…miszerint Pécsett 2010-ben egy végeérhetetlen május elseje lesz, nagy piros masnival a tévétornyon.
Az örökség szó önmagában egyesíti a hagyományozás kettős folyamatát. Egyrészről az ’örökséget kapni’ értelmében a múlt jelen idejűvé válásának lehetőségét sugallja, másrészt viszont az ’örökül hagyni’ értelmében a jelen jövőben történő kiteljesedésének eshetőségével kecsegtet. A kulturális örökség szerencsés esetben tehát a múlt és a jövő jelenben való találkozására nyújt alkalmat. Az Örökség Fesztivál hagyománya olyan keretet teremt erre a „találkozásra”, amely adekvát fóruma lehet a múlt feléledésének és a jövő előrejelzésének. Ráadásul Pécsett ennek most elég konkrét üzenete, ha úgy tetszik, tétje van, hiszen – ahogyan a régi-új polgármester is megjegyezte a megnyitón mondott példásan rövid beszédében – a tíznapos fesztivál egyfajta főpróbája a 2010-es (várva-várt, vagy inkább rettegve közeledő?) kulturális évadnak.
Manapság már csak kaján hangon szokás beszélni Pécs 2010-es lehetséges leszerepléséről (a nagy beruházások biztosan csak 2010 utolsó harmadára készülnek el, stb.), én mégis kíváncsian várom, hogy mit sikerül kimenteni a romok közül. Az Örökség Fesztivál programfüzetén a székesegyház négy tornya látható, közülük az egyik rakétaként emelkedik el a földtől. Nem pontosan értem az üzenetét a Mézga Aladár Gulliverkli nevű űrhajóját megidéző logónak, mindenesetre a jóindulat jegyében arra gondolok, hogy valamiféle idők és terek közti utazásként értelmezi a kultúrát magát, de nyilván arccal 2010 felé a felgyorsulást is szimbolizálhatja. (Menekülőkabin?!)
Pécset adottságai alkalmassá teszik arra az időutazásra, amely kiemel a profán időből és a szakrális szférába repít, amely egyfajta negyedik dimenzióként, a tér és az idő egyfajta különös konglomerátumaként enged kilépni a mindennapok világából. Pécs mint sokdimenziós tér a különféle tornyoktól az ókeresztény sírkamrákig, illetőleg az intim belső udvaroktól a város alatt húzódó pincerendszerig olyan térélményt nyújt, amely egyben sokféle, idők közötti barangolást is lehetővé tesz. (Talán érdemes lett volna nagyobb figyelmet szentelni az EKF-projektben ezen terek kinyitásának. Ezt szolgálhatta a Cella Septichora egy része fölé épített üvegfödém, amely azonban túlságosan félreeső helyen van ahhoz, hogy meghatározó legyen, ráadásul az üveg alatt csupán egy konferenciaterem széksorai láthatók…)
 Golestan |
Az idők és terek közötti átjárhatóság megteremtése a kultúra ha nem is egyetlen, de igen fontos feladata. A polgármester által emlegetett „kultúrafogyasztás”, vagy az örökség fesztivál programfüzetének beköszöntőjében leírt „érdekes és értékes időtöltés” kifejezés azonban arról a félreértésről ad számot, amely a kultúrát valamiféle fogyasztási cikként tételezi. E felfogás szerint persze a megakoncertekkel és -kiállításokkal (a hírérték ilyenkor mindig a kiállított tárgyak biztosítási díjának nagysága) le lehet tudni a kultúrát, plusz sütkérezni lehet a nagyemberek fényében (ld. az egykori pécsi Carreras-koncert), de mindez persze nem garancia a valódi kulturális történésre. A kulturális élmény ugyanis leginkább valamifajta zsigeri történést tételez, amely az ismert és az eddig nem ismert korrelációjából áll össze – és bizony kissé megváltoztatja az életünket.
A fesztivál programja sajátosan képezi le a város időbeli és térbeli sokrétűségét. A Balkán Kapuja elképzeléshez kapcsolódva görög, bolgár, horvát napot élvezhetünk, amely a roma nappal együtt Pécs etnokulturális sokszínűségét is bemutatni hivatott. Az első nap Golestan koncertje önmagában is azzal kecsegtetett, hogy az idő és tér határai feloldódnak, ugyanis a pécsi kötődésű együttes perzsa-magyar zenét játszik, ami leglátványosabban az „Indulj el egy úton…” kezdetű magyar népdal és ennek perzsa „változata” egyidejű éneklésében nyilvánult meg. Az érdekes hangzásvilágot csak az rontotta, hogy a hangszerelés finoman szólva sem mondható autentikusan keletinek (talán az időnként használt baglama kivételével), ami azért baj, mert így a gitárok felülreprezentálásával (időnként három gitár is szólt) túl sok, nem túl invenciózus jazzes panel akasztotta meg a készülődő átlényegülést. Ezen a koncerten a közönség átlagéletkora úgy ötven körül járhatott, és a koncert végére az a néhány fiatal is elszivárgott, akit egyébként érdekelt volna ez a zene, mert néhány száz méterrel odébb elkezdődött a Kiscsillag bulija.
 Kiscsillag |
Az örökifjú Lovasi András érdekes reinkarnációjából (önmagává inkarnálódott a jeles zenész-költő) létrejövő és nagysikerű zenekar zenéjét szégyenszemre nem túlságosan ismerem: magam a Kispál-generációhoz tartoznék. Ugyanakkor újabb időmetszettel szembesülhetett a kívülálló megfigyelő (én), hiszen a tizen- és huszonévesek épp úgy részét képezik a pécsi időparadoxonnak, mint középkorúnak számító jómagam. Szemmel láthatólag a tomboló középiskolások és a kitartó elszántsággal borozgató egyetemisták nagyon is átlényegültek a koncert során, ami bizony éppen olyan szintű kulturális élmény, mint például egy Pavarotti-hakni áhítatos végighallgatása. Ennyiben tehát Lovasi András, és mondjuk Janus Pannonius egyaránt része Pécs kulturális mítoszának, és ez nagyon is jól van így.
 Zengő együttes (A képek forrása: Örökség Fesztivál) |
A programsorozat második napja Arad városáé volt koncertekkel, kiállításokkal, ami önmagában jó kezdeményezés, csak kicsit szegényes választékkal szolgált. Este azonban kiváló koncert következett: a pécsi Zengő együttes és Berecz András közös produkciója. Már a helyszín is remek választásnak bizonyult, ugyanis a Dominikánus Ház tetőterének lenyűgöző gerendaszerkezete alatti tér bensőséges intimitást biztosított az estének. Ez a benyomás csak erősödött az előadás alatt, ugyanis a Zengő-tag és egyben az est háziasszonya, Bogárdi Alíz kedves közvetlensége, Berecz András sajátosan derűs, életteli, humoros anekdotái a mindüket jellemző profizmussal együtt tökéletes estét eredményezett. Olyan örökség ez, amelyet immár ők testálnak az utókorra visszavonhatatlanul.
Szóval sírkamrák, pincék, tornyok, belső udvarok, Lovasi, Zengő, nemzetiségek, filharmonikusok, festők, szobrászok, keramikusok, Janus Pannonius, Jelenkor, Bertók László… Jó kis hely lehetne ez. Nem is értem, miért nem az.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.