Haydn: A halászlányok / Zempléni Fesztivál 2009, Haydn Év 2009
2009.08.16.

A Haydn-évben nem múlhat el a Zempléni Fesztivál Haydn-est nélkül. Kiváló ötlet egy operát elővenni erre az alkalomra; A halászlányok előadása azonban kétféle mércével mérhető. Lehet fanyalogva hibákat keresni – és lehet örülni. Nekem az utóbbi sikerült augusztus 8-án. MACZKAY GÉZA ÍRÁSA.

Az előadás a Crescendo con Spirito Nyári Akadémia és a Zempléni Fesztivál együttműködésének újabb, szép példája – mely minta értékű lehet az örvendetesen szaporodó fesztiválok rendezőinek. A Crescendo tavalyi legkiválóbb énekes-résztvevői kaptak lehetőséget ugyanis a bemutatkozásra, és a félig-meddig amatőr vagy pályájának nagyon-nagyon kezdetén álló művészek életüket és vérüket adják, ha egy profi produkcióban vehetnek részt – a fesztiválnak pedig nyilván nem kerül annyiba, mintha befutott nevekkel dolgozna. A nyitóhangversenyen Li Qi példája mutatta, hogy mindez minőségi kompromisszumok nélkül is megvalósulhat – és a tokaji Haydn-produkcióban is nagyon magas színvonalat láthattunk-hallhattunk.  

Képek az előadásból.
Képek az előadásból (Forrás: Zempléni Fesztivál)
Hogy miért hát a fanyalgás? A halászlányok a hatalmas haydni életműben egy valójában nem létező opus, mely java részt H.C. Robbins Landon keze nyomát viseli magán. Mert hiába írt annyi művet a szerző, köztük az 1770-ben bemutatott Le Pescatrici kézirata a hercegi színház leégésekor nagyrészt megsemmisült. A kiváló klasszika-kutató hatalmas munkával rekonstruálta a hiányzó részeket – de talán csak ő tudja, mit honnan vett. A nyitány például a 93. szimfónia lassú bevezetőjével indul – de hogy ez így volt-e eredetileg is, az kérdéses. Ráadásul a mostani előadásból kimaradt a mű jó egyharmada, különösen a zenekari részek. Az áriák egy része viszont kényszerű transzponálást szenvedett, amitől nem mindig illeszkedtek a recitativókhoz. Előzetesen tehát azt várhattuk: inkább részleteket hallunk majd, mint kerek egészet. Hogy nem így lett, az az énekeseket és a rendezést dicséri.  

Noha nyilván itt is találhatunk hibákat. Szinte közös vonás volt, hogy a recitativókkal alig-alig tudtak mihez kezdeni a szereplők, így nagyobbára elhadarták mondanivalójukat. Persze jobb is: aki a magyar feliratokat olvasta, alighanem egy másik művet kapott, mint aki értette az olasz eredetit (és a szöveghű angol fordítást). Általában sem értem, miért van szükség feliratozásnál valamely meglévő műfordítást előkapni – ha magyarul énekelnének, elfogadnám, de a felirat célja az, hogy a néző értse a cselekményt. Egy közismert operánál még csak-csak elmegy, ha a sokak fejében élő magyar szöveg jelenik meg a képernyőn, de A halászlányok esetén közismertségről aligha beszélhetünk. Haydn zenéje ráadásul bővelkedik a szellemes fordulatokban, nem beszélve az énekesek színészi teljesítményéről – ezek elsikkadtak vagy sok esetben kipukkadtak, ha nem figyeltünk a mű igazi tartalmára...  

Ennyit a hibákról. És ha felsorolva talán nem is kevés mindez, a nézőtéren ülve nyugodtan belemerülhettünk az önfeledt zenés színházi estébe. A rendezés (Teresa Moyer – USA) nagy trükkje annyi volt, hogy kellően kihasználtatta a helyzetkomikumokat az énekesekkel, rájuk bízva a hatást. Goldoni karcolatához aligha kell ennél több – az előadás láthatóan „működik”. Az énekesek pedig sokszor nagyszerű színészi játékkal feledtették esetleges hangi gyengeségeiket. A három női főszereplő mind zeneileg, mind színészileg kiemelkedett a mezőnyből: Rodica Vica és Pamela Kiss a barna és a szőke párosát nemcsak külsőre jelenítette meg, Balga Gabriella (Gabriella Balgová) pedig elsősorban zeneileg nyűgözte le a nagyérdeműt (az ő szerepe amúgy is kevésbé játékos – persze a rendező érdeme a megfelelő szerepválasztás és színészvezetés is). A két szerelmes ifjú közül Tarjányi Tamás volt a tisztább és meggyőzőbb, de Aaron Allsbrook intonációs hibái sem voltak zavaróak – gyakorlat dolga, a színpadon ki mennyire képes azt hozni, amit a próbán. Elsősorban jelenségként volt érdekes Adrian Prelucan, aki mindahány színrelépésével mosolyt fakasztott. Az efféle előadáson a túljátszás se nagy bűn, de Gradasch Zoltánnál ez sokszor ment a hang rovására (néha csak sejtettük, milyen hangot énekel).

A színészi teljesítményeket segítette a malajziai Tina Bailey korográfiája és az amerikai Matthew Allar megfelelően jelzésszerű díszlete is. A nemzetközi gárda egyébiránt szintén a Crescendónak köszönhető, valamennyien tartottak mesterkurzusokat idén is.

A Camerata Miskolc eleinte igencsak szedett-vedett alkalmi társulatnak tűnt, később viszont – a csembaló mellett ülő Dallos Erika vezetésével – megfelelően kísérték az előadást. Összességében kiválóan szórakozhattunk, remek zenék és egy bájos vígjáték mellett – Banchieri címben idézett szavainak megfelelően. Nem tudom, milyen lenne ez az opera valamely „komoly” társulat elővezetésében – de nem vagyok benne biztos, hogy ennél jobb kikapcsolódást nyújtana. Az előadás tehát elérte célját.

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Haydn Év 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. DNI: Zempléni napló - Negyedik nap (Giocoso)

Szerző: Maczkay Géza
Helyszín:  Paulay Ede Színház, Tokaj,  Időpont:  2009. augusztus 8.,  Cím:  A halászlányok,  Szerző:  Joseph Haydn,  Rendező:  Teresa Moyer (USA),  Művészeti vezető:  Dallos Erika,  Díszlet:  Matthew Allar (USA),  Koreográfus:  Tina Bailey (Malaysia),  Szereplők:  Rodica Vica (Románia),  Pamela Kiss (Szerbia),  Adrian Prelucan (Románia),  Balga Gabriella (Szlovákia),  Tarjányi Tamás,  Aaron Allsbrook (Izrael),  Gradsach Zoltán ,  Közreműködik:  Camerata Miskolc
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Zempléni Fesztivál 2009 megrendezésére (2008)
További támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A VI. Crescendo con Spirito Nyári Akadémián két hetes összművészeti kurzus megrendezésére (2009)
További támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Közművelődési Kollégium
Zenei ifjúsági tábor megrendezésére a Crescendo Nyári Akadémia keretein belül (2009)