Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PANNON HOLTAK TAVASZI SZIGETE

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar estje
2009. okt. 14.
A Nemzeti Filharmonikusok október 9-i koncertjén Kocsis Zoltán megint rendet vágott a zenekari repertoár dzsungelében, és négy ritkán játszott vagy alig ismert kompozícióval, afféle kalandtúrával tágította a közönség nagyobb részének látókörét. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A művek komponálásának befejezése 1909 és 1959 közé esik, a komponisták Kárpát-medenceiek, nyugat-, illetve kelet-európaiak (illetve ottani születésűek); így együtt úgy hatnak, mint egy kiállítás képei vagy egy kaleidoszkóp egymást követő színes mintái. Annál is inkább, miután egyiküket egy konkrét festmény ihlette, mely a koncert szórólapján dicséretes módon, kicsiben, de jó minőségben meg is tekinthető.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

A hangverseny első felében két „pannon” kompozíció szólalt meg – a szlovák Eugen Suchoň művére semmiképp sem szeretnénk valamiféle kultúrfölény érvényesítésével a mi magyar topográfiánkat ráerőltetni, de a szó már Janus Pannoniusnál is egyaránt jelent szűkebben dunántúlit és tágabban (középkori) magyarországit, hungarust, mai szóval Kárpát-medenceit. Egy szó, mint száz: a koncert nyitószáma Farkas Ferenc Cantus Pannonicus című oratorikus kompozíciója (Cantata ex carminibus Jani Pannonii, 1959) volt, ezt követte Eugen Suchoňtól a Fantázia hegedűre és zenekarra (op. 7, 1948). ’56 után három évvel az idők szavára mindig készséggel hallgató Farkas a magyar történelem és kultúra korai századai felé fordítja figyelmét; az eufemisztikusan a „fordulat évének” nevezett 1948-ban pedig a szlovák mester az utolsó pillanatot használja ki arra, hogy apolitikus, későromantikus hangszeres művet alkosson.

Farkas öttételes kantátájának sajátos módon fokozódik az intenzitása a tételek folyamán. Az első két tétel viszonylag rövid és súlytalan, afféle etűd, zeneszerzői tanulmány. A középső tétel, mely a jelentős Búcsú Váradtól című költeményen alapul, hirtelen igényesebbé válik, zenekari színek sora gyúl ki. Az Egy dunántúli mandulafáról komponált negyedik tétel hozza a legsűrűbb zenei szövetet, a legizgalmasabb harmóniákat, s a szoprán szólistát sokszínű-eufonikus zenekari hangzások keretezik, míg végül a Könyörgés Mars istenhez békéért a maga madrigalisztikusan, rézfúvósokkal és ütőhangszerekkel ábrázolt harci hangzataival monumentális hatást keltve zárja le a darabot. A zenekar kiválóan keltette életre az igényes partitúrát, míg a Nemzeti Énekkarnak elsősorban szépen formált pianói szereztek örömet, no meg a IV. tételben tapasztalt kulturált, kidolgozott kórushangzás.

Thomas Christian
Thomas Christian

A Suchoň-concertino a maga egészében volt, elcsépelt szóval, valódi zenei csemege. Az egytételes kompozíció három- vagy négytételes versenymű körvonalait rajzolta ki; a későromantikától Bartók brácsaversenyéig sokféle hatás nyomait viseli, de igazságtalan dolog volna ezért „eklektikusnak” bélyegezni. Igazán a lehető legnagyobb tudással megkomponált, változatos, biztos ízlésű és eredeti hatást keltő darabról van szó, amely nyugodtan játszhatna sokkal jelentősebb szerepet is a nemzetközi koncertrepertoárban. A szólista, Thomas Christian, ragyogó magabiztossággal és a mű zenei gazdagságát maradéktalanul megmutatva játszotta szólamát; személye kitűnő választásnak bizonyult.

A hangverseny második felében Debussy és Rahmaninov szimfonikus költemény méretű zenekari tételei, illetve zenekari tétel méretű szimfonikus költeményei szólaltak meg, némi csavarral. Kocsis Zoltán ugyanis a két szerző három tételéből, attacca játszva őket, különleges szendvicset készített. Debussy a Gigues (1912) és a Rondes de printemps (1909) című tételét az Ibéria kibővítéseként, új nyitó-, illetve zárótételeként komponálta. A korábbi Debussy-művet azonban Kocsis egy mozdulattal lecserélte Rachmaninov A holtak szigete (op. 29, 1909) című, Arnold Böcklin romantikus–álomszerű–szürrealista festménye által inspirált szimfonikus költeményére, s a Debussy-tételek így ezt keretezték ezen a hangversenyen, velük alkotott egyetlen, alkalmi ciklust.

A némileg szokatlan, sőt merész megoldás rendkívül szerencsésnek bizonyult. A Rachmaninov-mű zeneileg és hangzások-hangszerelés tekintetében is elsőrangú, és jól megállja a helyét Debussy társaságában. Hangulatilag ragyogó kontrasztja amazoknak, és a három tétel együtt egy mesés gazdagságú és szépségű művet rajzol ki, melyet akár Debussy–Rachmaninov „Három zenekari darabjának” is nevezhetnénk. Kocsis megint felfedezett valamifajta rejtett csodát a közönségnek, a zenekar pedig, láthatólag élvezve a feladat szépségét és különlegességét, az utóbbi idők egyik legszebb és leggazdagabb zenekari teljesítményével járult hozzá az előadás jól megérdemelt sikeréhez.

Vö. László Ferenc: Kantátától körtáncig

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek