Wolf Haas: Csontdaráló; Karin Fossum: Indiai feleség
2009.12.08.

A detektívregény klasszikus korszaka a két világháború közötti idő volt. A modern bűnregény feszegeti a konvenciót: az erkölcsi világrend háborítatlan érvényességétől a nyomozó racionális fölényéig. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.

Arányok kérdése, írói elhatározásé, olvasói percepcióé, de még kiadói tálalásé is, hogy valamely mű a műfaj keretei között marad, vagy egyszerűen bűnügyi tárgyú modern regénnyé válik.

A negyvenkilenc éves Wolf Haas kétségkívül a műfaj új, nagy csillagai közé tartozik. 1996 és 2003 között alkotta meg hat regényből álló ciklusát, melynek egy egykori rendőr, most magándetektív, Simon Brenner a főhőse. Ez után ünnepélyesen elbúcsúzott hősétől, de ahogy a műfaj történetében ismételten előfordult (már Sir Arthur Conan Doyle sem tudott megszabadulni hősétől, Sherlock Holmestól), valamilyen okból visszatért hozzá, s a most őszi bécsi irodalmi szezon nagy szenzációja volt az új Brenner-regény, a Brenner és a jóisten. A hét Brenner-könyvből eddig az első kettő jelent meg magyarul, a Halottak feltámadása és a Csontdaráló.

Haas bűnregényeinek érdekessége, hogy az amerikai „keményre főtt”, azaz keménykötésű detektívregény hagyományát mixeli a meglehetős utálattal ábrázolt provinciális osztrák kedélyességgel. S mivel az osztrák önutálatnak nagy és jelentős irodalmi hagyománya van (a magyar „saját fészekbe piszkítás” is az osztrák Nestverschmutzung fordítása), s íve Karl Kraustól Thomas Bernhardig terjed, nem csodálkoznék, ha Haast a krimi Bernhardjának neveznék.

Fogása, amelyet a magyar fordítás (Bán Zoltán András munkája) kivételesen leleményesen, találékonyan – ahogy mondani szokták, kongeniálisan – old meg, hogy a történetmondás kedélyes kocsmai anekdotázást imitál. Brenner maga sem tűnik ki olyan érdemekkel, mint a klasszikus detektívek: frusztrált, jelentéktelen figura, aki a sok nyomozó-erény közül talán csak a buldogtermészetben jeleskedik. A söréről nevezetes Puntigamból származó középkorú, magányos férfi tökéletesen beilleszkedik abba a korlátoltnak, unalmasnak, érdektelennek ábrázolt vidéki létformába, amelybe életet csak egy-egy halál visz.

Némi szerencse, néhány fordulat aztán hozzásegíti Brennert a halál(ok) okának kibogozásához, s a Csontdarálóban az író még meg is ajándékozza őt egy vonzó nővel való kapcsolat ígéretével. Mégis az egész alaphangulata a vigasztalanság, amit – ellentétben a kemény amerikai detektívregények hőseivel – Raymond Chandler Philip Marlowe-jával, Dashiell Hammett Sam Spade-jével – nem ellensúlyoz a rezignált pátosz (az a fajta macho férfibú, amelynek ikonjává vált Humphrey Bogart). Nem, Brenner ugyanannak a rémes osztrák jovialitásnak a kissé mogorvább változata, amelyből a többi alakok, bűnösök és gyanúsak is kinőnek. Az osztrák életforma, amelyet mi, szegényebb sógorok irigykedve szemlélünk, sok kiemelkedő osztrák értelmiségi szemében vidékiesen elmaradottnak tűnik. Lám, Wolf Haas regényei sem osztrák kiadónál, hanem a német Rowohltnál illetve a Hoffmann und Campénál jelennek meg.

Karin Fossum (1954-) norvég írónőnek is a második detektívregénye jelenik meg magyarul: a Ne nézz vissza után most az Indiai feleség. (Szöllősi Adrienne fordítása a 2007-es amerikai kiadás címét vette át az eredeti, valóban kissé jellegtelen, az indiai feleség nevét – Poona – és a norvég férj iránta érzett szerelmét tartalmazó cím helyett.)

Fossum neme alkalmat adhatna annak a kérdésnek a megvitatására, hogy miért van olyan sok írónő a detektívregényírók között (egy ezzel foglalkozó lista Karin Fossumot is beleértve 178 nevet sorol fel; Dorothy Sayers, P. D. James, Patricia Highsmith, Donna Leon, Sue Grafton, Sara Paretsky, Ruth Rendell, Tess Gerritsen, hogy csak néhányat említsek találomra, régebbit újjal keverve, s ha nem is ezen a színvonalon, de azért hadd emlékeztessek hazafias elfogultságból a korai detektívregényírónők közül az – igaz – angolul író Orczy Emmára). Van valami elképzelésem a magyarázatra, amely összefügg azzal, hogy az angolszász kultúrában a nők hagyományosan nemcsak a regények olvasásában jeleskedtek (mint mindenütt a világon), hanem írásában is, de ez túl messzire vezetne.

Mindenesetre Karin Fossum megőrzi a konvenció egy fontos elemét, amennyiben regényeiben ugyanannak a nyomozónak, Konrad Sejer felügyelőnek az ügyeiről van szó. De más tekintetben az Indiai feleségben kevésbé a bűntény kiderítése foglalkoztat bennünket, sokkal inkább a kultúrák találkozásának sokat forgatott kérdése. Fossum regénye éppenséggel a bűnregény és „a” regény határán áll, s ha bizonytalan vagyok is műfaji besorolhatóságában, az bizonyos, hogy megrendítő, szép könyv.

Az utóbbi években a skandináv krimi-irodalom egész világa tárult fel előttünk magyarul, a Fossumot kiadó Scolar mellett az Animus Kiadó jóvoltából. Megismerhettük például a remek izlandi bűnregényíró, Arnaldur Indridason nevét. Az Agave jóvoltából lassan magyarul is kézbe vehető a nagyszerű Lawrence Block egész életműve. A Paradicsom tehát benépesül. De a rajongó telhetetlen. Annyi neve és címe volna még… S a palettáról, ha nem tévedek - az Agave által kiadott antik római Gordianus-történetektől eltekintve (Steven Saylor) -, egyelőre még majdnem teljesen hiányzik a bűnregény egy roppant gazdag és színes alműfaja, a történelmi krimi.


Vö. Rácz I. Péter: Hétköznapi közösségi bűnök / Karin Fossum: Indiai feleség

Kapcsolódó cikkünk:
Radnóti Sándor: Krimiparadicsom 1. / Georges Simenon: Maigret és a hajnali vendég. Válogatott novellák, Georges Simenon: Maigret és a félarcú ember

Kiadó: Scolar, Kiadás éve: 2009, Terjedelem: 200 oldal és 368 oldal, Ár: 1950 Ft és 2950 Ft, Megjegyzés: az NKA által nem támogatott