Purcell: Dido és Aeneas / Zsámbéki Nyári Színház 2009
2009.09.03.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a Dido viszonylagos ismertsége ellenére is ritkán kerül színre: amennyire megkönnyítette műkedvelő megrendelőinek dolgát Purcell az előadó-apparátust illetően, annyira megnehezítette ezzel a későbbi hivatásos előadókét. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.


Mert hogy az 1689-ben, Josias Priest chelsea-i leányiskolájában felcsendülő Dido és Aeneas korszakos remekmű, afelett az elmúlt évszázadok során nemigen volt vita. Arról sem, hogy nem csak önmagában vett zenei értékei teszik azzá, de az angol és az egyetemes zenetörténetben elfoglalt kulcsfontosságú helye is: a speciálisan angol műfajnak tekinthető, a prózai színmű és a prózai részleteket azonos terjedelemben összefűző zenés jelenetek keverékéből álló ún. semi-opera szigetországi egyeduralma közepette a Didóval jelenik meg elsőként a végigkomponált opera – a jelenetek felépítéséből következően francia mintára. S e jelentőségből következik a zeneszerzői teljesítmény igazi bravúrja is: Purcell úgy tudott korszakalkotót létrehozni, hogy közben egy pillanatig sem tévesztette szem elől a megrendelő és a várható előadók személyét és adottságait, melyek igen behatároltak voltak. Túlnyomórészt női szereplők, az énektechnikai bravúrok szinte teljes mellőzése, egyszerű szcenika, a táncjelenetek minimalizálása és lehetőség szerint kis terjedelem – így foglalható össze az a szükség, amiből Purcell erényt tudott kovácsolni. A teljesség kedvéért tegyük hozzá: mint arról az előadás szerény kivitelezésű műsorfüzete is tájékoztat, a Purcell-kutatás jelenlegi álláspontja szerint a Dido chelsea-i előadása valószínűleg nem ősbemutató, hanem felújítás lehetett, s a darab valójában a királyi udvarban hangzott fel először. Ez a tény azonban, noha gyengíti a zenei eszközök és az előadási körülmények között felállított logikai összefüggést, nem teszi kevésbé csodálandóvá a zeneszerzői teljesítmény nagyszerűségét.

Mester Viktória
Mester Viktória
Ám ami egyszerűségében is megoldott a holt papíron, az nem szükségszerűen az az előadó-művészet számára. Míg a Dido és Aeneas kedves darabja énekkaroknak, zenekaroknak, nem is beszélve a címszerepet szívesen repertoárjukba illesztő kiváló mezzókról és altokról, addig a jelen operaszínháza nemigen tud mit kezdeni a darabbal. Mondanivalója túl egyértelmű, kifejezésmódjának egyszerűsége és tömörsége nem követeli meg a képi rásegítést, értelmezést – és hogy a praktikus szempontokról se feledkezzünk meg: terjedelme nem tölt ki egy teljes színházi estét, hozzá illő párdarabot ráadásul igen nehéz találni mellé. A mű adekvát előadási módjának tehát a koncertforma tűnik jelen pillanatban – kérdés, mikor lép színre olyan nagyformátumú rendezőegyéniség, aki a darab színi megvalósításának problémáit a Purcell által megoldott komponálási problémákhoz hasonlóan nagyvonalú zsenialitással tudja kezelni.

Addig nem marad más hátra, mint hogy élvezzük az újra és újra felbukkanó koncertszerű előadásokat. A zsámbéki dombtetőn magasodó, erődítményszerű Zichy-kastély hangulatos udvarán augusztus 30-án este hallott produkció ráadásul sok okot szolgáltatott az elégedettségre: a mű lényegét megragadó, erős produkció volt, ha a szó klasszikus értelmében nagynak nem is nevezném. Alapját a Dobra János vezette Tomkins Énekegyüttes és a Liszt Ferenc Kamarazenekar együttműködése szolgáltatta, a karmesteri feladatokat ezúttal szintén Dobra vállalta magára. A két együttes közös munkájaként már számos alkalommal hangzott fel a darab, egy 2002-es sárospataki előadást (kereskedelmi forgalomban sajnos nem kapható) lemezfelvétel is megörökített – az interpretáció mögött tehát hosszú évek munkája áll, ami azonban nem a zenélés rutinná válásának irányában hatott, épp ellenkezőleg: a produkció kiérlelt voltát erősítette. Öröm volt hallani a Tomkins Énekegyüttes karakterisztikus éneklését, hogy a boszorkányjelenetek szándékoltan csúnya hangütésétől a zárókórus átszellemült magaslatáig az érzelmek és kifejezésmódok milyen széles skáláját tudták megszólaltatni. Nem kisebb öröm szembesülni azzal, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarban csak a tagok cserélődnek, a minőség változatlan: a zenekari produkció nem volt felfedező erejű, nem itatta át mélyen a historikus zenélés szelleme, de mentes volt az unalomtól, nehézkességtől – üdén, lendületesen, színekben gazdagon szólalt meg e pompás muzsika.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A szólisták közül kiemelkedett Mester Viktória Varázslónője. Az énekesnő lényéből áradó erotikus kisugárzást sokan méltatták már, s úgy érzem, ennek ebben a szerepben is jelentést tudott adni: Dido és Aeneas tiszta szerelmét irigylő, bűnös, kárhozott lélekként ábrázolta a boszorkányt. Ha valakinek az alakítása színpad után kiáltott, úgy Mester Viktóriáé feltétlenül. Mellette Sáfár Orsolya és Borsos Edit kellően karakteres boszorkányokat alakított. Az Aeneast éneklő Orendt Gyula már azzal is feltűnést keltett, hogy e kevéssé karakterizált szerepben is valamilyen tudott lenni, észre tudta vétetni magát. Károly Edit könnyed hangon, de nem édeskésen tolmácsolta Belinda szólamát: jól érzékeltette, hogy noha Belinda jóval közelebb áll Didóhoz annál, mint hogy egyszerű szolgának, udvarhölgynek tekinthessük, érzelmeinek mélysége nem érhet fel a királynőéhez. Bubnó Tamás tengerészként nem a szép, hanem a kifejező éneklést részesítette előnyben rövid jelenetében – nagyon helyesen. A címszerepben Horváth Mária nyújtott dicséretes alakítást. Szakmai kifogás nemigen érheti, amit hallottunk: noha magát a hanganyagot nem találtam különösebben izgalmasnak, az éneklés minden pillanatban stílusos és átélt volt. Csak éppen a végkifejlet tragikus nagyságáig nem tudott felérni (elsőre sem, és a nem éppen szerencsés módon megismételt Dido búcsúja során másodszor sem). Ezért, hogy noha az előadást kiválónak találtam, tökéletesnek, nagynak, referencia-értékűnek mégsem nevezhetem.

Bár minden operaelőadás után ez lehetne a legfőbb kifogásunk.

Vö. Mátrai Diána Eszter: Indián nyár Karthágóban

Szerző: Bóka Gábor
Helyszín:  Zichy-kastély, Zsámbék,  Időpont:  2009. augusztus 30.
Megítélt támogatás: 13 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis Fesztivál 2009-es megrendezésére (2008)
További támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Az előadás bemutatására (2009)