A ferencesek Liszt muzsikájában / Esztergomi Liszt Hét 2009
2009.08.31.

Hol máshol is ünnepelhetnék az Esztergomi mise szerzőjét, Liszt Ferencet egy héten át, mint Esztergomban. A ferencesek Liszt muzsikájában címre keresztelt esemény - ugyancsak értelemszerűen - a ferences rendiek Szent Anna templomában talált otthonra. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Liszt szinte valamennyi egyházi művét Rómában írta. 1861-ben éppenséggel azért költözött Rómába, mert szándékában állt megújítani a szerinte léhává és kiüresedetté vált egyházzenét: programot akart írni, hogy kiűzze - mint Jézus a kufárokat - a templomból a kor divatos operaáriáit, dalocskáit, melyekre oly szívesen improvizáltak az orgonisták. Programját végül sohasem írta meg, a grandiózus reform meghiúsult, és az időközben – 1865-ben - abbévá avatott Liszt továbbállt a világiasabb Párizsba.

Liszt abbé a Vanity Fair karikatúráján.
Liszt abbé a Vanity Fair karikatúráján

Liszt a családi hagyományokban gyökeredző kapcsolatát a ferencesekkel (apja novícius volt a malackai és a nagyszombati ferences kolostorban) élete végégig ápolta. Krisztus szegényének (Poverello di Cristo) tanait magáévá tette, gyakori olvasmánya volt – lábjegyzetekkel telve lelhető fel a hagyatékban – a Ferenc életének legendáit összefogó Fioretti. Járt Assisiben is, és megpróbált a Szent tanítása szerint élni: sokat és rendszeresen adakozott - Buda-Pesten is jótékonysági koncerteket adott –, s szerényen a vonat harmadosztályán utazott. E külsőségekben is megnyilvánuló katolikusság nem egy hozzátartozóját irritálta, kiváltképp természetesen az ilyes demonstrált katolicizmustól irtózó vőt, Richard Wagnert.

Liszt római éveinek, egyházzenei törekvéseinek vezéreszméje a caritas, a kegyelem volt: ez hatja át főbb egyházi műveit, különösen a Liszt korában módfelett sikeres Szent Erzsébet legendáját, amelynek háromórás eredeti verzióját ma már a legritkább esetben lehet csak hangversenyen élvezni. A Szent Anna templomban megrendezett koncerten is csak két részt hangozott el belőle, a Ventoscala Szimfonikus Zenekar és a Szent Efrém Férfikar tolmácsolásában. Az együtteseket a ma még alighanem énekesként ismertebb Philipp György vezényelte.

Philippék produkciója karakteresnek bizonyult, s különösen fortissimókban volt erős. A bensőségesebb és csöndesebb részek olykor túlságosan halványan pislákoltak, mint például a Legenda bevezetése, aminek E-dúr főtémája egy Mosonyi Mihály gyűjtéséből származó – Quasi stella matutina – dallamot dolgoz fel, egyébiránt meglepően sok teátrális mozzanattal. Philipp György két szinte erőszakosan attraktív részt választott a darabból a Bánk bán korában és hőseitől fogant szent Wartburgba érkezését megjelenítő jelenet mellé. A Moritz von Schwind festményei ihlette mű legmarkánsabb részét: a Kereszteslovagok kórusát.

Szent Efrém Férfikar
Szent Efrém Férfikar
Ez már érzékeltethette a hallgatósággal, hogy az est karmestere mit gondol a vezéreszméről, a caritasról. A kegyelem megjelenése, testet öltése Philipp György szerint: lehengerli a szenteket, szinte lesújt rájuk, mint Krisztus Saulusra. A kegyelem megjelenése nem érzéki attrakció, nem a csöndes részekben érhető tetten, hanem a nagyzenekari tuttikban. Ezek felé irányult, ezek felé tartott minden zenekari és kórus részlet. Philipp György a lesújtó és életmegváltó kegyelmet jelenítette meg.

A zongoraművészként ismertté lett Liszt nem sokkal római időszaka előtt kezdett egyedül hangszerelni. Egyházi műveinek hangszerelésére is jellemzőek a harsány réz-ütő effektusok, a csillogó zenekari hangzás (ami sosem vastagszik úgy meg, mint a neves kortársaké, hisz sosem kettőz szólamot), a fafúvósok, a basszusklarinét és az angolkürt használata. Philipp vezetésével az együttesek elérték, hogy a hegedűszólamok ne legyenek a kelleténél édeskésebbek, a zenekar felragyogjon a tuttikban, a réz-ütő effektek pedig megrengessék a templom oszlopait. Kiemelkedően jól játszottak a fúvósok.

Philipp György
Philipp György
A Legenda, egy feledhető motetta (ezt Bubnó Tamás vezényelte), és a – néhol kissé elkent - Ima Paolai Szent Ferenchez után, az est csúcspontja, a Két legenda zenekari verziója következett. Az E-dúr legenda hullámzása az ötvenhatodik ütemig volt egyenletes, majd a váltakozó hangnemű részhez érve az együttes mintha elvesztette volna a kapcsolatot a karmesterrel. De azért ennek a témának végső, nagy háborgása is fenségessé és kegyelemmel teljessé vált.

Másodikként - az ebben az előadásban Messiaen madaras darabjainak előzményeként felfogott - Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál csendült fel: ennek első tizenhét üteme csupa csivitelés, madárcsacsogás, jókedvű erdőnesz lett. A klarinét megszólaltatta Laudate Sia Dio mio nem lett túl behízelgő, de elég hitelesen csengett ahhoz, hogy hihetővé tegye, most sorakoznak fel a szárnyas jószágok a szent lába köré. E mű előadásnak is a kereszt alakban az ég felé tartó madarak tuttija lett a csúcspontja.

Liszt 1865-ben, éppen koncertünk napján, augusztus 29-én mutatta be a Vigadó közönségének a Két legendát. „[A]mi után hasztalan epedezett egy egész nemzedék, amiről évtizedek óta lemondott az egész zene művelt világ (…) az teljesült Buda-Pesten augusztus 29-én” – lelkesedett a kritikus Ábrányi Kornél, majd így folytatta: „[Liszt] bemutatta csodálatra méltó legújabb termékeit teremtő lelkének”. S ha az ilyesféle nagy szavak már idegenek is tőlünk, azért az élmény, a Liszt-féle kegyelem megtapasztalása 144 év elteltével is lenyűgöző hatású maradt.

Helyszín:  Szent Anna templom, Esztergom,  Időpont:  2009. augusztus 29.
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A Liszt Ferenc Társaságnak Esztergomi Liszt-hét címmel nyári fesztivál és kurzus megvalósítására kórusénekesek számára (2009)