Noha Michael Jackson halálának még számos körülményét fedi homány, annyi már a hír megjelenésének pillanatában világos volt, hogy a pop királyának majd’ két évtizede töretlenül hanyatló pályája a következő hónapokban végre új lendületet fog kapni. A kilencvenes dekád óta legkivált a csőd felé holdsétáló Jacko egyre inkább afféle elefántemberré stilizálódott a hanglemez-vásárlók köztudatában, akik egyre furcsább megnyilvánulásait és nemével, rasszával és korával folytatott hősies csatáját végül a pedofil vádaknak köszönhetően tudták megnyugtatóan okadatolni.
Ám míg néhány éve a róla szóló viták nagyjait a szánalommal elegy megvetés uralta, a korábban oly cinikus kritikusok júliusban egyszerre könnyek között keresték elő a fiókból a beporosodott Bad kazettájukat. A hirtelen megszaporodott rajongók gyász okozta fájdalmát azóta számos újdonság igyekszik enyhíteni: már egy friss szám is hallható az interneten, a Motown egy régóta ígért remix-CD kiadására készül, s hamar megérkezett az első post mortem Jackson-mozi is.
Nyilvánvaló és szemérmetlen anyagi megfontolások vezérelték a This is It készítőit, a popkirály utolsó turnéjának próbáit rögzítő dokumentumfilm azonban ennek ellenére zavarba ejtően komplex mű – korántsem csupán a posztumusz kizsákmányolás eminens darabja. Nem mintha ez elsősorban a szerzők szándékainak és elképzeléseinek lenne köszönhető, hiszen a prezentált anyag milyenségére vonatkozóan egyaránt kötötte őket a Columbia Pictures és a koncert promótálója közti megállapodás (melynek jegyében semmi negatívumot nem mutathattak a sztárról), valamint a rendelkezésre álló felvételek és az alig néhány hónapnyi munkaidő is. Annyi mégis elvitathatatlan a meghiúsult koncert koregráfus-rendezője, Kenny Ortega által jegyzett mozi készítőitől, hogy rokonszenvesen ódzkodtak a tragédia feletti gyász fokozottan pátoszos terítésétől, vagy a sztár magánéletével és botrányaival kapcsolatos állásfoglalástól, netán attól, hogy kíméletlenül rájátszanak a rajongókban tomboló érzelmi viharra – a This is It ehelyett tényleg azt adja, amit ígér: az utolsó turnéra való felkészülés képeit tárja nézője elé.
A mozi egyébként olyan, mintha egy koncert DVD-n extraként található, hosszúra nyúlt werkfilmet, afféle „színfalak-mögött” műsort látnánk: fegyelmezett és professzionális stáb készül a roppant látványosnak ígérkező produkcióra, vokalista, pirotechnikus és háttértáncos egymás után prezentálja legvadabb kunsztjait. Nem meglepő, hogy a kameravégre kapott, ízig-vérig elhivatott munkatársak mindannyian levegő után kapkodva méltatják Michael Jacksont, és hatalmas megtiszteltetésnek érzik, hogy vele dolgozhatnak – csupán maga a Főszereplő, MJ, a legenda marad szótlan.
A This is It visszafogott, ám annál intimebb portrét fest a sztárról: főhősét csupán a próbafolyamat alatt, elejtett mondataival, gesztusaival, s legkivált táncával jellemzi, ámde ekképpen mégis meglepően sokat árul el róla. Jackson pedig legelsősorban egy többnyire jó formában lévő, vitán felül zseniális és minden rezdülésében profi előadóművésznek mutatja magát, aki határozottan törekszik show-ját a saját kezében tartani („Én intek be” – hangsúlyozza többször is), miközben alárendeltjeivel a lehető legnyájasabb és udvariasabb hangon kommunikál, olykor pedig gyermeki humorról és földönkívülieket idéző kedvességről is tanúbizonyságot tesz.
Kérdés persze, hogy mennyire valóságos ez a kép. Kételkedésre pedig jócskán akad ok (elég említeni a filmmel párhuzamosan futó This is Not It kampányt). A This is It speciális erejét éppen a gyanú ezen sajátos hermeneutikája adja, amit a sztár halálának ténye, körülményei és a háttérinformációk tömege irányoznak elő a nézőnek. Bizarr és némileg morbid ugyan, de a film élményéhez hozzátartozik, hogy kedvünkre nyomozunk a halálokok, a betegség, illetve a meghasadt jellem jelei után, s hogy megpróbálhatjuk kiókumlálni, milyen, a fizikai állapot romlására utaló, beszédesebb jelenetet igyekezett elcsalni a serény vágó-különítmény (név szerint: Don Brochu, Brandon Key, Tim Patterson és Kevin Stitt). Eközben a nagy visszatérésen egyre összeszokottabban dolgozó csapat közhely-dramaturgiára építő musicalje – mely Ortega látszatra szerény koncertfilmjének mélyében motoz – jócskán kifordul.
 A képek forrása: PORT.hu |
A legapróbb gesztusok jelentéssel telnek („Nem ereszthetem ki a hangom, értsétek meg, tartogatnom kell a koncertre” – mondja Jacko többször is), és persze a dalszövegeket meg a számokat kísérő mini-filmeket (a Hosszú álomból és a Gildából összevágott noir-klip Jackóval a főszerepben, vagy éppen a Thrillerre komoponált zombifilm) is új fénytörtésbe állítja a később történtek tudása. És bár a különféle ruhákban, különféle időpontokban és próbákon elővezetett számok (a főképp a korai slágerekre építő program egészében hallható a filmben) más-más fizikai állapotokban lévő Jackót mutatnak, még a legsutább verzió sem eléggé aggasztó ahhoz, hogy akár csak kicsit is megelőlegezze a júniusi tragédiát.
Pedig Kenny Ortega mozija alighanem Jackson szenvedéstörténetét is rögzíti. A sztár életművét többé-kevésbé kronológiailag lekövető setlist próbái során Jackson saját életfázisait élhette újra a Jackson 5-tól a csúfosan elhasaló History-ig, miközben a visszatérés helyett a vég felé haladt.