Senkiföldje / Zsámbéki Színházi Bázis 2009
2009.08.23.

A Kompánia EU-s projekt keretében vizionál a közép-kelet-európai identitásról és a „szélsőségesség jelenségének társadalmi és egyéni vonatkozásai, történelmi, aktuális és mitológiai referenciái”-ról. Mindez elsősorban a színlapról derül ki. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
A Back to Babylon Nemzetközi Műhely a Kompánia társulat, a nyitrai Stary Seatr, az opolei Tyeatr Odnogo Wersa és a brnoi Atelier Ticha együttműködésében, Krzysztof Żyliński rendezésében mutatta be multikulturális projektmunkájának eredményét, a Senkiföldje című előadást a Zsámbéki Színházi Bázison. Az efféle, hangzatos összetételű és című EU-s projektek bizonyára rendkívül tanulságosak, hiszen az együttgondolkodás öröme felszabadítja a kreatív energiákat, és az így keletkezett munkakapcsolatok egy életen át ösztönzőek lehetnek. Ám a Kompánia (és tsai) előadása kapcsán felmerült bennem: az eredmény szempontjából mindegy, hogy az alkotók egy vagy három hetet vagy akár több hónapot töltöttek a világtól elvonulva, intenzív munkával, a téma összművészeti vizsgálatával, az előadás voltaképpen sosem lehet teljesen kész, s a nézőben – a munkafolyamat ismerete nélkül – mindössze laza asszociációsorok csapódnak le.
 
Az efféle, hangzatos összetételű és című EU-s projekteknek gyakran van saját, .eu domain alatt futó honlapja, így a Senkiföldjének is; csakhogy kevés érdemi információt tartalmaz, és nem ad – ha egyáltalán szükséges – semmiféle fogódzót a nézőknek. Szívesen olvastam volna például az alkotókról, a témához kapcsolódó egyéb műalkotásokról (Senkiföldje című film például legalább kettő is van) vagy a munkafolyamatról – ismétlem: azért, ha már egyszer van honlap. 

A Senkiföldje című projekthez tartozó kiállítás (A fal) Lukács Máté, Börcsök Anna, Várady Levente és Heppes Miklós munkáit mutatja be. Az installációk egy letűnt hatalom emlékeit őrző rakétabázis falai között vezetik, irányítják és akadályoztatják a nézőt. Az előadás lazán összefűzött, rövid jelenetekből áll, s az elsősorban mozgásszínházi kellékekkel – mozgással, gesztusokkal, indulatszavakkal és minimális szöveggel – dolgozó előadásból lassan bontakozik ki valamiféle groteszk-szürreális látomás az emberek közötti hatalmi kapcsolatokról.


Az első jelenetben két kopasz, bakancsos, katonaszerű alak méregeti a közönséget s egymást a hosszú színpad két végéről. Ellenséges pillantásuk, vascsövet markolászó kakaskodásuk homoerotikus ölelésbe forr. Majd degeneráltnak látszó emberek bújnak elő a föld alól, és saját, értelmetlennek tűnő dolgukkal elfoglalván, őrült szaladgálásba fognak. A jelenetben rejlő kevéske hatás is kimerül, mire ez az epizód megismétlődik az előadás végén.

Hatalom és kiszolgáltatottság demonstrálódik a további etűdökben is: kiképzőtiszt ad értelmetlen parancsot újoncnak, őr állja útját a Paradicsom (?) kapuján belépni óhajtónak, fehérköpenyes fenyeget műtőasztalon fekvőt, élő ember gyújt fel élettelen bábot. Hatalmi harc a család élete is: ahogy a lány incselkedik a fiúval, ahogy a férfi felfalja a nőt a szemével, ahogy a gyermek terrorizálja anyját, és ahogy a feleség magához láncolja a férfit. A jelenetek nem jutnak tovább a hatalmi viszonyok ábrázolásánál – a szokatlan kellékek és mozdulatsorok csupán absztrahálnak: a miértekre nem kérdeznek, s az általános emberit jellemző közhelyek szintjén maradnak. Legfeljebb a zenében és a jelmezek kopottas szomorúságában van valami kelet-európai.

Fotó
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A jeleneteket visszatérő szereplők és motívumok tartják össze. A kék ruhás lánynak, Tomeknek, a kiképzőtisztnek és a kopasz katonának például mintha saját történetfoszlányai lennének. A szimbólumokkal túlterhelt, lázálomszerű előadásban a darabkák nem állnak össze egységes, lineáris történettel leírható egésszé. Ami nem is lenne baj, ám a visszatérő motívumok egy része közhelyes, (például a bélyegző használata a megbélyegzésre, a gázálarc és a bakancs), más részük közhelyes szimbólumokat tupíroz fel – így lesznek a bábok és a szalma elégetéséből feleslegesen bonyolultnak tűnő rítusok.
 
Az előadás végén a hosszúkás színpad mentén felsorakozó szereplők kiszemelnek valakit a közönségből, akit majd hosszú percekig bámulnak. Tudom a leckét: az ily módon, könnyedén letudott interakcióval a passzív nézőt, a csendes szemlélődőt vonják felelősségre az alkotók. Ám pillantásuk nem elég hátborzongató.

Vö. Zappe László: Összművészeti projekt 
Szerző: Rádai Andrea
Cím:  Senkiföldje,  Alcím:  Az emlékezés nyomában,  Rendező:  Krzysztof Żyliński,  Résztvevő társulatok:  Kompánia,  Back to Babylon Nemzetközi Műhely,  a nyitrai Stary Seatr,  az opolei Tyeatr Odnogo Wersa ,  a brnoi Atelier Ticha,  Kiállítás:  A fal,  Alkotók:  Lukács Máté,  Börcsök Anna,  Várady Levente,  Heppes Miklós
Megítélt támogatás: 13 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis Fesztivál 2009-es megrendezésére (2008)
További támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Kompániának az előadás szabadtéri bemutatására (2009)