Akram Khan Company: bahok / Trafó
2009.09.22.

A Trafó programszervezői, ha bárhol a világon rátalálnak egy-egy friss névre, újonnan berobbanó tehetségre, nem egyszerűen elhozzák a nemzetközi ismertséget megalapozó produkciót Budapestre, hanem továbbra is rajta tartják a szemüket az ígéretes alkotón és csapatán. FUCHS LÍVIA KRITIKÁJA.

Így aztán, ha felfedezettjük beváltja az indulásához fűzött reményeket, újból meginvitálják. Ezzel pedig a budapesti néző számára is lehetővé válik, hogy ne csupán egyszeri élményt kapjon, s így esetlegesen pillanthasson bele a táncvilág kortárs folyamataiba, hanem legalább néhány alkotó pályájának teljes ívét nyomon követhesse. S nem is akárkikét, hiszen a Trafó „állandó” vendégeinek névsora igazán impozáns Marie Chouinard-tól és Lloyd Newsontól (DV8) Wayne McGregoron át – az Őszi Fesztiválon újra fellépő – Wim Vandekeybusig.

Bahok
Bahok
A karizmatikus táncosként induló, majd saját kettős, bangladesi és brit identitásától ösztönözve új mozgásnyelvet alkotó Akram Khan is harmadszor járt együttesével a Trafóban. Khan eddig látott három darabja, a Kaash, a Ma és most a bahok is olyan koreográfust mutat, akinek legfőbb erénye az az egészen egyedi táncnyelv, amelyet a saját kulturális gyökereit jelentő, és főként a virtuóz és változatosan indázó kézmozdulatokat kínáló kathak és a dinamikus kortárs tánc elegyéből kreált.

Khan saját együttesének táncosai és a Kínai Nemzeti Balettből ez alkalomra „kölcsönzött” táncosok egyformán otthonosan mozognak ebben az idiómában, csodálatosan robbanékonyak, hihetetlen sebességre, térbeli és dinamikai váltásokra képesek. Csakhogy láthatóan mindez ma már nem elég Khannak, aki felhagyott azzal, hogy – mint az emlékezetes Kaash-ban – magával a tiszta tánccal fejezze ki koreográfiai gondolatait. Olyan színpadi szituációt keresett a sokféle, s eredetileg egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó mozgásokat elegyítő táncnyelvéhez, amely ugyanezt a keveredést mintázza.

Így talált rá a nem túl eredeti állomás/pályaudvar/váró helyzetre, ami ezúttal egy repülőtéri tranzit. Itt verődnek össze a kínai, az indiai, a mongol, a kelet- és dél-európai utasok, akik az információkat eleinte szenvtelenül közlő kijelzőn csüggve várják, hogy megszűnjön alkalmi, de kényszerű összezártságuk, s végre eljussanak pillanatnyi (úti)céljukhoz. A véget nem érőnek tűnő várakozás közben ki-ki vérmérséklete szerint múlatja az időt: egyikük állandóan a mobilján lóg, másikuk segíteni próbál egy nyelvi akadályokkal küzdő társának, egy párocska vidáman pózol az apró fényképezőgép előtt, egy magányos lány pedig apja emlékével küszködik; van, aki elszántan próbál rendet rakni önmagában és maga körül, míg mások épp összeborulnak vagy pont ellenkezőleg, kakaskodva egymásnak ugranak. A hol kimondottan szellemes, hol bántóan szentimentális – eljátszott, végigbeszélt vagy táncos – epizódok pontosan szerkesztett koreográfiai struktúrába illeszkednek, a karakterek akciói ugyanis lendületes táncrefréneket fognak közre.

Fotó: Akram Khan Dance Company
Fotó: Akram Khan Dance Company
E sajátos színházi rondó legemlékezetesebb percei azok a variációk és kettősök, amelyekben megmutatkozik e sokféle szakmai hátterű táncos csapat tagjainak eltérő tehetsége. A kompozíció középpontjában a lelkileg is törékeny figurát alakító (portugál) Eulalia Ayguade áll, aki tehetetlen kétségbeesésében olyan lendülettel söpör át időnként a színen, hogy majd kiviszi a Trafó falait. A különösen nyúlánk (kínai) Zhang Zhenxin rezzenéstelen arccal viseli a várakozás idegőrlő perceit, ám amikor kitör, akkor egész teste szinte sikoltozik, amint hosszú végtagjait a térbe löki. Az egyik álomba hullott kínai lánnyal készségesen összebonyolódó, ám később saját oroszságát dühödten nem vállaló Andrej Petrovic is lenyűgöző: az egyik jelenetben lágyan és készségesen partnerol, később viszont maga a robbanásra kész energia, amint perdül, repül, földre vetődik, gurul, pattog és száguld.

A könnyen befogadható és szórakoztató bahok számomra nem egyszerűen a Khan által felskiccelt tranzit állapotról, hanem az alig tíz éve induló alkotó átmeneti helyzetéről is szól. Arról a fiatal koreográfusról, akiért egy-két műve nyomán kapkodnak a legnagyobb táncos és színész sztárok – mint a közelmúlt páratlan táncfenoménje, Sylvie Guillem és az Oscar-díjas Juliette Binoche –, és olyan sztáregyüttesek hívják meg vendégként, mint a Kínai Nemzeti Balett vagy a taiwani Cloud Gate Táncszínház. Szédületes karrier, ezért is várom kíváncsian, merre kanyarodik a még csak harmincas évei közepén járó Khan: a világszerte könnyen eladható trendi termékek létrehozása vagy az összetéveszthetetlenül saját hang megtalálása felé.

Vö. Juhász Dóra: Váróterem-állapot 
Lőrinc Katalin: Utasváró 
Sz. Deme László: Godot a váróban 
Maul Ági: Túlsúlyos poggyász 
Solt Róbert: Kortárs tánc kezdőknek és haladóknak 
Vida Virág: Elektronikus önismereti echo

Szerző: Fuchs Lívia
Cím:  bahok,  Zeneszerző:  Nitin Sawhney,  Fény:  Fabiana Piccioli,  Látványterv:  Fabiana Piccioli,  Sander Loonen,  Akram Khan,  Dramaturg:  Guy Cools,  Táncosok:  Eulalia Ayguade Farro,  Young Jin Kim,  Andrej Petrovic,  Saju,  Set-Byeol Lim,  Shanell Winlock,  Zhang Zhenxin,  Cheng-Fang Wu
Megítélt támogatás: 3 000 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Külföldi táncegyüttesek vendégjátékának bemutatására a Trafóban (2009)