Beáta Móri: Message - Fiatal magyar zeneszerzők cimbalomművei / Hungaroton Classic
2009.08.06.

Csak gratulálni tudunk Móri Beátának a Hungarotonnál megjelent szólólemezéhez; mégpedig külön a bemutatott jelentékeny darabokhoz, és külön a magasrendű előadóművészi teljesítményhez. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Hogy rendhagyó módon mindjárt bevezetőben összegezzük e kis méltatás végkövetkeztetéseit: a mindössze 26 éves művésznő máris méltó helyet vívott ki magának a nagyformátumú cimbalomművésznők Fábián Mártával kezdődő, és többek között Móri Beáta tanárával, Szeverényi Ilonával folytatódó sorában, akik az utóbbi évtizedekben, a zeneszerzők közelében dolgozva, olyan pótolhatatlan szerepet játszottak a magyar zene képének alakításában. Ezt jelzi az is, hogy CD-n művével, műveivel képviselt hat zeneszerző közül is többen, talán a többség, ajánlották darabjaikat Móri Beátának, vagy bízták rá a mű ősbemutatóját.

 

Semmi nem következik belőle, ám azért mégis hadd említsem meg, hogy a hat fiatal komponista közül nem kevesebb, mint négy szerepelt a januári zeneszerzőverseny díjazottjai között, s miután a felvétel még tavaly ősszel készült, az egybeesésnek egyetlen valószínű oka lehet. Mégpedig az, hogy Móri Beáta műsorválasztása, a szerzők Móri (és hangszere) iránti érdeklődése és a valóban megkérdőjelezhetetlen színvonalú és integritású versenyzsűri döntése mögött egyaránt a megalkuvás nélküli minőségközpontúság húzódik meg. S valóban, amennyire ez egyetlen CD meghallgatása után elmondható, Móri Beáta igen valószínűen annak a fanatikus maximalizmusnak a képviselője, amelyet ugyancsak még Fábián Márta honosított meg a hangszer vidékén.

 

A CD műsorára tekintve örömmel állapíthatjuk meg, hogy egy hagyományhoz viszont mégsem ragaszkodik: tudniillik ahhoz, hogy a kiváló cimbalomművésznők rendre kizárólag férfiak kompozícióit adják elő. Ezt a „rendet” itt Meskó Judit töri meg, aki mindjárt három kompozícióval is szerepel, amelyek a lemez időtartamának csaknem a harmadát teszik ki. A művek mind többtételesek, s csak egyikük szólódarab, a másik kettő klarinét-cimbalom duóra íródott. A szólódarab címe Canti del mulino, és címével ellentétben négy tétele négy magyar népdal – mije is? – parafrázisa, velük kapcsolatos asszociációk kibontása. A sorozatot biztos ciklikus formálás és szuggesztív hangzási effektusok jellemzik.

 

A klarinétos Meskó-ciklusok közül a CD középpontjában álló Pezzi brevit éreztem kevésbé karakteresnek vagy jelentékenynek, bár a darabok kétségtelen erénye a tömör és ökonomikus fogalmazás. Itt jegyzem meg, hogy a lemezen szereplő darabokban talán túl gyakran tér vissza a lassú tétel semmibe történő kicsengetése; ez a megoldás a második tételben itt is megjelenik. A Meskó-művek közül egyértelműen a CD-t záró Poesie a legsikerültebb darab (kár, hogy a műsorfüzet nem utal a – magyar – szövegek eredetére). Meskó meglehetősen konzervatív zenei nyelve (a műsorfüzet szerint a kompozíció Bartók emléke előtt tiszteleg) itt erőteljessé válik, s a nyitótétel metrikai és faktúrabeli gazdagsága, a második nyugtalanul kérdező hangja, a harmadik nemesen lírai bölcsődala és a zárótétel játékossága eredeti, kiegyensúlyozott és jelentékeny négytételes formát hoz létre. A két művész figyelemreméltó összhangban játszik, de Bartel Zsolt önmagában is értékes teljesítményt nyújt: érzékenysége, virtuozitása, intonációja és különösen hangszépsége igazi klasszisra vall – 27 évesen.

Zombola Péter két kompozíciója közül az egyik a fuvolára és cimbalomra komponált, sorszerkezetű, „moll” Prelúdium, mely az én ízlésem szerint helyenként kissé túlságosan is édes. A rövid darabban nagyon jó benyomást tesz a fuvolán közreműködő Dobner Krisztina. A hosszabb Institutio I/A jó része tétován egy helyben topogó, a minimalizmusra hajazó zene – lehet, egyszer még megnyílik előttem, de addig inkább a Prelúdiumnál maradok.

