Kárászy Szilvia és a Solti Kamarazenekar koncertje / Zsidó Nyári Fesztivál 2009
2009.09.01.

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga sokáig csak a galambok szálláshelye volt. A Zsidó Nyári Fesztivál első napján életemben először láthattam belülről ezt a félig felújított formájában is felemelően izgalmas épületet. MACZKAY GÉZA CIKKE.

A koncerten a Solti Kamarazenekar és Kárászy Szilvia játszott Händel műveiből. Mivel a templom várhatóan a jövőben is lehet hangversenyek színtere, érdemes az akusztikával foglalkozni először. Középpontos szimmetriájú, kupolás termek sajnos nem igazán alkalmasak zenekari koncertek befogadására – egyszerű fizikai oka van annak, hogy a terem legtöbb pontjából „monóban” hallatszik minden, mintha mindenhonnan ugyanaz jönne, semmi térhatás. Szólókoncertekre alkalmas lehet egy ilyesféle templom: ki kell próbálni, bizonyosan ez sem állítható. Ez azért is fontos, mert a Solti Kamarazenekar megítélése ilyeténképp szinte lehetetlen. Az akusztika ápol s eltakar, de az esetleges szép részleteket is rejtve hagyja, miközben a szólamarányok torzulnak. Tehát hogy sok mélyet hallottam, az nem biztosan jelenti azt, hogy a zenekarnak erős a mélyvonós szólama. Annyi persze feltétlenül kiderült, hogy – a fagott egy téves belépésétől eltekintve – a zenészek együtt voltak, jól kamaráztak. Az sem akusztikai kérdés, hogy jók voltak a kürtök, pattogósan, régizenésen játszott a timpani (abban a pár ütemben, ami jutott neki). A Solti Kamarazenekar tehát alighanem jó koncertet adott – de ezt nem mindig hallottuk, és nem is mindig élveztük. S ezért nemcsak az akusztika okolható – hanem a másik közreműködő: Kárászy Szilvia

Solti Kamarazenekar
Solti Kamarazenekar
A műsorválasztás jónak mondható, mert miközben a közönség találkozhatott a kétszázötven éve elhunyt szerző népszerű műveivel (mindenekelőtt a Vízizenével), egy kevésbé ismert Concerto grosso nyitotta a műsort, és Kárászy Szilvia is bemutatott egy szvit-részletet. Igaz, a Vízizenéből csak az F- és G-dúr szvit hangzott el, a D-dúrból csupán két tétel, méghozzá az első utoljára, utána viszont hallhattuk a legismertebb Händel-áriát és a Júdás Makkabeus Győzelmi kórusát. Hiába erősködött azonban a konferanszié, hogy ezek nem átiratok: ezek bizony azok. A Concerto grosso már csak ezért is üdítő kivételnek számított – ugyanis ebbe nem kontárkodott bele a művésznő. A többibe sajnos igen. De miről és kiről is szólt ez a koncert?

Kárászy Szilvia hangszerét harangjátéknak nevezi, mely magyar találmány, a világon egyedülálló és a többi. Ezzel szemben adott egy aranysárgára pingált csembalótest, mely össze van kötve valamivel, ami kívülről valóban harangjátéknak tűnik, belülről azonban egy elég középszerű elektronikus zongora hangjai szólalnak meg. Az alsóbb régióban csembalóhangszín van beállítva, a felsőben pedig harang. Mindez természetesen hangosítva szólal meg, méghozzá ezúttal túlhangosítva. Lehet, hogy tévedek, de az elhangzott bevezető és a hallottak alapján úgy érzem, a dolog semmivel sem komolyabb, mint egy közönséges elektromos zongora. Mire akkor ez a felhajtás? Kárászy Szilviának nyilván elévülhetetlen érdemei vannak, rendezett ő már VIP-szalont és zongoraversenyt, és maga a Gesamtkunstwerk. De kiállni egy elektromos zongorával, melyen valaki nagyobbára egy kézzel, tehát egyetlen szólamban klimpíroz, nem mindig találva el a zenekar tempóját, illetve olykor még a megfelelő billentyűt sem: az szerintem egyszerűen ciki. De még kínosabb az, ahogy szegény Händel járt. Kárászy ugyan „csak kiegészítette” harangszólammal a műveket, ám az eredmény alig jobb, mint amikor egy jó fülű ötödikes a lemezen hallgatott Vízizenéhez egy kézzel improvizál valami nem túl nehezet a zongorán. Csak az nem ilyen hangos. Illetve nem megy rá be a közönség.  

Kárászy Szilvia
Kárászy Szilvia
A közönség pedig bemegy. A Zsidó Nyári Fesztivál időpontja nagyszerűen van kigondolva, hiszen még nincs szezon, de többé-kevésbé mindenki megjött a nyaralásból, más fesztiválok elmúltak már, van tehát kultúrszomj. És vannak érdekes hangverseny-színhelyek, és az egésznek van hagyománya – és kellő felhajtás is hozzá. A nyitónapon tehát nem maradhat szék üresen egy Händel-koncerten. Mindehhez elhitetik, hogy most valami különlegeset hall a nagyérdemű. A művésznő pedig felveszi a szent nagyasszony arcát, és mindenki meg van hatva.

Ez a szakrális giccs. Félreértés ne essék: semmi bajom a szakrális giccsel. A Zsidó Nyári Fesztivál több programja szándékosan ebből az ízlésvilágból (is) merít, de ugyanilyen könnyű rá példát találni keresztény templomokban – akár a kiállított, elrettentő színvonalú festmények egy részére, akár az énekelt, előadott matériára gondolhatunk. És mindennek megvan a maga szerepe a közösségteremtésben - vallástól-felekezettől függetlenül. Ha azonban valaki Händel-hangversenyt ad vagy hirdet, akkor nem illik mást adni helyette. A cukormázra Händelnek éppúgy nincs szüksége, mint harangjátékra, gépzongorára vagy pop-alapra. Utóbbira ugyan nem hallottunk ezúttal példát, de Richard Clayderman vagy Andrea Bocelli nyugodtan eszünkbe juthatott. Csak ők a maguk módján profik.

A Júdás Makkabeus közismert (Beethoven által is feldolgozott) Győzelmi kórusában már az akkordok sem stimmeltek. Ezek után az sem meglepő, hogy ráadásként Bach Airje hangzott el, méghozzá F-dúrban, ha már úgyis ott voltunk az elmúlt tíz percben.

Szerző: Maczkay Géza
Helyszín:  Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga,  Időpont:  2009. augusztus 30.
Megítélt támogatás: 15 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A XII. Zsidó Nyári Fesztivál megrendezésére (2008)