Pulzus. Hányat ver a magyar irodalom szíve?
2010.01.11.

Társalgó. Eszmecsere folytatására alkalmas, kényelmes ülőbútorokkal berendezett klubhelyiség, fogadó- vagy nappali szoba, újabban a chat-szobák közkeletű neve. Régen a beszélgetés választékosságára és illemére tanító könyveket hívták így. MILIÁN ORSOLYA ÍRÁSA.

A József Attila Kör és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésű, 2007 év őszétől 2008 nyaráig havi egy alkalommal zajló kritikai beszélgetéssorozatából szerkesztett kiadvány persze nem az ékesszólás vagy a társalgás szabályait és fogásait oktató könyv, még kevésbé illemtan. Mégis, a Pulzus. Hányat ver a magyar irodalom szíve? jó eséllyel vezethet be a szépirodalomról folytatott pallérozott, fesztelen, ugyanakkor udvarias beszélgetés gyakorlatába.

Az átfésült, ám az élőbeszéd indulati, hangulati dinamikáját megőrző beszélgetésfüzérben hét jól ismert kritikus - Bán Zoltán András, Bedecs László, Károlyi Csaba, Keresztesi József, Teslár Ákos, Vári György és a beszélgetéseket vezető Bárány Tibor – diskurál Petri György, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Bertók László, Varró Dániel, Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián, Józsa Márta, Esterházy Péter és Déry Tibor egy-egy kötetéről. Az egyes epizódokat az ítészek szapora „tetszett-nem tetszett”-voksai, a későbbiekben aládúcolt éles értékítéletek nyitják, a felvezető kör állásfoglalásait követik az egyet nem értések, az eltérő értelmezések és értékelések ütköz(tet)ései. A többszólamúság, az asszózás pergő dramaturgiájában az egyik ötlet, az egyik értelmezési javaslat mindig verseng a másikéval, de az olvasói figyelem folyamatos ébren tartása legalább ennyire köszönhető a közlés érthetőségére és pontosságára, az árnyalt véleményformálásra törekvő újra- és újrafogalmazásoknak (Károlyi Csaba Petri tanulmányairól: „Pontosítanám, amit a tanulmányokról mondtam az előbb. Lehet, hogy rosszul mondtam, vagy rosszul sikerült kifejeznem magam.” - 21.o.). A feszültségteremtés, a „gyanús” közös véleményazonosság kerülése érdekében néhol a szerepjáték lesz használatos: a szándékolt, eljátszott, „csakazértis” ellenkezés sikerrel éleszti újra a disputát, vagy gördíti tovább egyéb kiaknázandó olvasati lehetőségek felé. 

Meggyőződésem, hogy egy alkotásnak – ha már egyszer a figyelem áramába került - az tesz jót, ha minél több értelmezési ajánlat kerül róla forgalomba. A Pulzus e tekintetben sem okoz csalódást, hiszen kritikusaink legjobb tudásuk szerint igyekeznek körüljárni a szövegeket, körülvezetni a talán még létező olvasóközönséget a kortárs irodalom javából, a 2007/2008-as termésből válogatott tárlaton.

Jóllehet itt-ott, elsősorban Bán Zoltán András és Bedecs László jóvoltából, tömör pályakép- vagy értelmezéstörténet-áttekintést is kapunk, Keresztesi József pedig rendszerint figyelmeztet az idő, a történeti távlatok által előírt óvatosságra („Elképzelhető ugyanakkor, hogy ennek a könyvnek az elmozdulásai majd a továbbiak felől lesznek láthatóak.” - 228.o., „a korabeli kontextusban kellene szemügyre venni” - 31.o.), a beszélgetések természetesen főként az egyes művekre fókuszálnak. Az olvasati indítványok összefoglalásától ezúttal eltekintek; az interpretációk, a szemszögek hozzák, amit ebben a műfajban lehet/kell, komolyabb tanácstalanságok – nem meglepő módon – az erdélyiség, illetve az önéletrajziság kérdéseinél állnak elő. Ugyanakkor pongyolaságokból, sietősen odavetett, félmondatos „kicsinálásokból” sincs hiány: Bárány Tibora nyelvi megelőzöttségről, a szubjektum szétszálazódásáról és a disszeminációról szóló tantételeket” „butuska” (107.o.) minősítéssel intézi el, később viszont (vélhetően) ezekre is támaszkodva tesz fel kérdést (151-152.o.), noha itt is megjegyzi, hogy „nem nagyon kedvel[i] a nyelv démonikusságáról szóló gondolatmeneteket”. E „tantételeket” persze az ilyen megjegyzések a legkevésbé sem rendítik, horribile dictu: újítják meg.

A szurkálódás show-elem, nyilván, a Pulzusban pedig többnyire egymást „fegyelmezik”, fogják vissza a beszélgetőtársak. „Azt látom, hogy kezdünk odajutni, mintha egy dilettáns hülyéről beszélnénk. […] Már lassan kuncogunk a szövegen, és most akkor én fogom megvédeni, hogy itt egy öntörvényű zseni produkciójával állunk szemben, amit azért kéretik magas szinten értékelni akkor is, ha hihetetlen problematikus” (55.o.) – emel szót a szólás színvonaláért Bán Zoltán András a Tandori-beszélgetésben. Károlyi Csabát Varró Szívdesszertjének és Petri lírájának összevetése juttatja rokonszenves önkorrekcióra: „Keressük az autentikus nyelvet, és nem találjuk. Azért ehhez képest Petri szerelmi költészete nem is süllyed olyan nagyon.” (123.o.)

A hetykeségeket tehát ajánlatos a műfaj esendőségének tulajdonítani. Noha ezek is hozzászólásra, kiegészítésre gerjesztenek, a kötet számos olyan elvarratlan szálat sodor egybe (pl. tematikus versus a „megalkotottságra” koncentráló olvasásmódok - 249-252.o., a fociirodalom, Petri és Déry újraolvasása, stb.), amelyek a beszélgetések továbbfűzésére, a megtett tétek újraosztására ingerelnek.

Mindent összevetve, lakályos, jól gondozott környezetben lehet ismerkedni a (kortárs) magyar irodalommal. Foglaljon fotelt Ön is, kedves Olvasó.
Cím:  Pulzus. Hányat ver a magyar irodalom szíve?,  Kiadó:  Bíbor Kiadó,  Kiadás helye és éve:  Budapest, 2009,  Terjedelem:  290 oldal,  Ár:  2310 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kiadónak a kötet megjelentetésére (2009)