Mondhatnám megengedően, hogy ez önmagában még nem jelent se jót, se rosszat, de inkább azt mondom: a pannonhalmi fesztivál programjának széles merítésébe a hetedik vagy a nyolcadik évben akár be is kerülhetnének a „régizenészek”, a barokk zene specialistái is.
 Perényi Miklós |
Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna az idei Arcus Temporum egyik leginkább várt eseménye Perényi Miklós délutáni szólókoncertje, melyen kettő hangzott el a csellószvitekből. A Boldogasszony-kápolnába betűző nap izzasztó-ernyesztő sugarai alatt mintha kicsit nehezen indult volna be a c-moll darab (BWV 1011) gépezete. De a későbbiekben megszületett a varázs, kibomlottak az absztrakció és a karakterizálás határán egyensúlyozó zenei szerkezetek, hogy végül a D-dúr szvitben (BWV 1012) a bensőségesen és mégis győzedelmesen zengő, emberien teljes csellóhang a markánsabb hangsúlyozással kifejezésre juttassa a tételek mögött álló táncformákat is. Ugyanaznap este Fassang László Bach másik, pompázatos és lehengerlő imágóját mutatta meg az orgonán, az Esz-dúr prelúdium és fúgát (BWV 552) játszván el. Esetében illik kivételt tenni a cikket indító általánosító megállapítás alól, hiszen annak választékos agogikája, értelmező frazeálása és figyelemre méltó szabadsága alighanem a „korhű” előadásmód tapasztalatainak feldolgozásáról tanúskodott. Jó ötletnek bizonyult egyébként, hogy atmoszféra-teremtés gyanánt Fassang a fesztivál további koncertjeinek élén és a szünetek után eljátszott egy-egy rövid Bach-tételt.
 Fassang László |
A két hegedűre írt d-moll versenymű (BWV 1043) Gidon Kremer és Keller András szólójával végül is nem váltotta be a hozzá fűzhető reményeket. A szép hegedűhangok és a lendületesség nem feledtette, hogy az interpretáció nem lett igazán részletgazdagon kidolgozva, s az elnehezülő, véghangsúlyos zárlatokról is szívesebben gondoltuk volna, hogy végleg kimentek már a divatból. Hasonlóképpen ambivalens érzéseket keltettek másnap a két billentyűs hangszerre írt concertók (BWV 1060, 1061, 1062) Ránki Dezső és Klukon Edit előadásában. Egyfelől, persze hogy imponáló és szeretni való az összeszokottság, az egymásra való odafigyelés, a precizitás és a finomság a zongorista házaspár együttes játékában. Másfelől: a pannonhalmi bazilika akusztikájában megszólaló két hangversenyzongora kiöblösödő hangja valahogy nagyon messze van attól az hangzásideáltól, melyben az ember manapság a barokk zenét hallgatni szereti. A szünet után, a h-moll szvitben (BWV1067) a hangzásarány kérdései súlyosabbá váltak, amennyiben a vonósok hangja jószerivel elnyomta az amúgy nagyon is választékosan, ruganyosan és pantomimes elevenséggel játszó Kaczander Orsolya fuvola-hangját. Amúgy is az volt a gyanúnk, hogy Keller András a Végh Filharmonikusokkal végzett próbamunkában a Kancheli-művek alapos begyakorlása érdekében némiképp háttérbe szorította a kissé fésületlenül megszólaló Bachot. Mindehhez képest harmadnap, a Boldogasszony-kápolna hálás akusztikájában, az utolsó koncerten igen kellemes meglepetés volt az V. Brandenburgi verseny üde, életteli, vidám és magabiztos előadása: s meglepetés a meglepetésben, hogy a fuvolaszólót játszó Kaczander Orsolya és a hegedűszólót megszólaltató Környei Zsófia mellett a darab közmondásosan bravúros billentyűs szólamát a nem utolsósorban a kortárs zongorairodalom értő előadójaként számon tartott Csalog Gábor pergette ki az ujjai közül – csembalón.
 Klukon Edit és Ránki Dezső |
Essék szó legvégül az éjszakai improvizációs aktusokról is: Andrei Pushkarev (vibrafon) és Khatia Buniatishvili (zongora) meglehetősen vérszegény fantáziákat bontogatott ki a két- és háromszólamú invenciók témáiból, s így nem is ingerelte hosszas maradásra a kultúrával eltelt hallgatót. Annál különösebb s megragadóbb élmény volt Jozef Lupták (gordonka) és Gergye Krisztián (tánc) produkciója. A kiváló szlovák csellista a G-dúr csellószvit (BWV 1007) tételeiből indította olykor igen messzire vezető zenei kalandjait, melyekben olykor dúdolva–csettintgetve is megnyilvánult. Gergye minderre olyan mozgásfantáziákkal válaszolt, melyekből egy faun létének fantasztikus dimenziói tárultak fel – éjféltájt, az apátság barokk pompájú könyvtárában, fesztiválzarándokok és bencés barátok megbűvölt, figyelő tekintete előtt.
Kapcsolódó cikkeink:
Péteri Lóránt: Preludium / Arcus Temporum VI (1)
Péteri Lóránt: És fúga / Arcus Temporum VI (2)