Edit 2009 / BŐF 2009
2009.10.18.

Az V. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, az EDIT 2009 magyar szekcióját nézve végig az motoszkált bennem: miért készít valaki táncfilmet? Minek is? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÖSSZEFOGLALÓJA.

A felrázónak szánt, de provokációként észlelt kérdésre adható triviális-iskolás választ a fesztivált záró beszélgetésen zsebből rántja elő az egyik alkotó, azaz: a filmen olyan dolgok is megmutathatók a plánozás, a vágás, a fahrtolás, a különféle technikai effektek révén, melyek a színpadon láthatatlanok. Megjegyzem, sajnos nincs ez másként a filmfesztiválon sem, mármint ami a láthatatlanságot illeti, annak ellenére sem, hogy néhány munka tapasztalt filmes őrangyalt talált magának (így például Dettre Gábort).

Igen, igaz, hogy a film valóságos kincseskamrája lehetne az experimentális alkotóknak, már akiben buzog a kísérletezés vágya, aki filmen nem a „filmnyelvet” lejárató esti sorozatot, romantikus műballadát vagy a világmegmentő csihipuhit érti, hanem egy sajátos kifejező-rendszerrel, nyelvvel bíró médiumot, amelyről azt állítani a záró beszélgetésen, hogy még nem alakultak ki a szabályai, enyhén szólva tájékozatlanságnak tetszik. S nem azért, mert az első magyar film épp egy táncfilm volt (Zsitovszky Béla: A táncz), vagyis mert az időben elillanó mozgás „konzerválása” régóta vágyott találmány, hanem mert a hetedik művészet alig egy évszázad alatt felfedezte a főbb, egyáltalán bejárható utakat, s az alkotóknak ezeken kell végighaladni, saját identitásra lelni.

Gaál Mariann: Barbakán
Gaál Mariann: Barbakán

A magyar táncfilmészek megfogalmazásában természetes, hogy a hangsúly a médium inspiráló erejére tevődik, hisz hogyan is beszélhetne valaki - felvállalva a közös nyomorúságot – arról, hogy a kortárs koreográfus örül, ha munkájához csurran-cseppen pénzmag. És ha ez éppen táncfilm készítésére használható fel, akkor a minden lehetőséget megragadni kénytelen megélhetési alkotó egyetlen filmben igyekszik kitanulni a rendezői szakmát. A paradox helyzet egyrészt magából a pályázati rendszerből adódik, merthogy a kiírás nem a mozgókép kollégiumtól - vagy legalábbis vele összefogva – érkezik, hanem a tánckollégiumtól. Pedig a filmszakmán belül alkotók egy része érzi, hogy a táncról, mozgásról, ritmusról gondolkodva valami olyat kellene, lehetne újra előcsiholnia magából, ami a mozgó képet is visszaemlékeztetné önnön tiszta formájára. Gondoljunk Bódy Gábor Amerikai anzixára, vagy Pálfy György filmjére, a Hukklera, mely az alkotó filmes gyökerei ellenére többet mond a mozgásról, ritmusról, mint bármely, a koreográfusok kezei közül fesztiválra került munka.

Az akarat, az elszántság tisztelendő. A Műhely Alapítvány sokat tesz a műfajért, de világos, hogy egy ötödik, nemzetközinek meghirdetett fesztivál magyar szekciója kellő mennyiségű és minőségű anyag híján mesterséges duzzasztásra szorul. Így kerül sor Gaál Mariann tavaly bemutatott Barbakánjának felújítására-újrabemutatójára, három estén keresztül, három különböző élőzenei make-uppal. Mándy Ildikó válogatásában újranézhetünk egy csokorra valót az elmúlt tíz év terméséből, ezúttal mellőzve a „műfajreprezentáns sikerdarab”-ot, a Táncalakot (Grunwalsky Ferenc, Ladányi Andrea).

A tabló nem ad okot az optimizmusra (a vetített filmek listája és a program itt olvasható), a záró esten bemutatott új alkotások, a „friss muNKA”-k még kevésbé. A döntéshozók felelőssége lenne, hogy ha már leszállási engedélyt adnak a fiatal művészeknek a számukra ismeretlen terepre, biztosítsanak túlélőcsomagot is, megfelelő szakmai hátteret, máskülönben félkész vagy teljesen nézhetetlen darabokkal bővül az egyébként is szerény magyar felhozatal, és az a téves ábránd ültetődik a koreográfusok szívébe, hogy ők akkor most már rendezők (is). Meg kellene érteni, hogy attól még nem táncfilm a filmre, videóra vett anyag, hogy benne emberek mozognak, táncolnak, hogy egy történetet lemozognak a benne szereplők, illetve, hogy mindez a színpadon nem tapasztalható perspektívából rögzül. Ez legjobb esetben is dokumentáció, tükör, amibe olykor nem ártana becsülettel, tévútra vezérlő exhibicionizmus nélkül belenézni.

Esetenként azért fel-feldereng a lehetséges megoldás. Ernst Süss és Jakub Truszkowski Memory Reset című munkája következetesen végigvitt egyszerű, tiszta munka, jó szereplőválasztással: egy fiú s egy lány (táncos) egymásra hangolódásának, egymást megtalálásának rezdüléseit, mozgás-stációit követhetjük nyomon. Az Értékmegőrző Kortárs Művészeti Stúdió workshopján együtt dolgozó filmesek és táncosok munkájából összevágott prezentáció is a megfelelő helyiértéken kezeli önmagát: kibontható ötleteket rögzít Nagy Andrea, Juhos István Puttó és néhány alma segédletével. Nagy Zoltán pedig Nagy Csillával a főszerepben alkotott rövid filmetűdöt, a 9192631770-et: a kávéházi asztal mellett ülő-tekergőző táncosnőt állítja párhuzamba a futópályán futó (táncos)nővel. Az egyszerű, de a filmes mezőnyben szerfelett bátornak tetsző párhuzam a vágással kap életre, nyer értelmet. Mert ennyi is elég lehet.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Őszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják. 
Időpont:  2009. október 13 - 16.,  Helyszín:  Toldi mozi
Megítélt támogatás: 275 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A Műhely Alapítványnak EDIT 2009 címmel az V. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál megrendezésére (2009)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Gaál Mariannának a Barbakán című táncfilm elkészítésére (2008)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Kopeczny Katának az Utána munkacímű táncfilm elkészítésére (2008)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Szűcs Rékának a Homokszék című 7 részes táncfilm elkészítésére (2008)
További támogatás: 570 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Góbi Ritának táncművészeti rövidfilm létrehozására (2008)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Nagy Csillának táncművészeti rövidfilm létrehozására (2008)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Nagy Zoltánnak táncművészeti rövidfilm elkészítésére (2008)