Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ELÉGEDETLEN FESTŐ

Borsos József (1821-1883) festő és fotográfus / Magyar Nemzeti Galéria
2009. szept. 19.
A Nemzeti Galéria Borsos József kiállítása nem fog tömegeket vonzani, ennek ellenére jó döntés volt a megrendezése. Példa arra, hogy a kiállítás-rendezés első számú indokaként kikiáltott látogatottságot egy szakmai intézménynek olykor a valós helyére kell tudni söpörnie. LÁNYI ZORKA ÍRÁSA.

Nemzetőr
Nemzetőr

Borsosra már éppen ráfért egy reális láttatás, mert azt minden művelt fő tudja ugyan, hogy ő festette a Nemzetőrt és a Lányok bál utánt, ám aki művei felsorolásában ötig fel tudott menni, már szakembernek képzelhette magát – egészen idáig. Az említettek egyébként valóban jó művek, s hozzászámolhatunk még néhány portrét, például a viszonylag közismertebbnek számító Libanoni emírt, de mindenekelőtt a Női képmás bársonymentébent, s talán még a szolidabb Nő csipkegallérral című mellképet is. (Mellesleg az utóbbi két kép nyelvtanilag helytelen címén fennakadtunk: a Nő csipkegallérral ugyanis a valóságban azt jelenti, hogy a ruhát díszíti egy leheletfinom gallér.) Előbbi mű, díszportré mivolta ellenére is kiváló jellemábrázolás, a modell önérzetes, intelligens arcát, lényéből fakadó magabiztos testtartását elnézve, úgy tűnik, a szép ismeretlenben az első emancipált nők egyikét tisztelhetjük.

Női képmás bársonymentében
Női képmás bársonymentében

Ezek tehát kiváló képek, de csupán az életmű kivonatai, melyek nyomán szinte mindenütt csak annyit olvashatni, hogy Borsos József sikeres portré- és zsánerképfestő Bécsben, akinek arcképei olykor Barabáséihoz mérhetők. Ami igaz, és egyáltalán nem kevés; sőt bőven elég ahhoz, hogy Borsos a reformkor festői között viszonylag megbecsült státuszt tudhasson a magáénak.

De vajon mi, illetve milyen művek vannak mindezen túl? Ez eddig homályban maradt, a futólagos életrajzok csupán keresettségét említik Bécsben, majd, hogy 1861-ben otthagyva csapot-papot hazajött Pestre és fényképészműtermet nyitott. Ám 1883-ban mégsem fotográfusként, hanem vendéglősként érte a halál, mivel közben újra váltott: a prózaibb, ám annál kiszámíthatóbb foglalkozás mellett döntve.

Az elégedetlen festő
Az elégedetlen festő

De menjünk csak vissza Bécsbe! 1852-ben megfestette Az elégedetlen festő című képet, amelynek főszereplője gazdagon berendezett műtermében, teljesen elhagyva magát, mint egy rongycsomó ül foteljében a semmibe meredő arckifejezéssel. Hiába a jómód, az aggódó, szerető feleség, nincs remény: körülötte durván behasított képei hevernek szanaszét, s lába is egy könyvön tipor. Epikus mű a javából, szájbarágós mondanivalója és túlcsorduló érzelmessége nem is avatja főművei közé, de most nem is az a lényeges.

Hogy a képbéli festőnek miből lett elege? Nyilván abból, amiből Borsosnak is: azokból az édeskés, szentimentális arcmásokból, árubemutató díszportrékból és csöpögő jelenetképekből, amelyek gondtalan életmódját biztosították. S amelyek most ott sorjáznak a Nemzeti Galéria falain, s csak az menti meg őket lekicsinylésünktől, hogy maga az alkotó is beléjük roppant. (Ma egyébként egyszerűen azt mondanánk rá, hogy megélhetési festő volt.)

Lányok bál után (részlet). A képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria
Lányok bál után (részlet). A képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria

A Nemzetőr és a Női képmás bársonymentében színvonala később már nem ismétlődött meg, legfeljebb nyomaiban felrémlett egy-egy olyan esetben, amikor a kuncsaft nem volt elég gazdag ahhoz, hogy elvárásait kikövetelje. Aztán elszakadt a húr, és Borsos összecsomagolt. Állítólag fényképésznek sem volt olcsó – jellem és jómód harcában mesterünk megint kompromisszumot kötött –, viszont igen szorgalmas: 44 000 felvétel maradt utána.

A történet újraírta önmagát: lelkes indulást nagyipari termelés zárt. Portrébeállításaiban eleinte továbbörökítette festői ösztönét, fotográfiáin az alakok természetes benyomást keltenek (amit azzal a trükkel ért el, hogy a testet és a fejet enyhén ellenkező irányba fordította, lásd Nemzetőr). Ezekből a felvételekből a kecskeméti Fotográfiai Múzeum rendezett kiállítást kora nyáron, a galériában most más képek láthatók: a főváros társadalmi és politikai krémjét reprezentatív külsőségek közt bemutató szériái. A kétszáz apró méretű képet kissé zsibbasztó (lenne) egyenként végignézni, amire szerencsére a rendezők is gondoltak, így ebbe a részbe korabeli fotómasinériákat és egyéb ideillő régi eszközöket helyeztek el.

Jól választottak szerkesztési elvet a festményrész létrehozói is, nem kronológiában és nemcsak Borsosban gondolkodva: műfaji-tematikai csoportosításban és hatásokat, párhuzamokat melléjük rakva helyezték el a műveket.

Borsosról kevés dokumentum, s a termékeny évekhez képest nem túl nagyszámú festmény maradt fenn. Ami összegyűjthető volt (hetven kép), azt a kurátorok: Békefi Eszter, Farkas Zsuzsa és Veszprémi Nóra megszerezték, rendszerezték és a közönség elé tárták – egyrészt eredeti mivoltukban, másrészt tartalmas katalógus formájában. S ezzel a biedermeier mestere végre elnyerte az őt megillető, reális helyét a XIX. századi magyar festészetben.

A kiállítás 2009. október 25-ig tekinthető meg.

Vö. Götz Eszter: "Der fesche Borsos"

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek