Jelenet az előadásból. Forrás: Teatro Capriccio

Ma a harsány és dévaj független színházi törekvések közt formabontónak számít az a gondos odafigyelésen és az eredeti partitúrán alapuló elemzés, amely a Teatro Capriccio Sátorszínház Bajazzók előadását övezi a Sirályban. A Városi Színház menedzselte színházpince, sok más kezdeményezés mellett, a kamaraoperának is próbál helyet biztosítani.

A Király utcai hajdani könyvesház alagsorában, négy oszlop határolta sejtelmes és koszlott, csepűrágó atmoszférát sugalló környezetbe került az eredetileg szabad ég alatt felvert színházsátorban játszott történet. Olyan közel ülünk a tüllszerű anyag mögül előbukkanó énekesekhez, hogy a torkokból előbukó hangok valódi erővel bírnak. Zene remegteti a szűkös terepet, zengés jár át mindent, a teltebb hangsorok szinte mosdatják a fülkagyló csigajáratait.

Jelenet az előadásból. Forrás: Teatro Capriccio

Borzongatóan csiklandó érzés: tisztán kivehetők a hangképzés apró rezdülései, egy-egy erőteljes hang „kicsapása” súrolja a fejbőrt. Hiába kíséri az énekeseket Lejtényi Ágnes csupán zongorán (elektromos szerkezet, majd a második részben pianínó), Kéringer László zenei vezető, „civilben” az Operett karigazgatója, sodró erejű hangzást dirigál. Csaknem a teljes Bajazzók lemegy, szünet és a kórusok nélkül. A színház a színházban jelenetei magyarul, a darabbeli realitás drámai fejleményei olaszul csendülnek fel, talán azért a megkülönböztetés, hogy a tragédia fentebb stílbe emelkedjen. Sas Éva tiszta szopránjában fel-felvillan egy sötétebb, alsóbb regiszter is, amire színészként rájátszik, hiszen Neddája, bárhogy is nézzük, csalja a férjét, vagyis nem is lehet szűzi, mindenhol szikrázó hangszínben megjeleníteni. Kéringer András Caniója fegyelmezett, drámai színekkel szólaltatja meg a Vesti la giubba áriáját. Tonióként Cservenák Vilmos öblös hangot üt meg, inkább komoly, mint játékos, Csete Attila pedig visszahúzódó, halk Silviót énekel. Hozzájuk társul még Szabados Mihály, aki ugyan gyatra énekesi kvalitásokkal képviselteti magát, de a koncepció ezt vállalja és kiemeli: Beppo szerepe inkább némi vándorkomédiás színt vinni a fejleményekbe.

Jelenet az előadásból. Forrás: Teatro Capriccio

Józsa István rendezése a zenére koncentrál, de az énekeseket kimozdítja a statikus, koncertszerű éneklésből, sajátos koreográfia szerint helyezi el, és lassított tempóban mozgatja őket. A hajdani Nap Kör Társulat vezetőjének koncepciójában nincsenek kidolgozva részletesen se a viszonyok, se a helyzetek, bonyolultság helyett valamiféle emeltebb, stilizálás felé hajló színházat látunk. Az énekesek cizellált alakításokat mellőzve követik a zene vezényletét és inkább „csak” hangsúlyozzák szerepeiket s a történet elemeit. Hasonlóan működik a furmányos világítás is. Halványodó és erősődő fények pásztázzák a teret, s teszik pulzálóvá, szinte élővé. Tonio és Nedda, Nedda és Silvio párosának megvilágítása a dallamok motívumaival lebeg, vizuálisan is hullámoznak a szenvedélyek, ahogy változik az alakokra és arcukra eső fény.

A színházi jelrendszer is koncentrált, lényegre törő, nem bíbelődik apróságokkal: Canio úgy szúrja le csalfa nejét, hogy énekli a finálét, mereven bámulja Neddát, és Tonio egyszerűen csak a kezébe adja azt a hatalmas szöget, amellyel még a prológusban szegezték a primadonna kecses topánkáját egy dobogóra. Nedda meghal, s az odaérkező Silvio legyilkolása is mindössze annyiból áll, hogy melléfekszik a sötétben, miközben az éneklés is megszakad (utóbbit némileg érthetetlen okból akasztja meg a hangszórókból előtörő, bűnügyi jelentésekből zanzált szövegmassza). Azután szinte bántóan vakító, fehér fény borítja be a színpadi tablót, és felvételről, bizonyosan egy neves énekes régi, pattogó lemezéről halljuk a legeslegvégső, híres mondatot és a záró taktusokat, s az illúzió szinte azonnal szerte is foszlik. Meghajlás, lehet hazamenni. A kijózanítás azonban nem elég erőteljes, pedig láthatóan azzal a céllal történt, azért babrálta meg a rendező a darab végét, hogy az előadás kreált világának is véget vessen a gyilkossággal, s visszakényszerítsen minket a játékból a mindennapi valóságba. Érvényes szándék, de ezúttal halványabbra sikeredett.