Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről
2010.06.01.

A bennünk élő évszázados mesetoposzokkal feleselő történetek, a fantasztikum, az abszurd érintését magukon hordó állatkarakterek, fordulatos meseszövés és finom humor ragadja magával Ljudmila Ulickaja új könyvének gyerek és felnőtt olvasóit. SZILÁGYI ZSUZSA CIKKE.

Minden gyerekkönyv tesztje a fölolvasás. Ulickaja három történetének pedig egyenesen lételeme. Ha csak magunkban, szokott tempónkban haladva olvasunk, valószínűleg elveszítjük jó részét annak a mívességnek, poézisnak, amely a hangos fölolvasáskor magától értetődő része Ulickaja állatmeséinek: a lassabb, a részleteknek időt engedő meseolvasó ritmus tárja csak föl a szövegek költőiségét. A történetek minden részletükben a rohanó, felületes, klisékre építő hétköznapokban való megtorpanásra, elgondolkodó szemlélődésre, megszokásaink, kialakultnak vélt nézeteink újragondolására ösztönöznek.

Hogyan lehet egy egér magányos, és mi viszi rá, hogy macskát hozzon a házhoz, aki ráadásul elfér egerünk kosarában? Hogyan költözhet be Antverpen veréb egy macska lakásába? S ki is ez a macska valójában? Fog egerészni? Elkapja a madarat? S a madár fölcsipegeti majd a kis százlábúakat? Hogyan válhat mesehős a hétköznapi közellenségből, a csótányból, ráadásul könyvbarát ügyvéd képében?!

Ljudmila Ulickaja Történetek állatokról és emberekről címmel megjelentetett három írásában alig akad olyasmi, ami legalább valami aprósággal fricskát ne mutatna a mesék megszokott fordulatainak, kliséinek. Egerünknek nem népes családja van, hanem magányos, és egérfogót is tart raktáron, amit ha kell, használ is a kéményseprő Fegya képében betolakodó ember ellen. A bátor táltos paripa helyét Kedves, a síró kanca foglalja el, a veréb nem marad szürke tagja a tömegnek, hanem nevet kap, mindjárt kettőt is egy mesében. S persze csodaországban járunk, nincsenek itt párhuzamosok, merőlegesek, csak különféle formájú és méretű, sőt gömbölyű fiókok. A cirkuszba vágyó Zellő csikóról – a meseszövés hagyományaival dacolva – valójában már az első bekezdésben megtudjuk, miféle különleges képességei vannak, hogy majd a cirkuszigazgatóval együtt lepődjünk meg, mi mindenre képes Zellő (akarom mondani, az ember), ha jobban belegondol, mert valamit nagyon szeretne.

Megannyi játékos csavar, a megszokott, a kanonizált gyermekirodalmi előképekkel való macska-egér játék ez, gyereknek-felnőttnek egyaránt mulattató. Itt senki és semmi sem az, aminek látszik, vagy inkább nem az, aminek előzetes irodalmi tudásunkkal látni akarjuk.

Mint korábbi, magyarul is megjelent elbeszéléseiben oly sokszor, a szerző most is a kisvilágok titkaiba vezeti be olvasóit. Egy-egy ember, élőlény sorsát, vívódásait, csatavesztéseit vagy kicsiny diadalait mutatja meg, ahogyan tette ezt az Életművésznők sorstörténeteiben vagy a Médea-regényben is. Mindegy, kik köré szövi a mesét, állatokról és emberekről szólva is a hétköznapi élethelyzetekben rejtőző erőket, az életet élhetővé és értelmessé tevő kapcsolatok változatosságát, intenzitását, energiáját tárja fel, ráébresztve az olvasót arra, hogy az őt nap mint nap övező emberi viszonyok a kiaknázatlan lehetőségek végtelen tárházát rejtik.

Olyan, a korábbi könyvekben is elmaradhatatlan témák állnak a középpontban, mint a magány, a bizalom, a barátság, az egymásra való odafigyelés, a másik értékeinek felismerése, a felelősségvállalás, a segítőkészség, s nem utolsó sorban az odaadó szeretet. A különféle világlátások közötti beszélő viszony fenntartásáért felelős közvetítő, az örök tolmács alakját a Daniel Steinről írt regényével tette halhatatlanná Ulickaja, s ha nem is Stein filozofikus módján, hasonlóról beszél most is. Macska és egér, egér és ember, ezerjófű és százlábú között építgeti a lélektől lélekig vezető ingatag, de mindennél fontosabb hidat. A könyvgyűjtő csótánytól a Nagylexikon-faló ezerjófűig, a Krahácspól Anverpenné változó verébtől a Zsurnalisztikának keresztelt százlábúig Ulickaja meséiben meghatározó a könyv, a betűk ereje, a névadás jelentősége, a szó, a megnevezés varázshatalma, s hogy stílszerűek legyünk, mondhatnánk, minden állatmese-hősben egy-egy kis könyvmoly rejtőzik. Az emberi szó, a megnevezés, a történetmondás, a könyvek emberi sorsokat formáló erejéről is szólnak Ulickaja történetei.

Gyönyörű kiállítású kötetben jelentette meg a három mesenovellát a Magvető Kiadó. Kisbali Annát az Ulickaja-szöveg igényes magyarítása valódi fordítóvá avatja. Mondataiban nyoma sincs a sokszor karikírozott orosz hangulatfestésnek, miközben szellemes megoldások sora tartja meg az orosz beszélő neveket úgy, hogy azok valódi magyar nyelvi játékokká válnak. Lakatos István groteszk rajzai Engel-Tevan Istvánhoz mérhető beleérző képességgel, ugyanakkor visszafogottsággal ösztönzik az olvasót arra, hogy a szövegekből maga is megalkossa a mesék képi világát. 

Vö. Eszéki Erzsébet: Ulickaja, a nagy mesélő 
k. kabai lóránt: Mese nincs 
Pion István: Nyomasztó mesék Ulickajától 

Szerző: Ljudmila Ulickaja, Cím: Töténetek állatokról és emberekről, Kiadás helye és éve: Budapest, 2009, Kiadó: Magvető Kiadó, Terjedelem: 76 oldal, Ár: 2490 Ft

Támogató: Szépirodalmi Kollégium