A Páva utcai épület önmagában is megér egy látogatást. Ritkaságszámba megy, hogy építészeti gondolat anyagban ilyen kézzelfoghatóan öltsön testet, ráadásul itt nem elhanyagolható szellemi töltet társul a puszta funkció mellé. A tervező magától értetődő eszközökkel élt: meleg, minden négyzetcentiméterében az életről és az örökkévalóságról mesélő kőfelületekkel, hideg, kemény és mégis törékeny üveggel, megdőlt, vagy éppen csupaszon az égnek meredő oszlopokkal, egy földcsuszamlás utáni állapotot szimbolizáló épített világgal veszi körül a régi zsinagóga épületét.
 A Holokauszt Emlékközpont külső és belső terei |
A Baumhorn Lipót által a századfordulón épített, eklektikus stílusú felújított műemléképület eredeti funkcióját nem töltheti be, nem lévén közösség, amely birtokba vegye – erre is utal a földszinti emlékkiállítás installációja: a fából készült padsorok folytatásában plexiből ragasztott, átlátszó padok sorakoznak névvel, fotóval – mindegyik egy-egy áldozatra emlékezik. A tér közepén folytatódik a fotósorozat, fekete könyvtámaszokon csupán az arcok reprezentálják az értelmetlenül elpusztított tömeget. Mindez az éterien kéklő, csillagokkal ékesített mennyezet alatt, aranyló ornamensekkel keretezve. A karzat ad helyet az alkalmi rendezvényeknek, melyek egyike múlt hétvégén éppen az épületegyüttes szimbolikáját mutatta be, s itt maga a tervező, Mányi István ismertette az Elveszett Közösségek Tornyának, az udvar oszlopainak, a tetőkert betelepítésének koncepcióját.
Nem tudni, mitől, de a tetőteraszon az alig méteres földrétegben a másutt lassú kínhalálra ítélt, telepített növényzet vadul burjánzik. A kertészek ugyan ideiglenesen rendet vágtak benne, hogy ez alkalomra látogathatóvá tegyék, ám így is megdöbbentő a több emeletnyi magasságban akár hét-nyolc méter magasra ágaskodó fenyőfélék látványa. A növények telepítése is határozott koncepció szerint alakult: olyan fákat válogattak, amelyek a holokauszt áldozatainak szülőföldjeit jelenítik meg. Az idefent virágzó paradicsomkertben sétálva más nézőpontból tárulnak fel a lenti, markáns formák, a kőfelületeken az alkonyat vörösbe hajló reflexei keltenek érzékeny asszociációkat.
Az emlékközpontban az örökségnapokat kísérő rendezvények részben a múltat idézték, részben az jövő lehetőségeit vázolták optimista bizakodással. A történeti tárgyú előadások közül kiemelkedett Klein Rudolf egyszemélyes intellektuális show-műsora, amely tudományos konkrétsága révén tán sokak számára riasztóan ható címével – A századforduló zsinagógaépítészete – méltatlanul kis létszámú közönséget vonzott. Mivel a nemzetközi hírű előadó másnap már Helsinkibe volt hivatalos, kényszerűségből este hétre hirdették az előadást, amikor már a legelszántabb kultúra-fogyasztók is inkább másfajta bódító italokat kortyoltak, nem is sejtvén, eközben mit veszítenek. A végzettségét tekintve építészmérnök Klein professzor ugyanis briliáns előadó, aki amellett, hogy imponáló ismeretanyaggal rendelkezik, humorérzékkel is bír: az előadását kísérő szelíd kuncogás az est vége felé már felszabadult hahotába váltott, s ezt a téma önmagában korántsem indokolta. Mindemellett hallatlanul érdekes és hasznos ismeretekkel gyarapodott az, aki erre áhítozott, a szerényebb igényű hallgatók pedig nézegethették a bőséges képanyagot. A buzgó jegyzetelőket az előadás felénél szerényen, és még kellő időben figyelmeztette a professzor, hogy a teljes szöveg fellelhető az interneten, igaz, angol nyelven. A személyes tolmácsolás varázsa azonban pótolhatatlan, illetve feltétlenül pótlandó, akár az emlékközpont jövő évre tervezett előadás-sorozatán.
 Fotók: Tasi Ákos |
A szép új világot a Kult2ucca – Ferencváros új súlyvonalairól címet viselő multimédiás bemutató képviselte. A tervezett projekt úgyszintén nagyobb közfigyelmet érdemelne, habár a szervezők ambícióit látva nem kell túlságosan aggódni a kezdeményezés végkimenetelét illetően. A Kultucca projekt lehetősége 1995-ben született, amikor a Ráday utcát forgalomcsillapított kialakítással alkalmassá tették számtalan vendéglátóhely befogadására. Az elmúlt tizennégy évben a Ráday utca Budapest egyik legvonzóbb közterévé nőtte ki magát: a változatos designnal kialakított éttermek mellett számos kulturális funkció is odaköltözött, nem utolsó sorban a már kilenc éve itt működő Ráday könyvesház. Az ez utóbbit vezető Orbán György bábáskodásával született meg a Kultucca, amely fesztiválok sorát kínálja változatos műfajokban és tematikával. A vállalt kulturális misszió mottója a ’Dunánál’: kifejezetten a Duna menti országok kulturális kölcsönhatásaira koncentrál, képben, versben, zenében. A projekt megálmodói komolyan vallják: mindent az utca népéért, s ezt nem a „kenyér és cirkusz” jegyében képzelik el, habár mind a kényes gyomrot, mind a kiművelt főt jól kívánják lakatni.
A fejlesztés motorja, a Kultucca mára kinőtt „egyutcás” gyermekkorából. A környező területek bekapcsolása jelenti majd a kamaszkort, s egyben a komoly társadalmi szerepvállalás lehetőségét. A projekt gondolata konkrét javaslatokban ölt testet: Dr. Nagy Béla településtervező a városrész vizsgálatával, a Ráday utca vonzáskörzetének feltérképezésével jelöli ki azon irányokat, amerre a már jól működő köztér terjeszkedhet. Az egyetemek közelsége, a Duna-part, a közelben tervezett új, kulturális célú beruházások, a kulturális gócpontok olyan szellemi sűrűsödést eredményeznek, amelynek térbeli konzekvenciája egy, a Ráday utca tengelyére fűződő kulturális negyed kialakítása. Igazi sikersztori lehet tehát a Kult2ucca, kiváló példa arra, hogyan lehet egy adottságait tekintve cseppet sem előkelő, zsúfolt városnegyedből a zöldövezeti lakóparknál vonzóbb életteret varázsolni. Kivételes együttállás: szakmaiság, kulturális elhivatottság és civil akarat összefogása, közigazgatási hátszéllel erősítve. Van (és lesz!) még jó hely a városban!