Az írásokat böngészve úgy tűnik, jóval több ez, mint a kivételes teljesítmény előtti főhajtó elismerés, inkább valamiféle hála. Ritka madár ez az érzés a kritikus háza táján, hiszen a színházbajárás napi rutinjától nagymértékben elütő, szokatlanul új, kellemesen bizsergető tapasztalás kevésszer jut osztályrészül a hivatásszerűen előadásokat látogató szakembernek. Persze az Artus – Goda Gábor társulata kivétel: ha előadásaik olykor nem is találnak célba, a kritikai recepció szinte sosem feledkezik meg arról, hogy bemutatóikkal kapcsolatban a megejtő újdonság erejét és mibenlétét részletezze.
 Jelenet az előadásból. Forrás: port.hu |
A Rókatündérek kapcsán többeknek talán már maguk a címbe emelt, különös démoni lények is újdonságként hatottak. „Az Artus kínai mesékből emelte színpadára ezt a mesebeli, furcsa szerzetet: a rókatündér gyakorta ölt emberi formát, természete érzéki és hajlik a szertelen viselkedésre. A háztetőkön, padlásokon, gerendák közt jár-kel, az ember tart tőle.” – írja Halász Tamás. Újabb kultúrtörténeti adalékokkal szolgál Tóth Ágnes Veronika, aki elmondja, hogy a rókatündérek „olyan kivételes átváltozási képességgel bíró bűbájos, érzéki lények, akik beavatkoznak a földi emberek életébe, fenekestül felforgatva áldozataik életét. Mivel a rókalyukak gyakran sírokban helyezkedtek el, a kínaiak úgy tartották, hogy a rókákban a halottak lelke testesül meg újra: a rókák többféle metamorfózison mehetnek keresztül, ötvenévesen asszonnyá, ötszázévesen vonzó fiatal lánnyá, míg ezerévesen a természet minden titkát ismerő égi rókává képesek változni.”
Az égi titkokat ismerő rókalányok tehát a főszereplői Goda Gábor darabjának, de alakjuk természetesen jóval bonyolultabb annál, hogysem lefordítható lenne szimbólumtárak buzgó forgatásával. Strausz Tünde írásában felidézi azt a tág asszociációs kört, ami kiolvasható a rókatündérek színpadi viselkedéséből: „De kik is ezek a gerendákon mászkáló, fülünkbe szép szavakat duruzsoló, tésztakörmöt, „rőzsecsomagocskát” tördelő, varázslatos, titokzatos lények, kik ezek a rókatündérek? Lerázhatatlan, provokatív csábítók vagy áldozatok? Vagy a lerázhatatlan, provokatív csábítás kényszerének áldozatai? Mindenesetre nők.”
Nőiségük csáberejének jelentősége pedig felbecsülhetetlen a darab szempontjából. Tóth Ágnes Veronika szerint a lányok „egyszerre bűvölik pudinggá darabbeli partnereiket, Bakó Tamást és Lipka Pétert, akik szinte transzban követik végzetüket, és a férfinézőket, akiknek a reakciói igencsak hasonlóak a szereplőkéhez. Ennek persze oka van, a vonzó rókadémonok ugyanis tudatosan átlépik a színpad szimbolikus határait, és kinyúlnak a nézők felé, szuggerálják őket, suttognak feléjük… A nő, a ’vágy tárgya’ visszanéz, és a férfinézők egy része lesüti a szemét, mások pedig elfelejtik, hogy ez a vérforraló pillantás a szerep része, és lelkesen (naivan) bedobják magukat.” Fáy Miklós érzékletes megfogalmazása rímel az előző idézetre: „Szinte pornográf az a közelség, amit a helyszín megenged vagy ránk kényszerít. Mindent látni, a táncosnők lábszárán a ragtapaszt, lábfejükön a sebeket, érezni izzadságuk szagát, és mindezek ellenére vagy ezekkel együtt is megél a történet. Nem kell gondolkozni, kik vagyunk: tündéreket néző férfiak.”
 Jelenet az előadásból. Forrás: port.hu |
A néző elbizonytalanításában nagy szerep jut annak a különös és csodaszép installációnak, ami a Medence Csoport jóvoltából azt az illúziót kelti, hogy nem a rókatündérek vendégeskednek a mi világunkban, hanem mi, nézők nyertünk bebocsáttatást az ő birodalmukba. Halász Tamás szerint „szinte kizárólag bontási anyagból húztak fel egy labirintusszerű folyosó övezte játékteret… Az építmény elemei közt régi ajtók, zsaluk és splatták, egyben hagyott és lécekre szedett rolók, mestergerendák, keretek – egy hajdani ház földi maradványai. A néző úgy hatol bele e szerkezetbe, mint egy élő organizmusba.” Tóth Ágnes Veronika még egy fontos elemet említ: „Külön érdekessége ennek a térnek, hogy nagyon erős zeneiséggel bír: minden meztelen talp toppanását felerősíti, a szereplők ki- és bejövetelét pedig fellógatott vékony falapocskák csattogása kíséri. Ez egy olyan hely, ahol bármi megtörténhet, ahol egy kis időre a racionalitás játékszabályai nem érvényesek: mágikus tér.”
És ami megtörténhet, meg is történik – férfi és nő között. Strausz Tünde szerint „A férfi megy, cselekszik, halad, foglalatoskodik, fáradozik, koncentrál. Illetve menne, cselekedne, haladna, foglalatoskodna, fáradozna, koncentrálna, ha nem gátolná meg mindezekben a nő. A nő, aki bűvöl-bájol, suttog, liheg, körbefon, követ, és ha mindez netán kevés, akkor egyszerűen keresztbefekszik. Keresztbe – a férfi útjába.” Fáy Miklós sommás megjegyzésében: „Négy táncoslány: szépek és kihívóak, két férfi főszereplő: ijedtek és emberszabásúak. Tiltakoznak, elcsábulnak, megőrülnek, észhez térnek. A mozdulatok világosabbak, mint a szavak. Tündérek és emberek.”