Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSEPPET SEM HŰVÖSEK

New Cool Collective – Amsterdam Klezmer Band
2008. febr. 27.
Hívhatták volna a kiszenekarok csatájának is a két amszterdami banda koncertjét az A38-on, ahogy múlt vasárnap a MüPa nagytermében a két nagyzenekar csatája volt a mottó. A fellépők Amszterdam legforróbb hangulatát varázsolták a budaparti uszályra. ZIPERNOVSZKY KORNÉL ÍRÁSA.

A nagyzenekarok régen, a szving-korszakban azért csatáztak, hogy elnyerjék a parkett, a táncoló közönség tetszését. Tánczene − ez a két zenekar ideálja, sőt, az Amsterdam Klezmer Band hitvallása szerint „összeesésig” kellene zenéjükre táncolni. Az amszterdamiak hajnalig tartó, hatalmas bulit csaptak, de − a közönség elenyésző részét képező − ülve maradók is élvezhették a koncertet, ha a tánchoz szükséges monotónián túl tudták tenni magukat. Erre jöttek létre a kilencvenes évek közepén: intelligens szórakoztatásra. Párosításuk is kitűnő ötletnek bizonyult, eléggé hasonlóak. Mindkét alakulat oktett formációban játszott, ráadásul mindkét együttes motorja, örökmozgója és lelke altszaxofonos, aki énekel is.

New Cool Collective
New Cool Collective

A New Cool Collective többnyire nyakkendős, zakós tagjai csak megjelenésükben mondhatók cool-nak, hiszen már az első számban lázító szóló volt hallható (vö.: Bongo Man). Legalább hárman gondoskodnak a lüktetésről, de az is előfordult, hogy öten kolompoztak, bongóztak, kongáztak, kláveszeztek és doboltak egyszerre a színpadon. Souljazz-latinflavours-ninetiesvibes – egyik legjobb lemezük címe mindent elmond arról a nagyon funky stílusötvözetről, amit kiolvasztottak maguknak. Ezúttal az NCC nyolctagú formációban jött, ez az alapzenekar. Hagyományos jazz big band-ként is működnek, közel húsz taggal. A nagy felállás mutatkozott be Magyarországon, a Fonóban, de ott még nem sikerült, ami később mindig: talpra állítani a közönséget. Persze azért már akkor is lelkesen fogadták őket, s népszerűségüket a későbbi meghívások (pl. Sziget) csak tovább fokozták.

A Miss Rose című, meg a ráadásszám is Nyugat-Afrikából indul, de azután átevez és Közép-Amerikában ér partot. A Bring It On című lemezükön szereplő Chévere is olyan mint egy dögerős brazil kávé, nagyon tömény, és táncolni küldi az embert. Ebben az új tag, a trombitás tarol szólójával, de a következő számban a kopasz, szemüveges Anton Goudsmit, a gitáros még jobban. Első hallásra beleszeret a közönség, mire ő tomboló, húrtépő szólókat nyom. Azon maguk is elcsodálkoznak, hogy amikor egyik (irodalmi) partnerüket említik, a közönségből mennyi holland ujjong fel – de hát a LOW Fesztivál az itt élő hollandok aktív részvételével zajlik indulása óta.

Benjamin Hermann
Benjamin Hermann

Ironikus vonást hordoz a Lang Lang című számuk, amely a májusra tervezett koncertlemezük ékessége leend. A jóravaló kínai zongorista fenoménnak azon kívül, hogy egyszer személyesen összefutottak vele, nincs köze a számhoz, csak az altszaxofonos kántálja a nevét a riffre. Benjamin Hermann akkor is eszméletlenül pörög, amikor éppen nem szólózik, nem énekel, nem üvölt, amit egyébként a mikrofontól távol is mély meggyőződéssel végez. Kicsi neki a színpad, betáncolja, bejárja az egész termet. Végleg magáévá teszi a közönséget (a mikrofont már egyszer eltüntette szaxofonja torkában), amikor a ráadás közben szólózva megy le a színpadról. Még sok idő kell neki, hogy kipörögjön. Még szép − ekkora fordulatszámról!

Éjfélkor kezdhetett végre az AKB, és a közönség ugyan megritkult, de a második számnál már ugyanolyan intenzíven táncolva vette körbe a színpadot. Sprődebbek, földszagúbbak, a gyökerek nekik nem elvont kulturális hagyományt jelentenek. Hangszereléseik és hangszertudásuk tette lehetővé, hogy kiemeljék a klezmert szokásos környezetéből, a hágai North Sea jazzfesztiválon is nagy sikerrel koncerteztek. Kocsmában és szabadtéren is szeretnek játszani, a korai rapnek volt még ilyen autentikusan utcai levegője, mint nekik. Az eleve táncos lüktetést megfejelik a balkáni rezesbandák által divatba hozott döngetős ritmikával, és így már érthető, hogy ők miért a Sziget Roma sátrában léptek fel.

Amsterdam Klezmer Band
Amsterdam Klezmer Band

Most egy lengyel származású énekest hoztak magukkal nyolcadiknak: Natalia Rogalski jiddis szöveggel ropogtatta el, hogy „Di Mame ist gegangen!” Dívás, húszas évekbeli gesztusai éles kontrasztban álltak a zenekar attitűdjével. Hangja erős, jól kezeli. A Limonchiki – a Knitting Factory-nál kiadott, harmadik lemezük címadó dala − már inkább a hangszerszólóké volt, záporoztak a rezes, balkáni (trombita, trombon és harmonika) akkordok. Ahogy a Collective, ők is mindent begyűjtenek, ami megtetszik nekik („all that stuff” – ismeri be az energiagombóc Job Chajes szaxofonos), a Kikötővárosból indulva a Kárpátokon át Törökországig vonulnak, hogy a Fekete-tenger felől visszaérjenek, és újraegyesítsék Közép-Európát.

Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek