 Az ADIDAS aranycipője a Puskás által 85 magyar válogatott mérkőzésen lőtt 84 gólért |
A magyar emberek fejében az a legenda él, hogy a világ tele van híres magyarokkal, akiket mindenki ismer. Ez így rendjén is van, őket számon kell tartanunk, hogy azt higgyük, mindenki számára ugyanolyan fontosak, mint nekünk. Pedig ez természetesen nem így van, és noha jól esik Londonban André Kertész-kiállításba botlani, Párizsban Brassaï-albumot lapozgatni, azért egy átlag olasz a büszke mosolyokat lehervasztó Cicciolinán kívül nem feltétlenül tud más hazánk fiát előszámlálni. A magyarok ismertségét firtató kiábrándító magánfelméréseknek egyetlen olyan állandó eleme van, ami minden esetben az ismert figuráknak kijáró mosolyt váltja ki, ez pedig a mi Puskás Öcsink. Ő valószínűleg a valaha élt leghíresebb magyar (nesze neked C-vitamin, atombomba és meghaló milicista), mert minden szellemi tevékenység eltörpül, ha a fociról van szó.
Puskás Ferenc egy olyan különös figura, aki életében legendává vált (hiszen már ekkor stadiont neveztek el róla), halála után pedig mítosz lett belőle. A szellemi hagyatékon kívül pedig mi mást is hagyhat hátra egy futball-isten, mint hozzá méltó, szent tárgyakat. A Viltin Galéria Átlövés című kiállításán a gólkirály páratlan relikviáit csodálhatjuk meg. Van itt dedikált 6:3-tabló, érmek, kupák, aranycipő az Adidastól, Tiffany-ezüsttálca a párizsi Futballhírességek Emlékcsarnokától, a régi Wembley Stadion modellje, agyonszignált ajándékmezek és csillogó plakettek, órák, tőr és szobrok. A fényes diadalhagyaték mellett tiszteletet parancsolóan foglalnak helyet a küzdelemtől csatakos mezek, egy fűzött focilabda és a király ’52-es helsinki olimpia döntőjén viselt bőrcipője.
 A Puskás Ferenc által az 1952-es Helsinki Olimpia döntőjén viselt futballcipő, saját kezű aláírásával. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A hagyaték pompáját csupán az a tény csorbítja, hogy Puskás halálakor a tárgyak egyike sem volt már a család tulajdonában, mivel az akkor már súlyos beteg sportlegenda ápolásának költségeit fedezendő, eladták őket Bodnár Ferenc vállalkozónak. Az ereklyék eladásának gesztusa is jól mutatja, hogy a glória, ami a többszörös gólkirály személyét övezte, levált hordozójáról és külön életet kezdett, míg az alapjául szolgáló Öcsi bácsi szépen, csendben távozott. A relikviákra reflektáló művészek épp ezt a központ, tárgy nélkül maradt dicsfényt, az ördögien passzoló Puskás égető hiányát fogalmazzák meg. A csillogó emléktárgyak közé üresen tátongó pályákat és játékosokat nélkülöző labdákat illesztenek. A hagyaték megszólításából a válasz hiánya, Öcsi bácsi nem-létének csendje, és az emlék nagyságának néma méltósága rajzolódik ki.
Nemere Réka lehetetlenül zöld focipályáit bokrok, fák, elhagyatott betonépületek övezik. A festménysorozat elemeiben közös, hogy a játéktér minden esetben üres, központi motívuma a gyepen le nem zajló meccs, a labdát nem passzoló játékosok. A sport hiányát melankolikusan őrző Focipálya és bokrok című kép szimmetrikusan osztott pályájának elhagyatottságát erősítik Baditz Gyula Szabálytalan játék címet viselő szürke gipszlabdái. A
 Baditz Gyula: Szabálytalan játék, hátul: Nemere Réka: Focipálya és bokrok (Forrás: Viltin Galéria) |
labdák nem a megszokott, játékra csalogató, feszes gömb formában, hanem leeresztett, összeaszott állapotban kerülnek elénk. A tárgyak elrendezését dicséret illeti, hiszen a két gyűrött labda épp Nemere focipályájának üres szimmetriájába illeszkedik, és közös történetet mesél a valaha élt legnagyobb magyar futballcsillagról.
Erdélyi Gábor festményein is a hiányé a főszerep, ami jelen kontextusban, a Puskás-hagyatékkal összeolvasva a focista által hátrahagyott űrt, a megszólíthatatlan nagyságot szimbolizálja. Alakuló szimmetria című képének homogén síkját egy középen megszakított fekete csík szeli ketté, a két térfélen pedig két halványan sötétlő folt gomolyog egymással szemben, mintha a focilegenda szelleme lebegne az absztrakt pályán. Nagy című képén már vonalak sem tagolják a teret, az egyszínű felületen mindössze egy nehezen kivehető, halvány, lábnyomszerű folt tűnik elő.
A Personal Press Projekt felelőse, Bakos Gábor festővászonból készített pszeudo-focilabdái a játéktól és játékostól elszakadt dicsőség- és emléktárgyak özönét szólítja meg.
 Bakos Gábor: Personal Press Projekt (Forrás: Viltin Galéria) |
A labdák az eredeti tárgyak hasonmásai, viszont focizni nem lehet velük, így tökéletesen kiemelik a körülöttük elhelyezett aranysípok és rézcipők legendaépítő, a játék valóságától elszakadt jellegét. Bakos Gábor másik munkája még erőteljesebben emeli ki a Puskás Öcsi hűlt helyét körbeölelő glóriát: Trikolór zászlóján mindhárom csík fehér, így nemzet és tartalom nélkül marad a labda mellett a meccs másik elmaradhatatlan kelléke, a zászló.
 Podmaniczky Ágnes: Öcsi 1176 (Forrás: Viltin Galéria) |
A kiállítás leglátványosabb darabja Podmaniczky Ágnes Öcsi 1176 című munkája, amelyen Puskás valamennyi hivatalos gólját egy-egy lövőpózba merevedett PS-habfigura jelenít meg, hogy hatalmas kavalkádot alkotva rúgja magát központ nélküli, isteni sportteljesítmények szövedékéből felépülő mítosszá.
Puskás Ferenc emléke mázsás súlyként nehezedett az alkotók vállára. Alakjához leginkább a hiány, a lehengerlő nagyság előtti némaság felmutatásával próbáltak közelebb jutni. Puskás isteni alak, és mint ilyen, ábrázolása vagy patetikus, vagy semmilyen – az alkotók ez utóbbit preferálták, nagyon ízlésesen. Egyedül Tibor Zsolt próbálta meg Puskást személyesen felvillantani: a falra vetített égboltba berajzolta a Puskás nevét viselő 82656-os számú kisbolygót. Ennél közelebb talán sosem jutunk hozzá.
A kiállítás megtekinthető szeptember 12-ig.