 

Számomra Bella Máté két darabja, a Message és a Message 02 volt a lemez nagy revelációja. A kísérőfüzet szerint a hasonló cím nem sugallja azt, hogy a két darab sorozatot alkot. Én azonban, bár a két darab karaktere valóban nagyon eltérő (vagyis inkább éppen azért), kéttételes ciklusnak hallom őket. Az első darab lassú tétel, amely különleges pengetett hangzásával az első pillanatban torkon ragadja a hallgatót, és azután nem is ereszti; a tétel egyéni hangja, atmoszférája valódi mondanivalóra vall. A második darab szintén különlegesen szuggesztív, és pillanatra sem engedi lankadni a hallgató figyelmét. Formálása is rendkívül plasztikus: a motorikus, magas fekvésű repetíciók által meghatározott első szakasz után lezuhanunk egy infernális, lassan gomolygó hangfelhőbe, majd ismét felemelkedünk, de akkor már differenciáltabb, térben szétszórtabb, eseménydúsabb a sebesen mozgó szövet. A lényeget persze nem lehet szavakba foglalni: a zene koherens és megnyilatkozásszerű, amit hallunk, annak fontossága van. Tegyük hozzá mindehhez, hogy a zene expresszivitása, jelentékenysége csakis azért szólalhat meg, mert olyan előadó interpretálja, aki érti és a legpontosabban hangzó élménnyé tudja alakítani a kottát.

 

Horváth Balázs Jeney Zoltán születésnapjára írt La strada ghiaiosája a köszöntött művész kivételes súlyához és komolyságához méltó, emlékezetes kompozíció. A darab első felének expresszív akkordokkal tűzdelt, kíméletlen egyenletességű, és lassan-lassan lefelé csúszó menetelése a darab során végül a semmibe visz: a befejezés egyre elhalóbb, kivérző-vergődő kopogása gyönyörű tragikus végkifejlethez vezet. Ez a darab a lemez másik nagy pillanata; s itt fel sem merül, hogy az elhaló befejezést rutinmegoldásnak éreznénk. Horváth másik darabja, a További sorozat (ezúttal kérünk utólagos engedélyt a cím elorzására) ugyancsak rendkívül jellegzetes atmoszférát teremtő, a monoton elemekkel szembeszálló „belső kitörések” által drámaivá tett, jelentős darab.


Érdekes kísérlet Dinyés Dániel Ouverture, Air, Double-ja, egy fiktív francia barokk szvit részleteinek parafrázisa. Sikerült az érdesebb, mégis maestózus nyitótétel, s az inkább kontemplatív és lebegő, mintsem kantábilis Air után a Double (Allegro flessibile) nem aprózó, giusto ritmikát, hanem töredékeket és foszlányokat hoz. Meglepetésekkel teli, de figyelemre méltó mű.

Végül Kerékfy Márton Rhapsodyja – gyanítjuk, a darab igazi címe Rapszódia; az jó, ha egy CD-n minden megtalálható angolul, kevésbé jó, ha nem található meg minden magyarul, de az egyáltalán nem jó (filológiai szempontból), ha csak az olasz vagy francia nyelvű cím jelenik meg eredeti formájában, a magyar nem – egyedül képviseli a lemezen a hangszer múltjára, eredeti karakterére építő kompozíciós módot. Mind a kétrészes, lassú-gyors forma, mind pedig a cigányos cifrázatok a verbunkos–csárdás világára utalnak, ám ezt rendkívül távolságtartóan teszik, s egy olyan darabba építik, ami választékos mesterségbeli tudással van megírva, s a maga jogán érdekes és tartalmas.

Illik befejezésül újra hangsúlyoznunk: az egész izgalmas utazást egy rendkívüli cimbalmos-egyéniség jelenléte teszi élvezetessé. Móri Beáta érett és teljes biztonsággal megnyilatkozó, rendkívüli technikával és érzékenységgel megáldott művész, aki sem zenei, sem technikai téren nem engedi meg magának a legkisebb elnagyoltságot sem. Köszönjük ezt a szép lemezt neki és a Hungarotonnak, és várjuk tőlük a további sorozatot.

Szerző: Malina János
Kiadó:  Hungaroton Classic,  Kiadás éve:  2009
Megítélt támogatás: 13 600 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Komolyzenei és kortárs művek CD-n való megjelentetésére (2008)