Avatar
2009.12.17.

Minden idők legdrágább filmje zavarba ejt. A zavar eredője, hogy csak kétféleképp nézhetjük: vagy hagyjuk magunkat lenyűgözni a látvány által, és feledünk minden mást, vagy nem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.

Jobban járunk, ha hagyjuk, mert ha figyelünk a történetre, a karakterépítésre, a belső logikára, feszengeni kezdünk.  

Nem a filmet nem értjük – azt túlságosan is, minden logikai bukfencével együtt –, azt nem értjük, hogy ugyanaz az ember, aki megírta és megrendezte a Terminator első és második részét, meg A bolygó neve: halált, majd három Oscart bezsebelt (igaz, a Titanicért), szóval hogy ez az ember, James Cameron hogyan képes ilyesmit elkövetni. Mert az Avatar, ha a háromdimenziós, észveszejtő látványvilág varázslata alól kivonódunk, csak kicsivel több, mint egy C-kategóriás film drága csomagolásban, lehengerlő médiakampánnyal. Az Avatar olyan, mint a saját főhőse: a tolószékes tengerészgyalogos járni, sőt repülni tudó, kékbőrű, párducfejű indiánóriás lehet a technika segítségével. Anélkül viszont...

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Aki azt hitte, hogy a Titanic után csak feljebb van (ld. a giccses naplementék és Celine Dion), hogy James Cameronnak megjött a kedve valami igazán tököset összedobni, az nagyot tévedett. Az Avatar plakátjára nem pusztán marketinges megfontolásból írták rá, hogy „a Titanic rendezőjének filmje”. Tényleg az – a Terminator rendezője nincs többé. A gyönyörű, tökéletesen megalkotott, hibátlanul levezényelt, érzelmeinket manipulálni akaró és tudó giccs filmje az Avatar, ahogy annak idején a Titanic is az volt. Az Avatar olykor ugyan próbál túllépni egy számítógépes játék promóciós reklámfilmjének színvonalán, de csak aviator napszemüvegre és gyenge jelenetzáró poénokra futja. Meg a korábbi kasszasikerek lenyúlására három és fél órán keresztül: kár, hogy a túlédes zöld és kék cukormáz a dzsungel minden fájára rácsorog. És közben a recenzens máris azon gondolkodik, hogy az Avatar vajon az anno szintén érdemein túl hozsannázott Mátrix sorsára jut-e: vajon továbbtoldják-e a történetet egy vagy két semmitmondó, de látványos folytatással? Ez persze álkérdés: Cameron már írja a második részt.

De nézzük meg filmünket közelebbről! Van egy bolygó, amelynek neve nem Halál, hanem Pandora. Kár, mert speciel az, hogy Pandora, nem hangzik valami félelmetesen, legfeljebb annak, aki emlékszik még a középsulis irodalomóráján tanultakra; igaz, még neki is erőlködnie kell, hogy elképzelje a burjánzó dzsungelbolygót nézve, hogy ez maga a pokol. 2154-ben járunk: az emberiség felfedezte a különösen giccses küllemű bolygót, ahol hatlábú, lószerű lények meg sárkánygyíkok laknak. A bolygó hegyei olykor csak lebegnek a semmiben, körülöttük világító medúzák röpködnek a levegőben. Rossz a levegő, alig van gravitáció, holdakból meg háromszor annyi van az égen, mint amennyi napra Luke Skywalker nézett annak idején, a kutyaszerű ragadozók és az elefántszerű trappolók bőre meg metálosan csillog, röviden: mintha csak egy Boris Vallejo festménybe csöppentünk volna. 

A bolygón élő őshonosok, a magas, kék bőrű párducorrúak törzse, a na’vik vesztükre éppen ott élnek, ahol egy, az emberiség és a genyó szerepében is rokonszenves Giovanni Ribisi projektfelelős számára különösen fontos energiahordozó anyag lelőhelye van. Sajnos a buta bennszülötteket gyakorlatilag semmivel nem lehet elkápráztatni: nem kell nekik a tüzes víz meg a mennydörgő bot, és úgy általában nem nagyon kíváncsiak ránk, emberekre. Költözni nem akarnak, a természet egyben istenük is. A népirtásnak azonban még a XXII. században is rossz a sajtója, úgyhogy a diplomácia kap még egy esélyt. Tudósaink a távoli jövőben sok egyéb mellett rájöttek arra is, hogyan lehet belebújni egy nagy, kéktestű, párducorrú, farkastestbe. A halott tudós ikertestvére helyett a bénult, buta tengerészgyalogos Jack Sully kap egy esélyt, hogy ha más faj testével is, de felállhasson tolószékéből. Egy kisebb expedíció során, melyet a filmben örökké cigiző Sigourney Weaver alakította tudósnő vezet, az avatar testben lévő Jake leszakad a csoportjától, kis híján meghal, és ki más mentené meg, mint a törzsfőnök egyszem lánya, a gyönyörű Neytiri (Zoe Saldana). Hősünket a naiv na’vik egyből tanítani is kezdik, habár korábbi gyakorlatuk ezzel ellenkező: általában minden betolakodó embert lenyilaznak, de most nem, sőt idővel befogadják maguk közé. Mindeközben Jake-et megbízza egy tökéletes katona, hogy kémkedjék az embereknek, s győzze meg a vadakat, hogy máshol kevésbé vannak útban.   

A vége persze gigászi öldöklés, nagyobb és látványosabb, mint mondjuk a Jedi visszatérben. A legnagyobb baj azonban nem az, hogy Cameron sci-fi klasszikusokat nyúl le gátlástalanul, se nem az, hogy a sablonos, ezerszer látott klisékből épülő történetben egydimenziós mellékkaraktereket rángat dróton, és még csak nem is a szirupos, ám lélegzetelállítóan profi látványvilág zavarhat minket a leginkább. Sajnos a legnagyobb bajunk éppen a főhőssel akadhat.
 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Aki egyfelől buta, mint a föld, másfelől minden további nélkül lenyúlja a törzsfőnök lányát. És ez még semmi: elárulja a népet, melynek tagjai befogadták, később átveri az őt kémkedésre buzdító parancsnokát, becsapja szerelmét, majd a bolygó legnagyobb, természetesen tűzpiros sárkányát meglovagolva újra megjelenik, hogy lenyűgözzön mindenkit (úgy látszik, ehhez a jövőben is elég egy jó verda), háborúba küldi az őslakosokat, de mindezt – és itt válik súlytalanná minden harcias üvöltözés! – a bennszülöttekkel ellentétben nem a saját testében teszi, az ugyanis eközben egy kis laborkoporsóban pihen. 

Fenti fanyalgásaink ellenére sem mernénk kijelenteni, hogy nem profin szórakoztató blockbusterrel van dolgunk. A titka a látványossága mellett talán a nagyon könnyen dekódolható mögöttes mondanivalóban, illetve a na’vik kifejező szemeiben keresendők. Neytiribe ugyanis például képtelenség nem beleszeretni.
Cím:  Avatar,  Rendező:  James Cameron,  Forgatókönyvíró:  James Cameron,  Operatőr:  Mauro Fiore,  Zene:  James Horner, Simon Franglen,  Vágó:  John Refoua, Stephen E. Rivkin,  Szereplők:  Sam Worthington, Sigourney Weaver, Zoe Saldana, Stephen Lang, Giovanni Ribisi, Michelle Rodriguez, Joel Moore, CCH Pounder, Dileep Rao