Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÖRDÖGTÁNC

Tánc és zene / Szoborpark, II. Ördögkatlan Fesztivál
2009. aug. 11.
A fesztivál kellemesen szövevényes programrendjébe idén beágyazta magát a tánc- és mozgásszínház. Kivétel nélkül szabad téren zajlottak az előadások, a Szoborparkban, sziklák, bokrok és műalkotások között. A bukolikus tájban még a kevésbé átgondolt produkciók is szakrálissá váltak. SISSO ÍRÁSA.

Szoborpark
Szoborpark (Forrás: ordogkatlan.hu)

Végy egy jó zenészt, helyezd el szubmediterrán tájban, lehetőleg egy jó akusztikájú katlanban, aztán kezdj el táncolni arra, ahogy húzza a talpalávalót, ahogy a test emlékezik, világítsd meg jól a produkciót, hogy plátói ideaként köszönj vissza a sziklafalról, és kész is a felejthetetlen előadás. Tátott szájú fesztiválnépet látsz magad körül, a természettel összefogva ugyanis megduplázódik a hatás, főleg, ha a nézősereg már nem csak bortól, hanem jó levegőtől, illatoktól is megrészegült. Ezek is az Ördögkatlan Fesztivál dús bájai.

A Hold mint butoh tánc díszlet és a tücsök mint háttérzenész Bataritának is nagyon bejött. Holdleány című, tavaly a Szépművészeti Múzeumban bemutatott táncelőadása a kései derengésben, a már felkelőben lévő vörös színű holdnál egészen olyannak tűnt, mintha egy Csontváry-festmény díszletében láthatnánk egy Kazuo Ohno féle butoh-parafrázist, persze kiforratlanabb verzióban. A minimál díszletül szolgáló hosszú bambuszrudakat a katlantól elzárt kisebb katlan, az Amfiteátrum kőlépcsői között található füves területen állították fel. Stilizált bambuszerdőt táncolt körbe Batarita, a háttérben pedig Kerek István zeneszerző hegedült, és keltett, a természetes ciripeléssel jól összhangba kerülő zörejeket. A telihold megdobta a modern japán tánctechnikával előadott színpadi metamorfózisokat, de egy kis szerep azért maradt Pettendi Szabó Péter látványtervezőnek is. Az éj leple alatt hol bolond öregasszony, hol szép szerető, hol valami idegesítő démoni figura jelent meg a színen Batarita képében, amit az állandó változásban lévő égitest is segített.

Batarita a Holdleányban
Batarita (Forrás: ordogkatlan.hu)

A butoh tehát nálunk sem „tájidegen”. Az ötvenes években létrejött japán táncirányzat általában tabu témákat feszeget, fehérre kent táncosok adják elő, kontrollált, igen lassú mozdulatokkal, hatása jó esetben valóban a természeti katasztrófa átélésének élményével egyenlő. A hazánkban is járt Sankai Juku társulata előadásainál érzékelhető ilyen típusú katarzis. Noha a Holdleány nem hozza létre maga körül a tornádót, különlegessége nem vitatható. Idegen, ráadásul ilyen távoli kultúrából átültetni, értelmezhetővé tenni mozdulatokat nagyon nehéz feladat. Batarita elkezdte a missziót, és pont egy éve Tokióban lépett fel Szélcsend című darabjával, a Dance ga Mitai nevű nemzetközi butoh fesztiválon, az őszt pedig a Japán Alapítvány Uchida ösztöndíjprogramjának keretében a Kazuo Ohno Dance Studióban töltötte, amelyet Kazuo Ohno, a butoh tánc egyik alapítója hozott létre. Közben egy másik projekt keretében a kagura tánc spirituális és színházi változatát is tanulmányozta. Tapasztalatait a kortárs tánccal igyekszik vegyíteni – kísérletinek mondható Holdleány etűdje is ezt az utat járja. A kultikus mozdulatok és a modern tartalom között viszont még nem teremtődött meg az egység, ám az élmény emlékezetes.

Egy másik műfaj, a mozgás színház kortárs társművészetekkel vegyített változatát láthattuk a Finita la Commediától. Az ebben a formájában már nem létező társulat a fővárosban nagy sikerrel bemutatott Woyzeck-koncert előadását a Szoborpark közepén játszotta, felhasználva a hetvenes évek óta gyarapodó artisztikus kőkészletet. A Büchner sokat citált klasszikusa által ihletett és az O. Caruso néven alkotó Juhász Anikó rendezte bizarr darab a 2007-es Szegedi Alternatív Színházi Szemlén A legjobb rendezés, avagy a legszebb lidércnyomás díját kapta. Számos, kiérdemelten jó kritika született róla, ezért most csak a helyi adottságok által inspirált verzió plusz elemeiről tennék említést. Az előadásnak eleve sajátja, hogy folyamatosan alakul a tér a játék közben, a darab pedig rövid és ismétlődő szekvenciákból áll. A néző is mozoghat, jelen esetben ülhet akár egy szobor tetején, ahogy Fehér Ferenc, a hazai kortárs tánc egyik természeti és máig feltöretlen csodája animális lényként odakuporodhat a műalkotásra a nézősereg mögé, és onnan ordíthat, vonyíthat, mint valami meghatározhatatlan, emberhez csak hasonlító lény, artikulálatlanul.

Fehér Ferenc a Woyzeck-koncertben (Forrás: ordogkatlan.hu)
Fehér Ferenc a Woyzeck-koncertben (Forrás: ordogkatlan.hu)

Az előadás egy mikrofonos felvezetéssel kezdődik, kifeszített vászon mögött sután mozog és beszél a főszereplő, aztán körbekínálják a közönséget süteménnyel, mintha egy vernisszázson volnánk. A térben aztán furcsa családi otthont látunk; a televízió, amellyel Szenteleki Dóra babás-mamást játszik, a filmrészletek, a kórházként értelmezhető karton doboz, mind egy-egy installáció. Mindez a kőparki kiállítás részeként, az elődök műalkotásai között megsokszorozott jelentést kap, és akár egy végtelen tükör az elvarázsolt kastélyban, úgy szórja szét a jelentéseket. A gitárral, dorombbal kísért, nyolcvanas évek körüli rákendroll zenének ható aláfestés mitikussá varázsolja az egyre sötétedő tájban zajló látványos koncertet, amelyet tulajdonképpen az ördögi Fehér Ferenc ad, miközben a reménytelenné váló szerelem szomorúan szép képeit, a lét lehetetlenségét vetítik elénk.

Kovács
Kovács Gerzson Péter (Forrás: tranzdanz.hu)

A Hic et nunc című szólót Kovács Gerzson Péter ugyanitt táncolja, ezúttal Dresch Dudás Mihály kíséretében. A hagyományhoz való kreatív hozzáállás, a művészetről való szabadon gondolkodás két, a kortársat a folklór felől közelítő figurája nagy utat jár be az előadás alatt a néhány méteres fénycsíkon. A távoli időből indulnak, és a jövőn keresztül, a jelenben ér véget lassú, ám egyszer-egyszer az őrületig fokozott, groteszk menetük. Dresch hajladozva fújja a szaxofont, KGP pedig visszafogott mozdulatokkal, újra és újra elindítja a táncot. A zene és a mozdulat konktaktja mentén alakul a darab, hangszer és test egymást inspirálják, az összhangban pedig ott van minden, ami a férfi mulatság őstörténetétől napjainkig fontos: a hovatartozás, a hagyományokhoz való viszony itt nagyon is egyszerűnek tűnő, egy értetlenebb politika számára viszont túlmanipulált kérdései. A két ember óriási árnya a fölöttünk magasodó sziklákra vetül, a szaxofon visító hangjára ott is felrepül egy hatalmas, emberszerű madár. A katlan peremén egy másik, jobb, újra mitológiai lényektől, hősöktől hemzsegő világ születik.

A lelki tarisznyákban immár ott van a szoborparki szeánszok jó emlékezete, ami talán kitart az évadkezdetig.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek