JELEK A JÖVŐBŐL

Négy fiatal magyar, illetve Budapesten tanult zeneszerző új keletű (2004 és 2009 között komponált) műve, illetve a 73. születésnapját a napokban ünneplő Steve Reich 2003-ban bemutatott darabja szerepelt az Amadinda Ütőegyüttes koncertjének műsorán. MALINA JÁNOS CIKKE.

A hangverseny ennek megfelelően a „4 + 1” fantáziacímet viselte, utalva a két komponista-korosztály arányára a hangverseny műsorán.

A recenzens, ha már így szemléljük a dolgot, a maga részéről feltétlenül a fiatalokra voksol, mégpedig nem mennyiségi alapon, hanem azért, mert a négy ifjú szerző műveit sokszínűeknek és izgalmasaknak tartotta, külön-külön is, csokorba szedve pedig mindenképpen. Feltétlen köszönet illeti az Amadindát, személy szerint pedig Rácz Zoltánt, amiért neves együttesével ismételten és lelkesen sorompóba száll a tehetséges „ütős” zeneszerzők (és persze játékosok) népszerűsítése, pályájuk egyengetése érdekében.

Amadinda

Kerékfy Márton Schlag-Spiele című darabját például a szerző 2007-es diplomahangversenyén mutatta be az Amadinda; mint Rácz Zoltán bevezetőben elmondta, az akkori együttműködés volt a mostani hangverseny egyik inspirálója. Kerékfy műve kilenc tételből áll, a darab első harmadában a fából készült, a másodikban a bőr alapú hangszerek (különféle dobok), a harmadikban pedig a fém-instrumentumok hangzása a meghatározó. Egészében véve finoman kiegyensúlyozott és üdítően változatos hatást keltő kompozícióról van szó, amely méltó hangütéssel szolgált az egész hangverseny számára.

Számomra azonban a következő mű, Sztojanov Georgi Fuvolaversenye jelentette a koncert csúcspontját. A darab, úgy gondolom, mindenfajta idézőjel nélkül tekinthető fuvolaversenynek, s ez rávilágít az ütőegyüttes mint hangszerösszeálítás végtelen rugalmasságára: négy ütőhangszer ugyanis bármit jelenthet – kamara-formációt, ensemble-t, versenymű-kíséretet ugyanúgy, mint teljes ütős-zenekart. A Sztojanov-fuvolaversenyt a szóló mostani előadója, Győri Noémi rendelte meg a szerzőtől, ugyancsak „diplomahangverseny céljából történő felhasználásra”, s a komponista szabályos háromtételes versenyművet írt, invenciózus, gazdag anyagot felvonultató, szonátaformájú nyitótétellel, „éjszaka zenéje” karakterű lassúval és humoros elemeket sem nélkülöző zárótétellel.

A darabnak terjedelmi szempontból is a lassú tétel áll a középpontjában. Improvizatív jellege ellenére kész és megformált zene benyomását keltette, amely a visszatérő lírai éjszaka-hang mellett egy viaskodás- vagy hajszaszerű szakaszt is magába foglalt, s amelyben mind a kísérő „zenekar”, mind a szólista, Győri Noémi szuggesztíven és intenzív összhangban játszott, emlékezetesen szép teljesítményt nyújtva. A rövid zárótétel alaphangját Márta István Babaházi története óta klasszikussá vált „tekerhető mackófigurás gyerekjátékok” adták meg.

Győri Noémi

Horváth Balázs PIN Code Variations című „telegráfüzenete” minimális eszközökből hoz létre érdekfeszítő darabot. A mű falapocskákon és fadobokon előadott repetatív „pilinckázással” kezdődik, a különböző elemek azonban lassan szétcsúsznak és egészen új kombinációkat alkotnak. A rázott, gyűrögetett stb. hangkeltő eszközök bekapcsolódását a kiváló ökonómiával megírt darabban így jelentős eseményként érzékeljük, végül pedig az egy-egy hangon megfújható műanyag csövek mintegy a havasi kürt tágasságát és természeti asszociációit jelenítik meg. Mint a darab címéből és az ismertetőből kiderül, a kombinatorikus alapot mindehhez egy PIN-kód szolgáltatja; ennek ellenére az eredmény valóban élő hatású zene. Csak a PIN-kóddal vissza ne éljenek, nem érdemelné meg a szerző.

Juhász Balázs műve, a Jeladás - telegráfüzenet egy álmély Vlagyimir Szorokin-idézeten alapul, amely az örök békét áhítja – vagy inkább a mi áhítozásunk irrealitásán csipkelődik keserűen? A darab egy ütőjátékosra (Holló Aurél) és szalagra készült, ahol a kezdet megzendített üvegpoharak és tücsökciripelés finom kombinációjából áll, s ez tágul, fokozódik impozáns, gazdag fantáziával megírt kompozícióvá. A bejátszott Szorokin- és egyéb szövegtöredékek pedig végül (izgalmas) színező hangzáselemeknek bizonyulnak, nem pedig „megzenésített szövegeknek”.

A befejező rövid Steve Reich-darab két xilofonra, két vibrafonra és két zongorára (előadók: Fábry Boglárka és Oravecz György) íródott, mégpedig egy ismert koreográfus megrendelésére. A zene művészi mozgás kíséreteként bizonyára hatásos lehet; önmagában azonban a darab kommerciálisnak és meglehetősen súlytalannak hatott. Ez azonban mit sem vont le az egész hangverseny értékéből, amely mindvégig az értő közönség lelkes tetszésével találkozott.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Őszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Zipernovszky Kornél: Elegáns entreé 
Dauner Nagy István: 2+2+1 
Danczi Csaba László: Amadinda koncert - Móricka módra  
Csengery Kristóf: Fegyelmezett ütések