Farkas Gábor koncertje / Zempléni Fesztivál 2009
2009.08.17.

A Zempléni Fesztivál keretében adott zongoraestet a fiatal Farkas Gábor augusztus 13-án este a tokaji Kulturális és Konferencia Központban, mindközönségesen a zsinagógában. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A Schubert–Liszt program eredetileg meghirdetett formájában még szervesebbnek hatott: Schubert után Liszt Schubert-átiratai vezettek volna át egyéb Liszt-átiratokhoz. De szép volt a program végleges formájában is: Schubert D 664-es „kis” A-dúr szonátája, az op. 90 no. 4-es Asz-dúr impromptu, két Chopin-átirat (Tavasz és Meine Freuden), Erdőzsongás, Ave Maria, végül még egy átirat: a Miserere di Trovatore.

Farkas Gábor
Farkas Gábor
A hangverseny első pillanatai azonban különös tüneménnyel szolgáltak. A disszonáns hangok együttzengését első pillanatban a terem akusztikájának tulajdonítottam, de aztán rájöttem, hogy bár a többnyire csupasz falak miatt a zsinagóga is eléggé visszhangos, a fő forrás Farkas Gábor sajátos, egész motívumokat, sőt skálameneteket összezengető pedáltechnikája. Számomra ez az egész estén zavaró volt, és mindvégig abszurdnak tetszett: mintha Farkas számára a pedálhasználat önmagáért való cél volna, a láb időnkénti felemelésével, mint szükséges rosszal, amely csak parancsoló szükség esetén képzelhető el. Ehhez járult továbbá, hogy a hangok és akkordok 99%-ban a következő hang vagy akkord kezdetéig (vagy hajszállal még azon is túl) szóltak, tehát cezúra, tagolás, lélegzetvétel, pillanatnyi csend a hangfolyamot alig-alig tagolta, ezért – hallgatóként – nem kaptunk levegőt, szinte fulladoztunk.

A Schubert-szonáta első tételében mindemellett, illetve mindezzel összefüggésben azt is éreztük, hogy ez a Schubert nagyon „chopines” (ha egyáltalán Chopin esetében helyénvaló ez az előadási mód): nincsenek éles vonalak és körvonalak, súlyok, csak színek és zsongások. Valamennyire ezért minden súlytalan, s nem egyszer még az erőteljes gesztusok, például magasba törő akkordfelbontás-motívumok is feminin és enervált módon válnak puszta pasztellszínné. Végül pedig még arról a benyomásról is számot kell adnunk, hogy miután Farkas Gábor nyilvánvalóan briliáns és virtuóz technikával rendelkezik, ez a Schubert-szonáta pedig technikai tudásának tán csak 10%-át vette igénybe, az előadás intenzitása is nagyjából ennek a 10%-nak felelt meg. A darab valóságos dinamikája, folyamatai, kontrasztjai, körvonalai és tetőpontjai nem rajzolódtak ki, mindez fel lett áldozva valamiféle „szép” és zsongító zongorázás-ideál oltárán.

A képek forrása: Zempléni Fesztivál.
A képek forrása: Zempléni Fesztivál
Mi az, amit mégis jónak éreztünk ebben a zongorázásban? Jól voltak előkészítve a tisztán harmóniai jellegű disszonanciák; ha a stacccato és nonlegato játékmód csak egy-két kivételes pillanatra szorítkozott is, hallottunk nagyon szép piano és misterioso effektusokat. Fent sorolt kifogásaink értelemszerűen kisebb súllyal jelentkeznek kevésbé komplex, illetve lassú tételek esetében, ahol (így mindjárt a Schubert-szonáta második tételében) az is kiderült, hogy Farkas gyönyörű cantabile-játékra képes. Ugyancsak telitalálat volt a szonáta zárótételének valceres karaktere; és hogy Schubertnél maradjunk, az Asz-dúr impromptu a maga túlnyomórészt hangzatfelbontásos mozgásformájával kevesebb veszélyt hordozott a szomszédos hangok összepedálozására, tehát eleve jóval üdébben szólalt meg.

A Liszt-darabok sokkal inkább összhangban álltak Farkas Gábor előadói stílusával, mint a Schubert-művek; itt nyílt tér igazán virtuozitása megmutatására, s a nagy, zengő hangtömbök és a kevéssé tagolt előadás iránti szenvedélye is jobban megfelel a művek természetének. A Tavaszban poétikus hangszínváltásokat hallhattunk; szép volt a Meine Freude könnyed csengés-bongása és poétikus a darab vége.

Az Erdőzsongás tényleg zsongott – mint túlságosan is sok minden az est folyamán; de hallottunk néhány nagyon szép puha hangot is. Az Ave Maria megkapóan lírai hatást keltett, és az összes korábbi darabnál nagyobb hajlamot mutatott az agogika eszközének tudatos kezelésére, viszont a nagy forte szakaszok – és itt valóban számított a terem visszhangossága is – túlságosan formátlan hangzásban zúgtak össze. A program legszínesebb és egyik legvirtuózabb Liszt-darabja, a Miserere di Trovatore igen alkalmatos zárószám, s a közönségből hangos tetszést kiváltva zárta az estét.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Kulturális és Konferencia Központ, Tokaj,  Időpont:  2009. augusztus 14.
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Zempléni Fesztivál 2009 megrendezésére (2008)