Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÜZDELEM AZ APÁVAL

Kardos András: Kritikus apák
2009. szept. 21.
Nem könnyű olvasmány Kardos András új kötete. A karcsú, tematikus tanulmánygyűjteményben főként regényekről, illetve teoretikus művekről szóló elemzések olvashatók – gondolati kohéziójukat az „apaproblematika” adja. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

A szövegek majd’ mindegyike formátumos, súlyosan a környezetükre, utódaikra nehezedő apák irodalmi (illetve társadalomtudományi) megjelenését taglalja. Filozófiai, irodalomelméleti, szociálpszichológiai, esztétikai, valamint alkotás-lélektani szempontokat érvényesítve – többek között. A szerző alapállása alapvetően filozófiai-esztétikai, az írások nyelvezete, argumentációja nagyobbrészt szaktudományos. A kritikai mozzanat Kardos András tanulmányaiban többnyire áttételesen, igen tág koordináták között, a rokon szakterületek okfejtéseit továbbgondolva, olykor azokkal polemizálva érvényesül.

kardos kaMajdnem mindig valamilyen elméleti felütéssel indul az elemzés. Gyakran egy gondosan megválasztott testes filozófiai idézet vagy paradigmasor vezeti föl a gondolatmenetet, amelyet aztán sokszoros áttétellel vetít rá a szerző a vizsgált műre. Kant, Hegel, Walter Benjamin, Kierkegaard, Wittgenstein, Max Weber, Habermas, Lukács György és más filozófusok munkái jelölik ki az értelmezések keretét, ama viszonyrendszer sarokpontjait, amelyek közt a bonckés alá vett művek megmérettetnek. Kardos nem recenziókat, még csak nem is esztétikailag gondosan megalapozott kritikákat ír kortárs és klasszikus opuszokról, hanem filozófiai elemzéseket – a művek kapcsán. Esetleg műfajelméleti előtanulmányokat, amelyek alapul szolgálhatnak a majdani, kifejtett alapvetésekhez.

Esterházy Javított kiadását elemezve például Kierkegaard-t idézi: „Rettenetes, ha csak egyetlen pillanatig is, életem sötét hátterére gondolok, mely legkorábbi emlékeimet is beárnyékolja. Az a szorongás, amellyel apám töltötte meg a lelkem, az ő ijesztő búskomorsága, az a sok minden, amiről ezzel kapcsolatban nem vagyok képes írni. Ilyen félelemmel töltött el a kereszténység, és mégis oly ellenállhatatlan erővel vonzott.” A diabolikus apa mitikus alakja transzcendens módon határozza meg, élteti vagy zúzza szét a fiú életét; s a kötet tanulmányai valóságos enciklopédiáját nyújtják a félelmetes, zsarnoki, cezaromán vagy szeretetre méltó apáknak. Ödipusz-komplexusok, freudi mélylélektan, a hierarchikus polgári családmodell válsága, gyűlölet-szeretet, megbecsülés-eltaszítás kínzó ambivalenciája, a családregénynek mint tizenkilencedik századi, huszadik század eleji epikai „nagyformának” a felbomlása – az esztétikai, művészettörténeti háttér felrajzolásával együtt: sokszólamú és problémacentrikus az elemzéssor. Ugyanott az is olvasható (még mindig Kierkegaard-hoz kapcsolódva), hogy „az apa élménye, a hozzá való viszony élet- és formaproblémaként egyszerre határozza meg és konstituálja a fiú életét és művét”. Úgy hiszem, ez az apa-tanulmányokat logikai rendbe szervező szerző gondolkodói teorémája, erről az elvi talapzatról rugaszkodik el és többé-kevésbé ide tér vissza, elemezze bár Bodor Ádám Sinistra körzetét, Spiró Fogságát, Kukorelly TündérVölgyét vagy Karinthy Ferenc Szellemidézését. Utóbbi, a kötet egyik legalaposabb írása, pregnáns módon mutatja föl a műelemzői karaktert: a formát a mű benső törvényszerűségeiből fölfejtő, annak koordinátarendszerében elhelyező analitikus módszert. Az apa-fiú viszonyt „élet- és formaproblémaként” tételező teória egyszerre érzékelteti a vizsgálódás ontológiai, etikai és esztétikai tétjét – és a dilemmát, amellyel a művek kutatója szembesül, s amely egy ideje rendre felbukkan az esztétikatörténetben: „Műalkotások vannak, hogyan lehetségesek?

A fiatal Lukács egyik jellegzetes kategóriáját körüljárva idézi föl Kardos a nevezetes kérdéskört A homogenitás tere című tanulmányában. Az írás a kötet második, Fiúk és apák fejezetcímet viselő blokkjában olvasható a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály egy-egy művét precízen elemző dolgozat társaságában. A Lukács-iskola gondolkodói karakterisztikumába is bepillantást nyújtó elemzéssor a Fehér Ferenccel 1989-ben készült beszélgetéssel egészül ki. Ez a Kritikus apák egyik legérdekesebb (egyszersmind forrásértékű) textusa: nemcsak egy jelentős gondolkodó „fejlődéstörténetének” állomásait mutatja be, hanem plasztikus korrajzzal, intim politikatörténettel örvendezteti meg a kötet olvasóját. Benne, többek között, miniportréval Aczél Györgyről, akinek politikusi arcélét így idézi föl Fehér: „Azt mondta nekem: azt mi döntjük el, hogy meddig fogunk demokratizálni. És ez a nagyon okos ember nem értette meg, milyen ellentmondás van ebben a mondatban. Én ezt a mondatot írnám az Aczél-korszak fölé mottóul”.

Boldogabb koroknak okulásul – némi áthallással.

Vö. Derczki Sarolta: Kirojtosodott otthonosság 
Demény Péter: A gyötrődés tanulmányai

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek