KÁLVIN ÉS NEM KÁLVIN

Két kiállítással tiszteleg Sárospatak városa Kálvin születésének ötszázadik évfordulója előtt. MACZKAY GÉZA CIKKE.

Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában (Forrás: vsmuzeum.sk)

A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma – a Múzsák Templomában - Kálvin kontra katolicizmus címen látja vendégül a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum gótikus és barokk kincseit, míg a Református Kollégium könyvtárában a helyi tudományos gyűjtemény és a Felső-Magyarországi Református Gyülekezet kincseit tekintheti meg a látogató.

„Nyakas emberek ezek a kálomisták”, gondoltam, amikor a zuhogó eső miatt három perccel lekéstem a kerek órakor induló tárlatvezetést, s így első nekifutásra nem nyertem bebocsátást. Másodszorra már sikerült, így eltölthettem mintegy húsz percet a Református Kollégium könyvtárában. Jellemző módon a vezetés alig-alig kapcsolódott az időszaki kiállításhoz, a kollégiumról és a könyvtárról viszont érdekes történeteket hallhattunk ifjú – feltehetőleg teológus hallgató – idegenvezetőnktől.

A kiállítás egyébként is amolyan magyar módra létezik: aki akarja, böngészheti a tablókat, amúgy nagyrészt könyvek állnak a vitrinekben, rövidebb-hosszabb magyarázatokkal, illetve néhány kegytárgy (úrasztali kelyhek, poharak, terítők). Könyveket kiállítani egy könyvtárban: nem fából vaskarika (vagy nagyon is: fakarika) az ilyesmi? Tegyük azonban hozzá: a könyvtár jó ideje nem eredeti funkciójában működik, a kötetekhez jobbára csak kutatók férnek hozzá. Néha tehát nem árt „megszellőztetni”, amit a polcok rejtenek, akár betű szerinti értelemben sem. És ezek a polcok különleges értékeket rejtenek (noha idegenvezetőnk nem tudott arra az egyébként hosszú utánjárást nem igénylő kérdésre válaszolni, hogy az általa reklámozott, legnagyobb könyvben mi is vagyon). Mert bár egy

Kálvin Institutiója  (Forrás: kalvinev2009.reformatus.hu)

ilyen ősi könyvtár önmagában is tiszteletet parancsol – mármint a súlyos polcok, a könyvek komor gerince vagy a kissé porszagú levegő –, igazán mégiscsak attól értékes, ami a lapokra írva van. Ehhez azonban húsz perc körbefutás – melynek során a plafont vagy a kiállított hallgatói egyenruhát is meg kell szemlélnünk – kevés. Szerencsére a két kiállításról közös kiadvány is rendelkezésünkre áll, Dr. Dienes Dénes bevezető történeti áttekintése után harmincegynéhány oldalon nézegethetjük a reprókat és a hozzájuk tartozó, kiadós ismertetőket.  

Talán a legnagyobb „ereklye” (ha reformátusoknál beszélhetünk ilyenről) egy 1524-es Luther-levél, melyet egy-egy Leo Jud-, illetve Philipp Melanchton-levél követ a következő évből. A legrégibb dokumentum Jacobus Faber Stapulensis (Jacques Lefèvre d'Étaple) Szent Pál-kommentárja 1512-ből, feltehetőleg Navarrai Margit monogramjával a borítóján. A könyvek és dokumentumok többsége azonban Kálvintól való. Az Institutiónak – az életmű előrehaladtával és az újabb kiadásokkal lassan főművé váló könyvnek – számos verzióját láthatjuk, eredetiben és fordításban egyaránt. Tetemes mennyiséget tesznek ki a kiállított Kálvin-irodalomban a bibliai kommentárok, érzékeltetve, hogy a protestantizmusnak a Biblia áll a középpontjában. 

Kálvin kontra katolicizmus - a kiállítás részlete (Forrás: vsmuzeum.sk)

A kiállított anyag harmadik nagy csoportja a magyar reformátusok működéséhez kapcsolódik. Szikszai Hellopoeus Bálint, Félegyházi Tamás, Gönci István a XVI. századból, Medgyesi Pál, Szenci Csene Péter és főleg Szenci Molnár Albert munkái és fordításai a XVII. századból jól mutatják, hogy a hazai református gondolkodás akkoriban lépést tartott a világgal. A tárgyak pedig talán még többet mesélhetnének, ha tudnának – ám mivel nem tudnak, róluk csak kimerítő leírást kapunk. Mindez impozáns, eszmei értéke felbecsülhetetlen – mégis az az ember érzése, hogy maga a kiállítás valójában nem szól semmiről. Összeszedték, kiválogatták, leporolták, ami van – de az egész nincs kitalálva. S bár nyilvánvaló, hogy értékek közt nézelődünk, de azért hasznos lenne a hazai kiállítóknak lassan megtanulni, hogy a tárgyak nem beszélnek magukért. 

