Sex in Art on Film / KINO, BŐF 2009
2009.10.31.

Avítt, ám közkeletű tévedés az erotikának és a szexnek szinonim jelentést tulajdonítani. Az őszi fesztivál filmes szekciója most nagyban hozzájárult e félreértés eloszlatásához. LÁSZLÓ FERENC BESZÁMOLÓJA.

Szolgáltatás
Szolgáltatás
Hét, minden szempontból változatos, tematikában, koloritban és zsánerben egymástól jócskán elkülönböző mozidarab alkotta a Budapesti Őszi Fesztivál Sex in Art on Film elnevezésű sorozatát, s igencsak bajban lennénk, ha ebből az összeállításból utólag valamiféle általános érvényű tanulságot vagy sommás üzenetet próbálnánk kihüvelyezni. Bizony, még ha netán beérnénk is a szexualitás ezernyi aspektusáról, vagy éppen a szexualitás mozgóképes ábrázolásának képlékeny esztétikai kereteiről formált mondatokkal, alkalmasint akkor sem úsznánk meg pusztán a közhelyesség önként magunkra sütött bélyegével. A Közel-Keleten korzózó francia művészfilmtől a manilai pornómozi belvilágáról tudósító rögrealista, s mégis poétikus alkotásig ívelő kínálat ugyanis legfeljebb egyetlen aranyigazságot körvonalazott számunkra: azt ugyanis, hogy a szex filmes megjelenítése önmagában nem garancia sem a művészi színvonalra, sem a nézői figyelem fenntartására. S még tán annyit, hogy a szexualitás tematikáját az őszintén pornográf megjelenítésnél szomorúbb sors is érheti a moziban.

Elveszett ember
Elveszett ember
Paradox módon a szekció elemeit egyenként mérlegre téve a fentieknél jóval kedvezőbb ítéletet formálhattunk, s így egyszerre tűnik méltányosnak és célravezetőnek a látott filmekről külön-külön szólnunk. A válogatás legerősebb, s egyszersmind a szexualitás témaköréhez a legtöbb szállal kötődő filmjének Brillante Mendoza Szolgáltatás (Serbis) című 2008-as rendezését találhattuk, melynek színteréül az imént említett manilai szexmozi szolgált, míg témáját a mozi működtetőinek és látogatóinak élete kínálta. Sírnivalóan és fülsiketítően érzékletes, egyszerre szerethető és viszolyogtató, az egzotikumot (és az anyagi viszonyokat) felülíró módon általános – ha tetszik, örök – emberi nyomort tárt fel ez a film: mindkét nembeli prostituáltakkal és kuncsaftjaikkal, idült venereás betegekkel és a mozis família tagjaival, a vállalkozást irányító matriarchától a merőben alkalmi párok lábai körül játszadozó, vagy kimosdatva iskolába induló kisfiúig. A naturális részleteket esztétikai és narrációs szempontból egyaránt szervesen magába foglaló Szolgáltatással rokonságot tartott a Kéjgyár című 2007-es gyártású thai film is, ám a Szingapúr piros lámpás negyedében, Geylangban játszódó, többszálú történet jóval keresettebbnek, kimódoltabbnak hatott a Fülöp-szigetekről érkezett nevezésnél.

A válogatás másik/második legsikerültebb mozifilmjének Alfonso Albacete és David Menkes idén bemutatott Szex, party és hazugságok (Mentiras y gordas) című filmjét ítéltük. E mozi műfaját leginkább talán a drogprevenciós ifjúsági bulidráma megjelöléssel illethetnénk, ám a besorolás önmagában érdektelen, hiszen a spanyol nagy- és örökkamaszok veszett világáról, érzéseik zűrzavaráról tudósító film gusztusos, didaktikusságában is vonzó munkának, s hozzá tehetséges fiatal színészek tárházának bizonyult. Amíg e spanyol filmben a serdült, addig az Akné című, Uruguayban készült alkotásban az éppen serdülőfélben lévő, s mint azt a cím is jelzi, erősen pattanásos ifjúságnak jutott a főszerep. Rafael, a bordélyházban már többször megfordult, ám a nyelves puszira mindeddig hiába vágyakozó montevideói izraelita tinédzser története nagyjából a kamaszfilmek szokott témáit (reménytelen iskolai szerelem, a legjobb barát elköltözése, válnak a szülők, rendszeres onanizálás, stb.) variálta.

Akné
Akné

A sorozat két leginkább problematikus filmjének a libanoni származású rendező, Danielle Arbid Elveszett ember (Un homme perdu) című produkciója, illetve a hét, pornográfia körül őgyelgő etűdből összeállított 18 éven felülieknek (Destricted) tűnt számunkra. Az előbbi, 2007-es gyártású filmben hiába lépett elénk a kortárs francia filmszínészet egyik karakteres reménysége, Melvil Poupaud: a kopuláció közben közel-keleti szexpartnereit fotózó francia vagabundnak és frusztrált útitársának, a családja által régente holtnak hitt bejrúti polgárnak a kalandjai mindössze a jordán tájak, utcaképek és mulatóhelyek látványával hatottak a nézőkre. Míg a hét merész, kísérletező kedvű rendező (köztük a Ken Parkot jegyző Larry Clark) együttműködésével létrejött 2006-os 18 éven felülieknek – másfél-két elgondolkoztató epizód kivételével – mélységes csalódást keltett. Elhagyatott tájra magját eresztő fiatal férfi, a szexualitáshoz kötődő balkáni babonák szellemesnek szánt megjelenítése, „újraértelmezett” harminc-negyven évvel ezelőtti pornófilm-jelenet kapott helyet e filmben, mely egy, a felismerhetetlenségből kiemelkedő erekcióval vette kezdetét. Az allűrmentes pornográfia tisztességesebb és őszintébb, s meglehet, gondolatébresztőbb élményt kínált volna, s ezt bizonyította Larry Clark etűdje is, melyben előbb a szereplőválogatásnak, majd egy többpozitúrás aktusnak lehettünk tanúi – öncélú és álságosan embertelen tálalásban. Éppen mint a pornóban, vélhetnénk, s e sulykolt felismerés rögvest a reflektáltság intellektuális és a valóságábrázolás esztétikai minőségével emelné meg a produkciót. Csak hát az a fránya lóláb!    

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Őszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Kovács Bálint: Testvetítés 

Helyszín:  KINO,  Időpont:  2009. október 12-18.