Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

RÓHEIM ÁLMA

Róheim Géza: Ádám álma / Szerk. Hárs-György Péter
2009. szept. 30.
A Múlt és Jövő kiadó gondozásában megjelent Ádám álma Róheim Géza 1920-as és 1970-es évek között keletkezett tanulmányainak szubjektív válogatása. SZALÁNSZKI EDIT ÍRÁSA.

Friedrich Tímea és Friedrich Melinda fordítóként, Hárs-György Péter szerkesztőként, fordítóként, illetve az utószó szerzőjeként volt tevékeny alakítója jelen kötetnek. Róheim Freud nyomdokain haladva (olykor attól eltérve) a pszichoanalitikus antropológia megalapítója. Az Amerikába kivándorló Róheimnek eddig csak néhány tanulmánya és két könyve jelent meg magyarul (Magyar néphit és népszokások, A csurunga népe), legtöbb kutatását angolul és németül tette közzé.

A kötet címét viselő Ádám álma című tanulmány Az ember tragédiáját alkotó álmok pszichoanalitikus értelmezésére vállalkozik. Ez a szöveg, csakúgy, mint a kötet első harmadának többi tanulmánya (Azazel kecskéje, Bűnbakok és beavatás, Az édenkert, Ábrahám szövetsége) olyan sűrű szövetté összeíródó tudást vonultat fel, amely manapság már ritkán jelenik meg az antropológiai szövegekben. Róheim héber szövegrészleteket értelmezve remekül mozgatja és állítja egymás mellé a különféle kultúrákról és törzsekről elraktározott, hihetetlen mennyiségű tudását.

roheimAz Ádám álma közepét alkotó blokk tudmánytörténeti, tudományelméleti szövegeiben a logikai út és a lineáris szerkezet jóval erősebb, mint a kötet többi tanulmányában. Utóbbiaknál lazább, kötetlenebb, ide-oda asszociáló tömény ismeretanyagot kapunk, míg itt egy szikárabb, összeszedettebb tudásanyagot bocsát elénk a szerző, különösen a Pszichoanalízis és antropológia című összefoglaló cikkben. A Freud és a kulturális antropológia címet viselő szöveg Freud Totem és tabujának, illetve egyéb írásainak továbbgondolása: „A kultúra bizonyos értelemben egy igazzá vált tündérmese.” (178.o.). A Holdanya és a holdkultusz című tanulmány a menstruáció és a hold kapcsolatát értelmezi. Itt is, ahogy a kötet számos pontján felbukkan a kultúrák egyes testnedvekkel, jelenségekkel szembeni iszonyodása, vonzó-taszító libikókajátéka, vagyis az, amit Kristeva abjektnek, abjekciónak, Mary Douglas mocsoknak nevez. A Freud-tanulmányban ez így jelenik meg: „A szent és az átkozott is tabu, arra vágyunk, amitől színleg iszonyodunk.” (141.o.) A bűnbak-képzést tárgyaló tanulmány Plutarkhosz és Hérodotosz kapcsán pedig így veti fel a témát: „A tisztaság mindkét szerző számára a test excrementumaival és a testnedvekkel való érintkezés elkerülését jelenti, vagy más szóval az elfojtást.” (15.o.)

A kötet utolsó harmadának szövegei olyan határterületekkel foglalkoznak, mint a telepátia, a mágia vagy a tündérmese. Róheim egy meta-telepatikus álom, azaz egy telepátiáról szóló telepatikus álom kapcsán kimutatja, hogy a mágia a gyermek pótkielégülése az ősjelenet-helyzetben. A mágia kifejezést a páciens így írta le: „az a képesség, hogy az ember átlépi a határokat és azonosul olyasvalakivel, aki valahol másutt van.” (Telepátia egy álomban, 238.o.) A tündérmesék és az álmok kapcsolatát vizsgálva a szerző abból indul ki, hogy az álmok és a mítoszok nem egyszerűen hasonlóak, hanem ok-okozati viszonyban állnak: a mítoszok nagy része álmokból ered, így a mesék pszichoanalitikus értelmezése a lehető legadékvátabb interpretációs stratégia számára a Piroska és a farkas, vagy éppen a Félelemnélküli János értelmezésekor (A tündérmese és az álom).

Ami az utószót illeti: nem vállalkozik Róheim életrajzának megírására. Hárs-György Péter ehelyett inkább laza szerkezetű, de annál érdekesebb tanulmányában felmutat jó pár olyan momentumot Róheim életéből, amelyek emberibbé teszik figuráját. A Róheim tudományos értékével és magánéletével kapcsolatos idézetekkel teli utószó méltatások mellett a kételkedők és a Róheim felé ellenszenvvel viseltetők véleményéből is szemezget. Egy érdekesség például, hogy a tudós terepre indulásakor felesége mindig előreutazott, hogy a kutatót asztala és tolla precíz rendben várja megérkezésekor. Amikor felesége meghalt, Róheim úgy tekintett rá, mint aki előrement, hogy előkészítse számára a terepet.

Hárs-György ugyanakkor szemléletesen összegzi a pszichoanalitikai antropológia megteremtőjének eredményeit: „Róheim a kultúrák különbözőségeit és egybeeséseit vizsgálva találta meg a különböző szerveződések mögött munkáló azonos elvet. […] Észrevette, hogy [a] felnőttes képződményekben azok a traumák jelennek meg, amiket az adott kultúrához tartozó felnőttek okoznak gyerekeiknek, és hogy közös gyermekkori traumáinkat pedig hajlamosak vagyunk intézményesíteni. Róheim ezt az intézményesített traumarendszert tekinti kultúrának […] a hagyomány nem egyéb a »traumákban részesítés szokássá válásá«-nál.” (297-298.o.)

A hiánypótlónak szánt válogatásban megjelent Róheim-szövegek rendkívül sűrűek, így a laikusok, ha könnyűnek nem is, de – egy Freud-kötettel a hónuk alatt – érdekesnek fogják találni, miközben Lacan, Melanie Klein, Freud, Ferenczi Sándor, Mary Douglas, Kristeva, Bettelheim, Claude Lévi-Strauss vagy Foucault értői és ismerői is kielégülhetnek.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek