A negyvenen már túl lévő Jan Michiels arról híres a hazájában, hogy nagyon érti a második bécsi iskola szerzői, és olyan közép-európai zeneszerzők, mint Dvořák és Janáček, valamint Kurtág és Ligeti műveinek minden csínját-bínját. Már a berlini mesteriskolában is kapott egy külön kitüntetést Bartók- és Ligeti-interpretációjáért; Ligeti pedig, amint a holland kortárs, Goeyvaerts is, kifejezte nagyrabecsülését iránta. S bár a Liszt Múzeumként is funkcionáló Régi Zeneakadémiának kicsi a nagyterme a mai Zeneakadémiához, pláne a Müpához képest, de Michiels nagyon pontosan tisztában volt vele, hogy hova jön.
 Jan Michiels |
Michiels Ordre-Désordre (rend és rendetlenség) mottóval hirdette meg az estet. Már ez is arra utalt, hogy Ligeti zongoraetűdjeiből játszani fog, s valóban, az első ciklusból a Désordre című darab volt ugyanis a koncert első száma. Utána végig J.S. Bach prelúdiumaival és fúgáival váltogatta a koncert-repertoárban ma már eléggé bevett, de többségükben iszonyatosan nehéz Ligeti -szólódarabokat. „Persze, kivattázza a kortárs magyar művet, közönségcsalogató szándékkal” – gondolhatta volna a rosszmájú érdeklődő a program láttán. Michielsnek akár ez is megfordulhatott volna a fejében, de nem ez volt a célja. Szándékát annyira fontosnak tartotta tudatosítani, hogy még a zene előtt (a két rövid diplomáciai köszöntő után) el is mondta. Az, hogy Bachot Bartók annotációjával játszotta, extra történeti dimenziót és különleges interpretációs jelentéstöbbletet adott a koncertnek. Az interpretáció második rétege az intertextuális síkon rakódott rá az anyagra.
Bartók Bach-képe lényegesen eltér a romantikus vagy akadémikus felfogástól, annál szikárabb. Néhány ritmikai megoldás, főleg nyújtás, ahogy azt Michielstől hallottuk, elég ritkán hallható. Hatalmas különbség van abban, ahogy ő Bartók nyomán megszólaltatja a fúgákat, és ahogy azt általában hallani lehet. Míg a fúgák kezdete szigorúan egyenletes ritmussal, erősen indulószerűen rögzült az emlékeimben, Michiels (abban az Iskolában, ahol valaha Bartók Thomán István óráit látogatta) sokkal tétovább, útkeresőbb, óvatosabb indítást adott nekik, amit természetesen dinamikai eszközökkel is árnyalt. Hol van a Bach zongora-interpretációkat széles körben meghatározó peckes, kiismerhetőséget sugalló, kopogós, monoton ritmus? Megcsipkézte a nagy, szinte egy háztető biztonságát nyújtó hatalmas legato íveket is ez a kérdezni bátor felfogás.
 Ligeti György |
A Désordre után Michiels a legismertebb, C-dúr prelúdium és fúgával folytatta, nagy tempóval és tiszta dinamikával. Nyugodt erő, írhatnám, ha nem rakódna ide nem illő asszociáció a jelzős szerkezetre. A második Bach-darab után sajnos megszakadt az inter-interpretációs varázs, mert közbetapsoltak, ám ez később alig-alig ismétlődött meg, egyre többen érezték meg ugyanis, hogy a két félidő műsora majdnem olyan szoros egység, mint ahogy a prelúdium és a fúga összeforr. Például az egyik Ligeti, az Arc en Ciel annyira szívbe markoló, olyan közel hozza a szépség múlandóságát, hogy utána megint csak felszakadt a taps. A varsói őszről és a borongó galambról íródott etűdök is egészen megkapóan sikerültek. Néhány kapcsolat egymás után elhangzó művek között, például hangnemi azonoságból adódóan, azonnal nyilvánvalóvá vált. A B-dúr viszont feltehetően a tekintélyt és erőt sugárzó tempója folytán nyerte el helyét. Másfajta tágasságot adott a Ligeti-keret a fúgáknak, mint amilyet megszokhattunk.
Talán nem ennyire élére és így párba állítottan, de természetesen Bachot és Ligetit egy műsorban már hallhattunk. A szokatlan mű- és szerzőpárosítás régóta az egyik legkomolyabb közönségvonzó tényező a koncertéletben. Hogy messzebbre ne is menjünk, Csalog Gábor nagyrészt ezt a Ligeti-ciklust használta fel ugyancsak két távoli pólus közti mágnesesség vizsgálatára csodálatos Transzcendens etűdök (Liszt/Ligeti) című lemezén. Michiels maga is régóta nyomozza ezeknek az erőknek az eredetét, játszott már kiadott műsor nélkül is kortárs és XIX. századi szerzőket összekeverve, lemezfelvételén gamelán zene mellé is illesztette már a magyar származású nagymester műveit, csak hogy hallgatói előítéleteinket és beidegződéseinket porrá zúzza. De amit rendről, rendetlenségről, polifóniáról és szimmetriáról meg a világ megismerhetőségéről Budapesten elmondott, az kivételesen nagyszerű koncertté emelte az estet.
Kapcsolódó cikkünk:
Holland-Flamand Kultfeszt 2008