Fotós, emberjogi aktivista, antirasszista, részvéttel teli nő és anya. Spilák Zsuzsanna több szerepet felvállal és láttat magából, mint fotóművész, témaválasztása pedig több frontos támadással felér a közöny, az erőszak, a szegénység és nem utolsó sorban a hatalom ellen. Aki végignézi a kiállítást és van ideje leülni a tárlatot kiegészítő videófilm elé, az menthetetlenül megérzi, sőt megérti a visszásságokat, az aránytalanságokat, amely az egyenlők és egyenlőbbek társadalmait jellemzi.
Az maradsz és ott, aminek és ahol születtél, társadalmi „segítséggel”, ha kell. Ezt üzeni az installáció, és ez a tétel a „fotómodell” Lakatos Erzsébet szempontjából többszörösen is igaz. Erzsi totálisan elszegényedett, többszörösen büntetett előéletű családtagokkal terhelt famíliába született az isten háta mögé, de gyermekének sem lesz könnyű, mert anyakönyvi kivonatában örökre az fog szerepelni a születés helye rovatban, hogy Tököl. A születés ideje mindegy, lehetne akár a középkor is.
Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke nyitotta meg a kiállítást, csupán felsorakoztatva a tényeket. Ettől nem lett túl jókedvű a vernisszázs publikuma, sőt volt, aki visszahúzódott a kijáratig és onnan fotózott tovább, hátha a befogadás és a felelősségérzet terhe enyhül egy keveset.
Spilák Zsuzsanna 2006 novemberében kezdett el képeket készíteni Erzsiről, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában Tökölön. Itt szülnek a női fogvatartottak, akik terhességük jó részét is a rács mögött töltik, évente olyan húszan. A kiállítás középső harmadát képező felvételek a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet anya-gyerek részlegén készültek, Erzsi szabadulásáig, 2007 szeptemberéig, majd az utolsó szakasz már otthon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy kis faluban.
A mindennapokat örökítette meg a fotós, nem használt különleges fényeket, extrém beállításokat, nem akarta előtérbe tolni a technikát. Spilák a saját alkotói visszafogottsága révén érezteti a bezártságot és láttatja a kísérő tüneteket. Kronológiai sorrendbe rendezte a munkákat: a terhességtől a szülésen át a csecsemőgondozásig bezárólag privát kálváriát látunk, közben mégis megidéződik a többi, hasonló sorsú nő, akiknek a börtönben lebonyolított szülés után olyan fél évvel meg kell válniuk a gyermeküktől, mert az visszakerül a családhoz vagy egy gyerekotthonba.
 Spilák Zsuzsanna felvételei. Forrás: PORT.hu |
A törvény persze törvény, az elítélteknek le kell tölteniük a büntetésüket, csakhogy nagyon jól tudjuk, hogy azért van, akinek jó hátszéllel, társadalmi pozícióval, sikerül mindent kevesebbel megúsznia. A terhesség nem indok, hogy nyomozást folytassanak a hatóságok, úgy tűnik Erzsi esetében akkor sem, ha ártatlannak vallotta magát rongálás és lopás vétségében. Egyedül azt bizonyították rá, hogy hivatalos személy elleni erőszakot követett el. Azt pedig, ha nem is nyolc napon túl gyógyuló nyomokkal jár, csak mondjuk határozott ellenállással, akkor is szigorúan, példát statuálva büntetik. Erzsi egy év nyolc hónap letöltendő büntetést kapott és az utolsó napig le is ülte. Nem volt jó magaviseletért rövidítés, nem volt főzőműsorban részvétel börtönsztárként, csak a négy fal, a cellatársak és a gyerek.
A klasszikus fotóesszé úgy teljes, hogy a képsorok előtt az egészet összefogva egy szintén fotókból összerakott installáció függ. Börtön puzzle, hosszan húzódó fehér fal, szögesdrótok és kapu. Itt lehet a térbe belépni, és felhagyni minden reménnyel, vagy mégsem, mert attól a képkockától kezdve, hogy megszületik Here Julianna Mária, Erzsi ötödik, „örökre megbélyegzett” gyermeke, látni az anyuka mosolyát, hogy neki most már a túlélést jelenti a gyerekgondozás.
A tékozló leány hazatérésének örült a család, a két férfitag is, akik nem sokkal előtte szabadultak. A lerobbant családi ház ajtaja bezárult, a kérdés viszont nyitva: mit kellene tenni ahhoz, hogy megszakadjon az ördögi kör? Csak nézünk magunk elé, mint a dokumentumfilmeken.
A kiállítás megtekinthető 2009. november 8-ig.