A New York Voices koncertje
2009.12.17.

Karácsonyi koncertet adott az egyik legsikeresebb amerikai jazzvokál, a New York Voices a Millenáris Teátrumban. Megmutatták, hogy kell maradéktalanul ízléses és igényes produkciót összerakni szving- és karácsonyi slágerekből. ZIPERNOVSZKY KORNÉL CIKKE.

A New York Voices a más zenei műfajok mellett a jazzben is meggyökeresedett, ún. szoros harmónia-éneklés képviselője. Ez a kifejezés eredetileg arra vonatkozott, hogy a basszus kivételével a többi szólam (másik három, néha több) egy oktáv, maximum egy decima hangközön belül mozog. A NYV esetében már a pesti koncert első számaiban kiderült, hogy ez olyan magas szinten megy nekik, hogy a melódiát el tudják rejteni, le tudják fedni a hármas-, négyeshangzatokkal. Ismert slágerek előadásába úgy tudnak új, teljesen szokatlan színt vinni, hogy csak hegyezzük a fülünket: hova, melyik szólamba rejtették a melódiát?

New York Voices
New York Voices
A jazz történetében a kezdetek óta mindig felbukkantak erre a technikára építő vokálok, elég csak a máig ismert Andrews Sisters nevű formációt említenem a szvingőrület idejéből. Az ötvenes évtized végén, a bebop korszakban fordult a kocka, az énekegyüttesek presztízsét a Jon Hendricks-Dave Lambert-Annie Ross trió a hangszerszólók énekes adaptációival szerezte vissza. Amikor Darmon Meader és társai huszonkét évvel ezelőtt megalapították együttesüket, akkor a vokalizálás, a bebop és a modern jazz irányát vették célba, egyik áttörést hozó felvételük a Giant Steps című legendás John Coltrane-szerzemény elemi erejű, egyéni feldolgozása volt. Azóta a Count Basie nevét viselő zenekarral Grammy-díjat, Paquito D’Riverával közös felvételükért pedig Latin Grammyt is nyertek, sok különböző zenei területre át- meg átrándultak, pop- és slágerfelvételeket is készítettek. Bár zeneileg nem maradnak el a Manhattan Transfer mögött, azért a régebbi és jobban megcsinált kvartett sokkal nagyobb népszerűséget ért el náluk, talán mert nagyon tudatosan építették és szélesítették a rajongótáborukat. A NYV mindössze hat sorlemezt készített eddig stúdióban. „Élőben” viszont most is tarolnak: Budapestről hazatérve D'Riverával lépnek fel New Yorkban, Jon Hendricksszel és a Manhattan Transferrel pedig egy gálán Dallasban.

Bár énekeltek néhány számot utolsó lemezükről, első budapesti fellépésük (Veszprémben volt első magyarországi koncertjük) a szvinges karácsony jegyében zajlott. Nancy Wilsonnal vettek fel korábban karácsonyi dalokat, és a Boston Pops zenekarral egy egész repertoárt kidolgoztak az ünnepi szezonra, de itt most csak zongorás trió kísérte őket. A kísértés nagy ilyenkor, advent idején, de a NYV ellenállt, és megmaradt annak, ami: ellenállhatatlan hangszereléseket is előadó, tökéletesen pontosan intonáló, a capellában is lenyűgöző, ritmusban és szövegmondásban is világszínvonalú vokálkvartettnek. Nem kezdték rázni a száncsengő csengettyűjét, nem öltöttek mikulássüveget, és messze elkerülték a Jingle Bells giccs-csapdáit, egy kevés koreográfiát is csak a ráadásban engedtek meg maguknak. Viszont áhitattal énekeltek kétszáz éves, Coventryből származó népéneket, és a karácsonyi jazzesített repertoár javából is egyénien válogattak. Kiemelkedően színvonalas volt Michelle Weirr hangszerelése az O Come All Ye Faithfulra, és nagyon jó tempót vettek a We Wish You a Merry Christmas előadására. Az együttes vezetője, a tenor Darmon Meader az éneklés és hangszerelés mellett tenorszaxofonon is játszik jó néhány számban, például szólót vállalt a Moment’s Notice című Coltrane-szerzemény átdolgozott változatában. Nos, ez is ízléses volt, hibátlannak is mondható akár, de itt volt leginkább érezhető, hogy a szenvedély Meadert nem túlságosan mélyen érintette meg, vagy legalábbis ezt tenorszaxofonon nem tudja annyira érzékeltetni (énekben sokkal inkább). Különösen Coltrane kapcsán tűnik ez fel, akinek tüze még most is csak úgy kisüvít a lemezeiből, közel ötven évvel a halála után. De a pompásan kidolgozott duó-részekkel tarkított vokál hiteles volt, sőt érdekes, méltó Coltrane hatásához, ha nem is mérhető magához a mesterhez.

New York Voices
New York Voices
Sokkal jobban áll a kvartettnek például a Snow Samba, ami címe ellenére sem karácsonyi, hanem arra utal, hogy szerzője, a kubai D’Rivera egyszer nagyon fázott Chicagóban. Az énekegyüttes presztízskérdést csinál abból (különösen az alt, Lauran Kinhan, aki szólóban is fellép néha), hogy saját szerzeményeiket is műsorra tűzzék, mint amilyen például az A Day Like This, utolsó lemezük címadó száma. A legszebb hangja az együttesben a szopránnak, Kim Nazariannak van, már az lenyűgözött, ahogy az első szám végén (O Come, O Come Emmanuel) felkúszott a 11-ik fokra. A vonzó basszbariton, Peter Eldridge ugyancsak számokat ír és hangszerel, szöveget is szerez, és néha a zongorához is leül.

A közel másfél órás koncert elejétől végéig egyensúlyban tartották a vegyes repertoárt, Coltrane és Basie mellett könnyed természetességgel megidézték Stevie Wondert is. Hogy a hibátlan, sőt kiemelkedően magas színvonalú koncert végén mégis elengedte őket a közönség egy ráadással, annak több oka is lehetett. Az egyik, hogy a német kísérő trió (Claus Dieter „CD” Bandorf – zongora; Christian von Kaphengst – bőgő és basszusgitár; Gabriel Hahn – dob) precízen, de átütő erő nélkül, helyenként halványan muzsikált. Meggyőződősem, hogy kb. két próbával ezt a műsort egynéhány magyar trió legalább ilyen színvonalon le tudja kísérni. A másik talán a bátortalan kezdés, akármi miatt is történt, mert feltűnően felerősödött a koncert intenzitása és hangulati töltése a Sing Sing Sing című klasszikus pompás letétje után, az utolsó fél órára. De a szoros harmóniák, aprólékosan megírt, bepróbált és elegánsan elénekelt „szoros” vokálozás hívei igazi karácsonyi ajándékot kaptak.

Helyszín:  Millenáris Teátrum,  Időpont:  2009. december 16.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott