gyűrűből kiszökő fény játékát megelevenítve - fehér lapra nyomtatott fekete szöveget öveznek a színpompás álomrajzok. Az oldalpárok példás tervezésekor a képnek és benne a prózaversnek mint vizuális elemnek a tökéletes összhangjára törekedtek az alkotók, feltételezem, hogy épp ez szólt az oldalszámok elhagyása mellett. Mivel pedig ezt a könyvet úgysem lehet letenni, a lapszámozás keveseknek fog igazán hiányozni!

A mai szórakoztatóipar a sztorik és vizuális elemek elképesztő áradatát ontja a médiumok  teljes spektrumát kihasználva. E marketingcélú mutációk lehangoló kópiák csupán: jobbára népszerű(sített) filmkarakterek, képregényben, számítógépes játékon és gyorséttermekben osztogatott műanyag gagyiba öntve. Innen nézve különösen értékes a Pozsonyi Pagony vállalkozása. Az író-rendező Bagossy László, az Örkény Színház előadásának látványát tervező Bagossy Levente, Pogány Judit és Takács Mari munkája kivételes példája annak, hogy autonóm művészegyéniségek ma is képesek lehetnek a különböző művészeti ágak sajátos nyelvére építve önálló, érvényes és izgalmas interpretációkat létrehozni.

A kötet Az Év Gyermekkönyve-díjat kapott a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Szerző:  Bagossy László,  Cím:  A Sötétben Látó Tündér,  Kiadás helye és éve:  Budapest, 2009,  Kiadó:  Pozsonyi Pagony,  Terjedelem:  64 oldal,  Ár:  2990 Ft
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kiadónak a kötet megjelentetésére (2009)