„Jöjjön ki Óbudára…” és „…gyerünk a moziba be” – egykönnyen e két operett-töredéket juttatja a más kerületben, vagy pláne a pesti oldalon honos érdeklődő eszébe az Óbudai Múzeum és Könyvtár időszaki tárlata, amely egyszerre tekinti át – s méghozzá szisztematikus alapossággal – a városrész mozitörténetét, s idézi fel a mozijárás tovatűnt kultúrájának tárgyi környezetét – székestül és perecestül, plakátostól és indiánerestől. Mert a bejárati helyiségben rögvest egy szocializmus korabeli mozi-előteret találunk: pénztárral, ruhatárral és büfével, s persze az obligát színészfotókkal, Mádi Szabó Gábor markáns vonásaival, a lányos bájában is intelligenciát sugárzó Káldi Nórával, s a hatvanas-hetvenes évek hazai filmművészetének megannyi beltagjával.

A jegypénztár kalickájában tábla, „Panaszkönyv az irodában”, s ugyanezzel a tematikával egy teremmel arrább is találkozhatunk a moziműsort hirdető plakáton, mely éppen a Kérem a panaszkönyvet! című szovjet filmszatíra bemutatóját harangozza. Az egy újságíró és egy éttermi vezetőnő románca köré hurkolt bonyodalom vetítési időpontjaitól pár méterre, a tárló másik sarkában – az idők változásának biztos jeleként – már a Dagobert bácsi-féle Kacsamesék engedélyokirata fekszik.

Az apró vetítőteremben, melynek három széksora közül kettő az egykori Aquincum moziból került a kiállításra, s ahol az előzékeny felvigyázó hölgy épp a – részben Óbudán forgatott – Meseautó vetítésével kecsegtet, újabb izgalmas plakátokat lelünk: „Egy hivatása magaslatán álló tanítónő áldozatos munkája” – körvonalazza a szöveg az 1947-es Egy életen át című, Vera Mareckaja, a Szovjetunió népművészének főszereplésével készült film tartalmát. Míg odébb a temperamentumos, s utóbb világkarriert befutó Gaál Franciska tíz felvonásos filmoperettjéről, a Csillagmozgó műsorán szereplő 1934-es Péterről olvashatunk, mely – mint megtudjuk – a könnyűkezű, ám nem túlságosan művelt író-újságíró, Nádas Sándor Nagy cipőben kis fiú című szépemlékű darabjából készült.

A kiállítás másik, hangsúlyosabban helytörténeti érdekű vonulata a kerület villanyszínházainak és fényjátékházainak történetét mutatja, s itt ekképp egymás mellett szerepelhet Kohn Izrael és Zsánboki Pál plébános neve: az egyik a rossz hírű, pajkoskodások színhelyeként elhíresült Turul mozi bérlője volt, míg a másik – a később Kárpát moziként kedvelt – Kultúr Mozgó megalapítója, aki a mozi bevételeiből a plébánia jótékonysági működését finanszírozta. Itt látjuk a Flóriánt, a későbbi Felszabadulás mozit, az Újlakit, s a ma a Budapesti Fesztiválzenekar próbatermeként üzemelő Óbudát, amely a Selmeci utcai Somogyi Béla Munkásotthonban ütött tanyát egykoron, az idő tájt még az Ősbuda név alatt.

Az Óbuda mozi (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Az informatív bemutató szövegek elgondolkoztatnak, hogy vajon miképp is válhatott a pesti munkáskerület színházából, a József Attila Színházból hódító útjára induló Fényes Szabolcs-sláger, a Voith-Bodrogi páros énekelte Halló, chérie a Duna szemközti oldalán az Óbuda mozi előadásainak állandó hívózenéjévé? Rejtély, s rejtély az is, hogy miért is indult már a hetvenes években hanyatlásnak a kerület moziélete? A rendszerváltást megelőző, majd az azt követő években azután sorra bezártak a nagy múltú, ellenben kicsiny nézőterű filmszínházak, hogy helyüket a plázabeli multiplexek foglalják el. Jól van-e ez így, vagy sem, alighanem értelmetlen a kérdés, ám hogy könnyű nosztalgikus hangulatba kerülni e kiállítás láttán, az egészen bizonyos. Szolid, láthatóan kevésből gazdálkodó, s a kerek évfordulót nélkülöző tárlat az óbudaiaké, de az élmény így is erős, s a múltba révedő mozibolondok számára ilyesformán felettébb kívánatos.  

 A kiállítás 2009. augusztus 30-ig látogatható.