A Természetes Vészek Kollektíva tavaly kitűnő laboratóriumi teljesítményéről, a FIXA-IDEA Energy Drinkről, idén mesterséges rezervátumban kikísérletezett páratlan pártjáról, a FIXA-IDEA Pártról igyekezett meggyőzni a Sziget-lakókat. Az új tartalomhoz is tökéletesen passzolt a változatlanul kiváló meggyőző erővel rendelkező Katona László, és a csak apróságokban módosított külsőségek: a zöld-sárgát a zöld-szürke, illetve zöld-fehér váltotta fel, ám a politika világa komolyságot és eleganciát kíván, így érthető a váltás; ezúttal nem pult, hanem stílszerűen szónoki pulpitus áll a platón kis zászlókkal övezve; az idei ital zöldebb és jóval ihatóbb.

Katona László

Az előadói stílus azonban nem módosult, mi több, néhány bizonyítékként felhasznált állítás is felrémlett az előző évről; ékesen alátámasztva, hogy a teleshopokban, az MLM rendszerekben, a reklámokban, a Vidám vasárnapokon és a politikai szónoklatokban használt agitációs nyelv a retorikai szituáció egyazon forrásából fakad, logikája és érvelési módszere azonos szabályokat követ, hiszen mindegy, hogy – esetünkben – energiaital vagy politikai párt a termék, a hallgatóságot meg_kell_győzni (talán a chatekben használt jelzéssel a kimondott szavak közti szünet írásban is jobban érzékelhető).

Van tehát egy pártunk, a FIXA-IDEA Párt, rövidítve FIP, jelszavai: „Itt a te ideád, a te pártod! Nem hat rátok az átok, ha van fixa ideátok!” (Ez a két mondat kellemes marimbazenével kísérve, cheesy rádióreklámok és -szignálok modorában harsog a hangszórókból.) „Engedd, hogy a jövő megtörténjen! Új jövőre van szükség! Élj a mának!” – és további felemelő/földhözragadt eszmények, ócska közhelyek. Hogy ki volt az első, aki ezeket leócskította, immár a történelem ködébe vész, ám hatása évszázados, és az élet minden területére kiterjed. Ezekhez adódnak hozzá a napi politikából – nem merem azt mondani, hogy politikai gondolkodásból, mert régen rossz, ha ilyen a gondolkodás! – ismert szólás- és közmondás formájú képzavarokra fogalmazott „Jobb egy pillanatra gyávának lenni, mint bátornak halálunkig”, „Ha látjátok azokat a hegyeket, esni fog, ha nem, már esik” alapvetések és társaik, továbbá a nevetségessé tevő nyelvbotlások. Retorikai tanulmányainkat és élettapasztalatainkat segítségül híva tudjuk, milyen hatással van ez a zemberekre, pláne, ha azok eccerűek.

A "színpad": a teherautó platója

Modern hittérítőnk – azaz pártelnökünk – dinamikus, megértő, közönségével aktív kapcsolatot ápol, mégsem engedi, hogy kizökkentsék szerepéből. Anekdotázik, saját tapasztalatokat citál, gyakorlattal erősít rá az elméletre. Hosszan, önismétlően mondja a maximum két, kevéssé bővített mondattal összefoglalható mondatban a semmit. Kitölti az időt: pénzt éget, hamvát vízbe szórja és megissza, melltartót lobogtatva tesz vallomást arról, hogy fél éve még nő volt. Komoly, megfontolt, gagman, szánalmas, fenyegető, agresszív, ostoba és számító egyszerre. Katona Lászlónak jól áll ez a nem kicsit fárasztó, negyvenperces performansz. Testbeszéddel és hangsúlyjátékkal kórképet rajzol, parodizál, iróniával távolságot tart, tempójából kizökkenthetetlen, akrobataként egyensúlyoz a ripacséria innenső határán. (Azt mondja az első „előadás” után, hogy elment a hangja. Ennek ellenére fél öt tájban másodszor is képes ugyanolyan hangerővel és intenzitással üvölteni, ahogy első alkalommal. Elismerésem.)

"Fél éve még nő volt". Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az univerzális tartalom mellett a nyelvről is szól a produkció. Az arra járó külföldiek megállnak, először értetlenül néznek – tán sokkot kaptak az élettől –, nem tudják eldönteni, hogy komoly dologgal állnak-e szemben vagy blöffről van szó. Leginkább csak vihognak a két plazmatévén megállás nélkül látható pornón – a hiperrealizmus iskolapéldája! –, amikor pedig visszafordítja nekik valaki azt, hogy mi hangzik el a pulpituson, először amolyan „ezt is lehet?” módon meglepődnek, majd leesik nekik a tantusz. Az értő – a szót legalábbis – magyar reakciók a „Mi a f**** ez?”-től az „Ez nagyon jó!”-ig terjednek.

Amit a Természetes Vészek Kollektíva mutat, az egyrészt a reménytelenség díszletei közt leledző valóság, másrészt viszont abszurd színház. Hogy melyik tudattal jobb élni, azt mindenki döntse el magának, hiszen a választás lehetősége szabad. Vagy mégsem.