A mintegy kilométerrel odébb, a vár melletti – sokfunkciós, hangversenyteremként is használható – Múzsák Templomában nézhetjük meg a Kálvin kontra katolicizmus című tárlatot. Noha a kiállítóhely a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozik, ide (is) eredménytelenül próbálkoztam kultúrautalvánnyal bejutni. A kiállítóterem előterében található mellékhelyiséget pedig csak az esőnek és a teremőr-pénztáros-idegenvezető-mindenes néni jóságának köszönhetően használhattam. Tudom, ezek magánügyek, mégis úgy érzem, jellemzőek arra a szemléletre, melyet az előbbi kiállítás kapcsán is említettem. 

Szobrok a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeumból (Forrás: vsmuzeum.sk)

Nem értem továbbá a címet. Kálvinról itt ugyanis szó sincs. A kiállított, lenyűgöző tárgyak nagyobb részt a XIV-XV. századból származnak, ami pedig nem, annak többsége is valamelyik szentet ábrázolja, illetve katolikus templomból való. Láthatunk XV. századi miseruhákat, kovácsoltvas ajtókat, csodálatos asztalosmunkákat: egy stallumot, ajtórészletet, vályúládát (utóbbi XIV. századi). A kiállítás néhány festményt is felvonultat a Szepességből, a XV. század második feléből, melyeken a gótika legfontosabb jegyei jelennek meg. A képek szépek, a kor ízlésvilágának megfelelnek, kiugró alkotásokat azonban sokkal inkább a szobrok között találhatunk. Olyannyira, hogy a látogatónak az az érzése támad, több generáción át működött vagy egy szobrászcsalád, ahol a tehetség és a szakmai tudás apáról fiúra szállt, vagy nagyobb valószínűséggel egy kiváló műhely, melyre nemcsak a Felvidék lehetne büszke.

Ha tudnánk az alkotók nevét, érdemes lenne megtanulnunk. Így viszont név nélkül hajthatunk fejet előttük. Már az 1380-1390 között faragott Trónuson ülő Szent Anna és Szűz Mária sikerültebb, mint egy átlagos templomi szobor, és az ugyanekkor keletkezett Apostol könyvvel vonásai annyira emberiek és egyediek, hogy elcsodálkozunk. Ugyanez az egyediség figyelhető meg a bányavárosi szobrász 1500 körül faragott Fájdalmas Krisztusán. Álszentség nélküli átszellemülés látható Szent Borbála arcán (szintén 1500 tájáról). Az igazi kedvenc azonban a két magyar szent király 1520 körül készült, emlékezetesen szép szobra. A kiállított későbbi szobrok ezekhez képest árnyékban maradnak, noha Reitter Simon Szent Márton-szobra (1686) vagy a Kassa-vidéki szobrász négy evangélistája (1740 k.) önmagában szemet gyönyörködtető alkotás. Kissé magasra kell tekintenünk Hartmann József négy egzotikus konzulfejéhez, de megéri. Az 1700 körül faragott Krisztus és hat apostol nagyon is emberi alkotások, talán épp naivságuknak, tökéletlenségüknek köszönhetően.

Kálvin kontra katolicizmus - a kiállítás részlete (Forrás: spatak.hu)

A Felvidék szakrális művészetét bemutató kiállítás tehát látványban is lenyűgöző, és az sem zavaró, hogy viszonylag kis térben zsúfolódnak össze az alkotások. Sőt talán épp ez áraszt valami korok fölötti egységesség-érzetet, mintha a „hely szelleme” hatná át a szobrokat. A kísérőfüzetben a kiállításhoz Jósvainé dr. Dankó Katalin írt bevezetőt, amely valamennyire megpróbálja a kiállítást a címéhez kötni, de sajnos oly esendő a megfogalmazás, hogy megérteni se könnyű. A kiadványból az sem derül ki továbbá, hogy a Kálvin kontra katolicizmus szeptember 30-ig tekinthető meg, míg a Kálvin és Felső-Magyarország szeptember 12-én zár. Érdemes a kettőt egymás után megnézni – a „kontrát” tulajonképpen ez adja.