Silence - Rádai Andrea kiállítása az acb galériában
2008.02.28.

Silence címmel még látható néhány napig Rádai Andrea kiállítása az acb galériában, aztán már csak Amszterdamban újra. Végtelen festmények az amerikai modernisták és a magunk örömére. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

Rádai Andrea: Gyerekportrék. Forrás: lowfesztival.hu
Rádai Andrea: Gyerekportrék. Forrás: lowfesztival.hu

Rádai Andreának ez a bemutatkozó kiállítása Magyarországon, ezért érdemes összefoglalni, mit is tudunk róla. Néha nem árt ismerni egy-két adatot a képek festőjéről, különösen ha nem mindjárt világos, hogyan kerül a LOW Fesztiválra egy magyar alkotó.

Rádai Andrea Budapesten született, a Képzőművészeti Egyetemre járt, de 1992 óta Amszterdamban él. Itt állít ki elsősorban, miután megjárta Groeningen és Párizs egyetemeit.

Nagyjából ennyit tudunk róla tényszerűen. Aztán az acb galéria szimmetrikus terében (milyen jó lehet itt kiállítást rendezni) a tapétaszerűen installált művek érdektelenné teszik az egész biográfiai ügybuzgóságot – én még azt sem gondoltam volna, hogy ezeket a képeket nő festette. Nem mintha a témaválasztás ne adhatott volna okot erre a föltételezésre, de Rosalind Krausstól tudjuk, hogy jobb óvatosan bánni a nem (gender) és a téma közötti direkt összefüggésekkel.

Rádai Andrea: Wallpaper XI. Forrás: galeries.nl
Rádai Andrea: Wallpaper XI. Forrás: galeries.nl

Rádai műveinek végtelensége és mozgékonysága azon a technikai sajátosságon alapul, hogy vászontekercsekre festi őket, amelyek a kiállítótér belső magasságától függően simulnak a falra vagy tekerednek össze a padlón. Nincs tehát a képnek rögzített állapota, mindig a bemutatás helyszínétől függ, hogy mennyi látható belőle, és a látható képet jelentős mértékben meghatározza a láthatatlan része, amelyről csak elvi tudomásunk van. A hosszú vászoncsíkok, amelyekből függőlegesen lehet három, de akár öt is, tovább osztódnak, kis képekre, így a végső látvány 132 kép összessége is lehet. A galéria bejáratával szemközt például gyerekportékból álló óriási montázs fogad: különféle újságokból kivágott ismeretlen gyerekek képe. Röhögős fogatlan gyerek, copfos, sapkás, komoly és szemüveges, nem tudjuk alaposan végignézni valamennyit, de mintha a festő sem akarná, úgy vannak megfestve, hogy ne hagyjanak bennünk mélyebb benyomást, mint amikor átlapozunk egy újságot. Viszont az egész legyen olyan, mint az óvoda: elsöprő, mulatságos, öntörvényű mikrotársadalom.

Ez az a módszer, amelyet a román Ion Dimitriu és a kubai Felix Gonzales-Torres is alkalmaz. A részecskéknek megvan ugyan a saját identitásuk, de az egészből végső soron az eredeti jelentéstől független, vagy legalábbis markánsan különböző képi struktúra alakul ki. A kupakokból (szemét, fogyasztás) lenyűgöző, újrahasznosított esztétika, Rádainál pedig az egymásra dobált holttestekből enyhén metafizikus, puha foltfestészet lesz.

Rádai Andrea: Context I. Forrás: lowfesztival.hu
Rádai Andrea: Context I. Forrás: lowfesztival.hu

Idéznék a művész „Statement”-jéből (ha útjába állok is a nyelv fejlődésének, meg kell jegyeznem, nem mondjuk azt, hogy „a művész sztétmentje”): „A halálhoz való hozzáállásom cseppet sem cinikus vagy rögeszmés. Egyfajta tökéletes egyensúlynak látom. Abszolút egyenes vonalnak. (…) A holttestek… kicsit olyanok, mint a csendéletek. Mindegy, hogy áldozatok vagy tettesek. (Én nem dönthetem el.) A hullaszállító zsákról alkotott negatív kép az ellentéteknek ebből a felfogásából ered. Így a fekete zsákok fehérré válnak (ami a világ több részén is a halál színe).” A hullaszállító zsákokról festett festménytekercs árulkodik leginkább arról, hogy Rádai mélyen kötődik a 80-as évek szubjektív expresszionizmusához. Van valami tradicionális modernség is a szélesen fölvitt fekete gesztusokban, amelyeknek a homogenitását megtöri a mélykék és fehér, és olyan szívóhatásuk van, mint a képtér és a festői folyamat kiterjesztésén dolgozó Pollock óriásvásznainak.

<!--[if !supportEmptyParas]-->

A galéria jobb szárnyában lévő harmadik festménytekercs a metró videókameráinak a fölvételein alapszik. Vizuálisan ez a legbonyolultabb mű, mert a szem folyton ismétlődéseket és ritmusokat keres, mivel érzi a festményben lévő folytonosságot, ami tulajdonképp nincs benne, illetve hamis, mert a mozgóképből transzponált folytonosság. A videókamera nézőpontja a festő nézőpontja úgy, ahogy a XX. század elején a fényképezés felfedezése új látószögeket honosított meg a festészetben. Érdekes látni, hogy a megfigyelő mit lát, de keserű arra gondolni, hogy a legdemokratikusabb művészi technikában milyen hamar fölfedezték az ellenőrzés potenciális eszközét. A videó minden esetben a valóság rögzítésének az eszköze, mint ahogy a festészet nem az, ezért izgalmas, ahogy Rádai vissza tudja adni az egyik médiumban a másik karakterét. A fekete-fehér képek megőrzik a kisebb méretű monitorok elnagyolt képiségét, csak persze egymás mellé szerkesztve őket kiadnak egy mechanikus, rideg világot, amely monitoron megfigyelve akár érdekes is lehet.

A kiállítás megtekinthető március 1-ig.

Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008.

Szerző: Kürti Emese
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008 megvalósítására