Szám- és ünnepmisztika nélkül, de méltósággal, számok – a 2, a 20, a 200, a 2000 – vonzásában ünnepel a jubiláns.
A szerkesztésbeli visszafogottság folytán nem is (ön)ünneplés ez, hanem mérlegkészítés, szusszanásnyi megállás, rajt a továbbinduláshoz. Az évfordulós tény tudatosítása – ahogy a felelős szerkesztő, Margócsy István kezdi, Lengyel László társaságában, a Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal folytatott, Történelmi tanulási folyamatban vagyunk című dialógust: „Beszélgetésünk – hiszen évforduló van – szóljon az elmúlt húsz évről, általában is, az egyes eseteket érintve is”. Ezzel a hangsúly a lap belvilágáról máris a külvilágra, a társadalomra, két évtized eseménytörténetére terelődik. A rendszerváltozással lényegében egyidős, jelentős orgánum, a 2000 e húsz esztendő alatt emblémává emelte címét, mely egykor elsősorban távlatot jelölt (Bán Zsófia írja most: „…1989-ben például, 2000 volt az előre…”). Az évezredforduló „titokzatosságát” is sejtető évszám már korábban, másutt is címmé, motívummá lett irodalmunkban. Szakonyi Károly Irányítószám 2000 címmel adott ki drámakötetet; Bereményi Géza Legendáriumában a kulcsfigura érkezését a kétezres évek harmadik dekádjára prognosztizálta a szöveg. Ez az utóbbi holnap is mai tegnap lesz nemsokára. A folyóirat címe napjainkra már természetesen nem a jövőképzethez kötődik, de nem is a múltképzethez. Viszonyítási pont, minőségzálog, önmagát – a lapot, kvalitását – jelentő-jelölő jegy. Márkanév.
Egyáltalán nem evidencia, hogy a május-júniusi szám hasábjain is tartalmas, ám ezúttal sem túlzsúfolt 2000 a katolikus papság egyik meghatározó személyiségét kérje beszélgetésre ez alkalommal, s „egyház és világ viszonyának” vizsgálatát tegye élhelyre. (Vagy majdnem oda, hiszen Kukorelly Endre 2000 leütése a felütés, a jó? Ott, mely isten nevét sokszor, és nem hiába veszi, s a fentet, a liftet, a plafont, a mennyországot is. A mennyországot, honnan „a valagadon csúszol”.) A lapépítés (is) visszaigazolja a döntést: záró írásként egyfelől Komoróczy Géza tanulmánya olvasható egy 1686-os budai responsum fonákjáról („R. Ckvi Askenázi, a Hákhám Ckvi – »Reuvén« fedőnévvel – maga tette fel a kérdést, saját ügyében, és saját érdekében írt rabbinikus szakvéleményt…”), másfelől (Öv alatt) Bojtár Endre gondolatsora, a Porig sujtásban idéződik fel 1989-ből („…annak alapján, hogy félig zsidónak születtem, leírhatnám-e, hogy »magyar vagyok«?”). A (kontextuális) vallási vonatkozások (és az itt szerephez jutó vallások) számát további Öv alatt-újraközlések emelik. E tekintetben (vö. katolicizmus) még az önmagában eleve fontos, beszédes tény sem elhanyagolható, hogy világirodalom, világkultúra, Európa-politika ezúttal öt lengyel (vagy lengyel származású) író, költő, közszereplő, újságíró révén kap hangot (Joseph Conrad, Stanisław Jerzy Lec, Wisława Szymborska és Adam Michnik mellett a tartalomjegyzékben meg nem nevezett, „csak” beszélgetőtárs Jacek Żakowski az ötödik).
Erős, ha nem is teljességgel egyenletes a szépirodalmi anyag. Nádas Péter szuggesztív prózát (regényrészletet?) küldött a lapnak (Marcellina feláldozása), melyben legutóbbi nagyregénye kemény, visszhangos (margináliás) kritikát kapott. A verstermésből azért illetheti fokozott figyelem Parti Nagy Lajos publikációját (Kis szőrtüszők), mert az „(írta Dumpf Endre [ózonmartinász])” névjegy alatt folytatódik(-változik) a Grafitnesz kötet Őszológiai gyakorlatok ciklusa („nem lóg ki se be / az alkotás sebe…”). Szymborska mellett még egy Nobel-díjassal büszkélkedhet a lap: Kertész Imrétől a Haldimann-levelek a kiváló műfordító Eva Haldimannal való levélváltás dokumentálása. Az ünnepi 2000 érthető módon főleg állandó szerzői körének munkáiból komponálta meg magát, három tömbben, nagyjából a közírás/emlékezés/tudományosság fejezetei közé fogva a szépliteratúrát. A szerkesztőség törekedett arra, hogy egykori és mai tagjai közül minél többen szerephez jussanak, e szerep azonban ízlésük szerint most csupán olyan tartózkodó, közvetítő lehet, mint az interjúkészítőé, a műfordítóé, a másodközlő glosszátoré, a fotográfusé. A fényképek, tablók groteszk és nosztalgikus villanásoktól sem mentes idő- és időmúlás-tények hordozói. Több szerző ír (nem a szerkesztőségi tagok sorából) magáról a 2000-ről: Ács Pál például egy 1989-es írását és mai álláspontját összevetve (Zűrzavar és késő bánat).
Az ünnepi lapszám nem szakad ki a folyamatból. Időközben megjelent a július-augusztusi is. (Emlékezni megint van mire… – Blokád és cirkusz a címlap felülnyomása.) Ebben folytatódik-befejeződik Joseph Conrad Nevetős Anne című novellája, olvasható a Haldimann-levelek második dossziéja, s jelen van egy terjedelmes újraközlés (az 1991/1-es számból), amely dátum és jelleg szerint inkább ide illik, mint a máj.-jún.-ba (Sik Endre: A zavarban lévő keselyű esete a csapással).
A 2000 tudatosítja az évfordulót, az ünnepet mint felelősséget, de nem pályázik az ünneplésre. Köszöntése legyen csupán annyi: akárcsak a 20 év során mindig, ismét érződik a szerkesztésnek az az igénye, hogy a lapegész nívója közelítse, elérje, magában rejtse a 100%-ot. S mivel a 21. évfolyam 5-6. 2000-je végtére is 2 szám, most a 2-szeresével, (kb.) 200%-kal van dolgunk.